Kiszivárgott a BMW 4 Cabrio

Gyári kiegészítők katalógusával szivárgott ki a BMW 4 Cabrio első fotója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Álcázatlanul látható a gyári kiegészítők társaságában a csak november végén, Los Angelesben debütáló BMW 4 Cabrio.


Sokak számára szomorú tény, hogy nem lesz többé BMW 3-as Cabrio, a kétajtós hármasokból ugyanis 4-es lett. Így a Coupe a nyáron már az első 4-es BMW modellként mutatkozott be, november végén pedig Los Angelesben debütál a 4-es Cabrio is. Fotón már most látható utóbbi is, ugyanis a gyári kiegészítők katalógusában megmutatta a BMW, hogy például lehet rá tenni kerékpártartót. És mellette persze látható a teljes autó is, ami természetesen nem sok meglepetést tartogat a Coupéhoz mérten. Miként a legutolsó 3-as Cabrio, a legelső 4-es is keménytetős lesz - ez talán még nagyobb érvágás az igazi kabrióért rajongók számára, mint a modellnév.
Hirdetés

Még nem ismertek, de 4-es Coupénál láttotakhoz hasonlónak ígérkeznek a méretek is, s az is biztos, hogy a motorpaletta is egyezni fog. Így tehát 2,0 literes, 245 lóerős (428i) négyhengeres, 3,0 literes, soros hathengeres (435i: 306 LE, 400 Nm) és 2,0 literes, négyhengeres turbódízel (420d: 184 LE, 380 Nm) fog szerepelni kezdetben. A váltók alapesetben 6 fokozatú kézik, opcióként 8 sebességes automaták lesznek, a benzinesekhez opció lesz az XDrive összkerékhajtás. Zárosan várható 3,0 literes, soros hathengeres (430d: 258 LE, 560 Nm és 435d: 313 LE, 630 Nm) turbódízel is, a benzineseknél pedig nem csak felfelé fog bővülni a paletta (a 430 lóerőt és 500 Nm-t mozgósító M6 által), hanem lesz egy 420i (184 LE, 270 Nm) alapmodell is, talán már jövő nyárra. Utóbbival jó eséllyel 12 millió forint alá is becsúszhat majd az alapár, olcsó autó tehát azzal sem lesz a 4-es Cabrio.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?