Kiszivárogtak az új Ford Mondeo képei!

Ismét Kína Ipari és Információs Minisztériumának oldalán lepleződött le egy új modell

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Európai sorsa kétséges, állítólag 30 év után nyugdíjazzák a Ford Mondeót. De soha ne mondd, hogy soha! Kínában ugyanis tovább él, aztán lehet eljut ide is.

Kínából sokszor érkeznek képek idő előtt, most is ez történt, hiszen hivatalosan még nem mutatták be az új Ford Mondeót. Álcázott képeken már sokszor láthattuk, a maga valójában viszont most először. Elméletileg ezt a Mondeót már a kínai piac számára fejlesztették, formája merőben eltér az eddigi generációktól. A képeken az alapmodell és a sportos változat hátsója is látszik, elöl pedig nagyon hasonlít a korábban bemutatott Evos koncepcióautóra. Visszatérve a hátsóhoz, látható egy EcoBoost 245 felirat, ami a kétliteres, négyhengeres benzinmotorra utal, amihez valószínűleg 8 fokozatú automataváltó társul, akárcsak az Evos tanulmányautóban. Bár hivatalos információ még nincs, a modell hossza 4935 mm, tehát nagyobb lesz, mint a leköszönő Mondeo. Az utasteréről nem szivárgott még ki kép, viszont már Detroit környékén is láttak egy álcázott példányt, ami nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy fontolgatják az amerikai értékesítést. Ebből kiindulva pedig lehet, hogy Európába is megérkezik, bár itt is rohamosan csökken a kereslet a hagyományos szedánok iránt.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?