Kiválóan szerepelt az új Suzuki Swift a törésteszten

Csillaghullás Esztergomra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem úgy van már, mint régen, egy kicsi autó is lehet minden tekintetben biztonságos. Az új Suzuki Swift az Euro NCAP teszten bizonyította, hogy mire képes.


Mint az összes vizsgált típus, a Swift is a szokás procedúrán esett át, és a laboratóriumi ütközés után háromféle szempontot elemeztek az Euro NCAP szakemberei, továbbá az eredménybe beleszámított a modell biztonsági alapfelszerelése. A felnőttek védelmére igen magas, 94 százalékos értékelés került kiállításra – ennek érzékeltetésére említsük meg, hogy az első utasnál csak zöld, azaz jó értékeket mértek a műszerek. Ugyancsak jól vizsgáztak a fejtámlák, amelyekkel csökkenthető a nyaki ostorcsapás-sérülések kockázata. A gyerekek közül mind a 18 hónapos, mind a 3 éves korosztály biztonságban van a Suzuki fedélzetén - természetesen megfelelő gyerekülésben elhelyezve -, és ha már megvan a baj, akkor a gyalogosoknak is van némi esélyük, hogy megússzák igazán súlyos sérülések nélkül a gázolásokat. Számokban kifejezve a gyermek- 84, a gyalogosvédelem pedig 62 százalékos minősítést kapott. A végelszámolásnál az Euro NCAP figyelembe vette, hogy az új Swift tesztelt GL kivitele alapáron tartalmazza az ESP menetstabilizálót, illetve, ha a vezető és az utas nem csatolja be a biztonsági övet, akkor van figyelmeztető jelzés. Mindent egybevetve büszkék lehetünk a mi autónkra, mert a bizonyítványba a maximális 5 csillag került.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?