Kívül-belül izgalmasnak ígérkezik az új Nissan Qashqai

A Nissan Juke megosztó stílusát kapja a következő Qashqai, és egy eddig még nem látott meghajtást

Jövőre halasztották a harmadik generációs Nissan Qashqai bemutatóját, addig is Európában, erősen álcázva tesztelik az izgalmas vezetési élményt ígérő SUV-ot.

Kétségtelen, hogy mind a régi, mind az új Nissan Juke egyedi jelenség az utakon. Az első generáció bemutatásakor a fiatalokat szerették volna a gyorsan bővülő SUV szegmensbe vonzani, ezért volt szükség a figyelemfelkeltő dizájnra. Azóta viszont sokat változtak az igények, most már szinte mindenki SUV-okat és crossovereket szeretne, így már nem kategóriaváltásra kell rábírni a vásárlókat, hanem a telített piacon kell valami mást mutatni, mint a versenytársak. A Juke sikere után tehát a Qashqai is megkapja a feltűnő és érdekes külsőt, hogy kitűnjön a lassan unalmassá váló szegmensből, szemben az előző két generációval és sok riválissal, amik általában a biztonságos középszerűséget választották.
Hirdetés
Jövőre érkezik az elképesztően sikeres SUV (a jelenlegi, 2014-ben bemutatott Qashqai-ból több mint 1 milliót adtak el) harmadik generációja, és bár erősen álcázott még a gyári kémfotókon látható tesztpéldány, az ízelítőből láthatjuk a Juke-éhoz hasonló jellegzetes, osztott első fényszórót. A Qashqai-nál sokkal drágább, prémium kategóriájú autók technológiáját a középosztályba elhozva, az új lámpák adaptív LED-esek is lehetnek, aktívan kitakarva a szembejövő forgalmat - így nem vakítjuk el autós társainkat, körülöttük viszont mindent láthatunk. Az új fényszórókon kívül az átdolgozott külső része még az akár 20 colos felnik, illetve a jobb aerodinamikát biztosító első kerékjárati légfüggönyök, a zárható hűtőrács és a simább padlólemez. A kifutó modellhez képest több helyen használnak alumíniumot és egy újfajta kompozit anyagot, ezáltal összesen 21 kg-mal könnyebb lesz az új Qashqai. Ugyanakkor a biztonságra is figyelnek, a szerkezeti szilárdság jelentős mértékben növekszik majd, az utakon így sportosabb, terepen (már ha valaki ott is használja) magabiztosabb vezetési élményt nyújt a külső méreteiben nem változó SUV. Egyébként a Nissan szerint nyugodtan le lehet térni az aszfaltról a Qashqai-jal, a legnagyobb felnikhez ugyanis összkerékhajtás és vele együtt többlengőkaros hátsó futómű is párosulhat.
Hirdetés
Az új Qashqai lesz az első európai Nissan (nem csak eladásokat tekintve, a tervezés és a gyártás is az Egyesült Királyságban folyik), ami a Renault-val közös projektjük, az Alliance új CMF-C platformjára épül. Az új alapnak köszönhetően új meghajtások beépítésére is lehetőség nyílik, és bár sokan választják majd az 1,3 literes benzinmotort lágy hibrid rendszerben, az igazi újdonság az e-POWER technológia. Lényegében egy hibrid meghajtásról van szó, a benzinmotor itt viszont kizárólag az akkumulátor töltését szolgálja. Egy kellemes, halk és üzemanyag-takarékos fordulatszámon pörög folyamatosan, az akkumulátorból pedig az elektromos autókéhoz hasonló teljesítményű villanymotor viszi át az energiát az útra. Ezáltal elektromos autós gyorsítást kapunk hatótáv-para nélkül. Érdekes lesz még a továbbfejlesztett ProPILOT rendszer is, amivel állítólag önmagától indul-gyorsít-lassít-megáll a Qashqai (bizonyos feltételek mellett), a navigációt és a közúti jelzéseket is figyelembe véve.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?