Jaguar D-Type, 1956. Már az első évében futamot nyertek vele
Bár az olasz autók az első számú favoritjaim, bevallottan vonzódom a brit autógyártás remekműveihez is. Ráadásul veszélyes alkat vagyok, mert állhat előttem Lagonda M45, Rolls-Royce Silver Cloud, vagy Jensen Interceptor, mindháromban megtalálom a számomra szépet jelentő részleteket - na, jó, pici csalás van a dologban, mert a Jensen lemezruháját olasz stúdió tervezte. Mindegy, most nem ez a lényeg. Az egyik videómegosztó portálon az ajánló elém dobott egy Jaguar D-Type kisfilmet, ezt itt, amit néhány sorral lejjebb beszúrtam. A Jaguar eleve a gyengém, mert az első saját autóm XJ Series II volt, így azonnal kattintottam a felkínált videóra. Nem bántam meg! Nagyon tetszett, hangulatos, kellemes klip, és ahogy a sorhatos (rajta három olasz dupla Weber karbival...) rotyog, az még a laptop torz hangszóróján keresztül hallgatva is gondolatokat indít az autórajongóban. Érdekelt, hogy mit látok, így nyomozni kezdtem.
Már anno az öregek is tudták, hogy az aerodinamikai tulajdonságokkal való kísérletezés eredményre vezethet. A Jaguar D-Type cápauszonya nem éppen esztétikus, de a versenyben a győzelem számít, és nem a szépség
Sokszor emlegetett közhely, hogy aki a múltját nem becsüli, a jövőjét nem érdemli. Higgyék el, e mondat minden szava igaz, és itt most hosszú panaszkodásba kezdhetnék például arról, amint anno hagyták veszendőbe menni a magyar vonatkozású közlekedéstörténeti emlékeket. Ma ott tartunk, nincs egyetlen
FAÜ csuklós Ikarus autóbuszunk sem a '60-as évekből, amit az ötvenéves korosztály megmutathatna az unokájának, hogy "nézd, amikor nagypapa annyi idős volt mint te, akkor ez volt a legjobb busz, és reggel mindig megvártuk, még akkor is, ha elkéstünk az iskolából".
De visszakanyarodva az eredeti gondolathoz, a legnagyobb autógyáraknak egytől egyig van kincseket rejtegető házi múzeuma, és nem volt nehéz rájönni, hogy a 393 RW rendszámú D-Type a Jaguar Classic & Heritage kollekció tagja. Páratlan darab, 1956-ban készült, és még ebben az évben Duncan Hamilton és Ivor Bueb megnyerte vele a Reims-i 12 órás versenyt, majd Mike Hawthorn (aki 1958-ban Forma-1 világbajnok lett Ferrarival) és ugyancsak Ivor Bueb 6. lett Le Mans-ban, a híres 24 óráson. 1957-ben a Le Mans-i duó harmadik helyre kormányozta a Jag-et az amerikai Sebringben, a 12 órás viadalon, így ez kocsi méltán érdemelte ki, hogy az utókor számára hitelesen képviselje a Jaguar múltját. És most jön a meglepetés: az XKD 605 számon nyilvántartott, a gyár számára felbecsülhetetlen értékű versenykocsit külsős cég tartja karban, sőt, versenyezteti!
Felújítást és karbantartást is végez a Harvington Motor Corporation, amely a D-Type mellett további gyári múzeumos autókat is kezelésbe vesz. Az 55 éves versenykocsi nem éppen nyugdíjas szerepet játszik, évente több futamon rajthoz állnak vele, idén például a Mille Miglia futamon is ott volt, és teljesítette a Brescia-Roma-Brescia távot
Motorteszt kora reggel - a HMC újjáépítette a soros hathengerest
Brampton Road, Eastboure, East Sussex. Itt található a Harvington Motor Corporation (HMC), amely a D-Type mellett gondozza a szintén múzeumi-flottás, 1972-es E-Type Series III V12 2+2 kupét, valamint az 1973-as, normál tengelytávval készült Daimler Series II 4.2 Sovereign SWB limuzint. A műhely honlapján kiderül, a korábban említett felbecsülhetetlen érték azért számszerűsíthető, de a hétmillió angol font - 2,15 milliárd forint - számomra nehezen felfogható kategória. Az ember azt hinné, egy ilyen ritkaságról soha az életben le nem veszik az üvegburát, amely alatt ideális klimatikus viszonyok közepette pihenhet a kiszolgált versenygép. De nem, a D-Type "Long Nose", azaz a hosszú orrú abszolút működőképes, ereje teljében van, és legutóbb is, 195-ös rajtszámmal száguldott végig az 1 600 kilométeres Mille Miglia veterán ralin, amelyen a HMC szervizkocsija (egy
hamarosan kombiként is érkező Jaguar XF, pusztán a rend kedvéért) természetesen végig követte.
