Kiszivárgott az Infiniti Q30 fotója

Gyári képeken az Infiniti újdonsága

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az idő előtt kiszivárgott fotó megjelenését követően a gyár hivatalosan is bejelentette, hogy a Q30 az idei Frankfurti Autószalonon fog bemutatkozni a nagyközönség előtt.


Az Infiniti Q30-ról korábban már több előzetes kép is megjelent, melyek többnyire a két éve bemutatott koncepciót ábrázolták. Most azonban kiszivárgott a hivatalos fotó is, melyet követően az Infiniti hivatalosan is bejelentette, hogy idén ősszel Frankfurtban mutatkozik majd be a Q30. A korábbi koncepcióhoz képest a lökhárító alsó része némileg megváltozott, a futurisztikus ajtókilincsek helyett pedig a manapság megszokott formák kerültek a helyükre.
Hirdetés

Az első sárvédőn olvasható 2.2d felirat arról árulkodik, hogy a Q50-ben is megtalálható 2,2 literes, 170 lóerős, 400 Nm-t teljesítő dízelt építik majd be a kistesóba is. Váltóból kétféle áll majd rendelkezésre. Lesz egy hatfokozatú kézi és egy hétfokozatú automata. Az autóról további információ jelenleg még nem érhető el, egy dolgot azonban biztosan lehet tudni: a Q30-at a Nissan Angliában található sunderlandi üzemében fogják gyártani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?