Kiszivárgott képeken a frissített Miata
Jó ideig nem jön még az új Mazda MX-5
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A jelek szerint pár évet még várnunk kell a modellváltásra, a most lebukott MX-5 egyelőre csak frissítés, nem más.
Alig fog változni a modell, na nem mintha ez nagy baj volna, hiszen az eddigi generációk is mind jól mutatnak még ma is (fotók: carscoop.blogspot.com)
Módosított lökhárító, ködlámpafészek, gyalogosvédelmileg átgondolt géptető, új felnik, színek, kárpitok - úgy fest, a Mazda ennyivel dobja fel a 2013-as modellévre a 2005-ben bemutatott, 2009-ben egyszer már leporolt MX-5-öt. Ez persze a költségvonzat és annak fényében szintén érthető, hogy a Miataként is ismert kis kétüléses a világ legnépszerűbb roadstere, azaz kis túlzással már a legendája is eladja.
Prémium sport - sugallja a brosúra. Igaz, ami igaz, a vászon- vagy keménytetővel rendelhető MX-5 - gazdagon felszerelve - legalább annyira egy apró luxuskabrió, mint hátsókerekes, kanyarvadász sportkocsi
A generációváltásra minden bizonnyal 2014-ig kell még várnunk, akkor érkezhet majd a negyedik széria - az Alfával közösen készített új padlólemezen. A faceliftes MX-5-től egy japán katalógusból szivárogtak ki az itt látható képek, arról egyelőre nem tudunk, hogy a lemezek alatt bármit is ügyködtek volna a mérnökök.