Kívül-belül felfrissül a legnagyobb Skoda

Csupa új motorral jön a faceliftes Skoda Superb

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Első lökhárítójával és tesztelés közben is lebukott a Skoda csúcsmodellje. A faceliftes Superb ránézésre és lemezei alatt is nagyon más lesz.

Nem pihen babérjain a töretlenül fejlődő, bestsellerével kategóriát váltó Skoda, hiszen a cseheknek az Octavia mellett is bőven van/lesz idei újdonsága. Az egyik ezek közül a 2008-ban debütált, második generációs Superb zászlóshajó frissítése.
A lökhárítójával és tesztelés közben is lebuktatott Superb természetesen igazodni fog az újabb típusoknál (Citigo, Rapid, Octavia) már bevetett márkaarculathoz. Első fényszórója LED-es nappali menetfényt kap, változik a hűtőmaszk, a ködlámpafészek is. Az alábbi videóból az is kiderül, hogy hátul is megtörténik, ami meg szokott egy ráncfelvarrás során. Például LED-es lesz a lámpa.
Hirdetés
Az utasteret érintő módosításokról egyelőre nincs hír, de biztosra vehetőek a minőségérzetet emelő anyagcserék, díszek és új kárpitok. Ami a felszereltséget illeti, adaptív tempomatról pletykálnak, motorfronton meg csupa legújabb fejlesztésű blokk nyugdíjazza a régi benzineseket és dízeleket. Részletek hamarosan, premier nyáron.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?