Kíváncsi vagy az új elektromos Toyotára? Az orrát már láthatod!

Megvillantotta elejét a bemutató előtt az új, Subaruval közösen fejlesztett elektromos SUV koncepció

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota és a Subaru már 2019-ben bejelentette, hogy együtt építik meg első teljesen elektromos SUV-jaikat. A Toyota első bemutatója vészesen közeleg, ők sem hagyták ki a lehetőséget, hogy némi plusz figyelemért az autó egy részletét előre megmutassák.

A helyi emissziót otthonhagyó SUV megmutatta az elején a kék Toyota logót, ami a modell környezetbarát mivoltára utal. Ehhez igazodva a hűtőrács is csak az orr alsó részén funkcionális, felül pedig teljesen zárt. A Toyota korábban az autó DNS-ét és dizájnját "igencsak európainak" nevezte. Hogy ez pontosan mit jelent, az a tanulmány bemutatása után válik majd egyértelművé. Kérdés továbbá az is, hogy a hamarosan Sanghajban debütáló autó mennyire áll majd távol az utcára is alkalmas változattól. Ezt a RAV-4 méretű autót 5 további platformtársa követi a jövőben a Toyota kínálatában, ezzel egy egész elektromos modellcsaládot létrehozva. A kisebb elektromos járművek esetében nem csak a Subaru, hanem a Suzuki és a Daihatsu is beszáll majd a buliba. Mindegyik gyártó kreatív és teljesen új neveket ad majd a kész termékeknek, hogy még jobban elkülönítsék őket a belsőégésű motorral felszerelt társaiktól.
Hirdetés
Műszakilag annyi ismert az új platformról, hogy első-, hátsó- és összkerékhajtást is lehetségessé tesz, valamint 50 és 100 kilowattórás kapacitás közötti akkucsomagoknak tud majd helyet biztosítani. A legfontosabb és egyben legszomorúbb infó viszont, hogy a közútra szánt kész autókra még akár éveket is várnunk kell.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?