Kívülről SUV, belülről MPV – lepel nélkül a Renault Captur

Teljes alakos fotókon a 4,12 méteres Renault Captur

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kívülről szabadidő-autós, utasterével egyterűs, vezethetőségével hagyományos kisautókat idéző a Captur - állítja a Renault.

Közel két évvel ezelőtt koncepcióként hozta ki a tavaly év végén már kémfotókkal elcsípett, múlt héten arcvonásaival is megmutatott újdonságát a Renault, teljes valójában pedig most látható a Captur. Tudhatjuk róla, hogy 4,12 méter hosszú, az új, negyedik generációs, s két Év Autója kitüntetés után újabbra esélyes negyedik generációs Clióval megkezdett formanyelv jegyében, s annak alapjain fogant.
Skatulyázni nehéz lesz, a Renault szerint a 4,12 méter hosszú Captur megjelenésével olyan, mint egy szabadidő-autó, utasterének helykínálatával és variálhatóságával egyterűeket idéz, míg vezethetőségével nem fog különbözni a mai, élvezetes kisautóktól.
Hirdetés
Sokkal több részletet egyelőre nem tudunk róla, nem biztos, hogy a szabadidő-autós külsőhöz társítható lesz-e egyáltalán összkerékhajtás, az viszont biztos, hogy extrákból nem lesz hiány. Már az alapverzió felszereltségét is a kategórián túlmutatónak mondja a Renault, állítólag Bluetooth kihangosító és parkolóradar egyaránt szerepelni fog - minden bizonnyal elektromos ablakon, központi záron, gyári hifin és talán légkondin felül. Az extrák között megtalálható lesz a Clióból ismert R-Link érintőképernyő, ami lényegében egy táblagép navigációval, letölthető alkalmazásokkal, s jár majd hozzá a 6 hangszórós, Bluetooth-kapcsolatos, zeneátjátszásra is képes Arkamys hifi.
Motorpalettájáról egyelőre csak annyit tudni, hogy a Clio benzines és dízel egységeit sorolja majd, nem biztos, hogy a 0.9 TCe (turbós) mellett lesz másik benzinmotor, dízelből pedig szinte biztos, hogy csakis az 1.5 dCi szereplése várható. Egyéb persze nem is kell, mindkettő remek motor, velük a kategória legjobb emissziós és fogyasztási értékeit ígéri a Renault, az alapmodell 96 g/km CO2-vel hirdeti majd magát.
A spanyolországi Valladolidban már most szerelik a gépsorokat, melyeken tavasztól készülnek a minden részletükkel a márciusi, Genfi Autószalonon debütáló Captur modellek. Szabadidő-autók, egyterűk, kisautók? Bármi jöhet, a lényeg az ár lesz, amiről egyelőre nincs infó, de a Clio kedvező alapárát ismerve nem kizárt, hogy kategóriája legolcsóbbja lesz a Captur, ami sikert hozhat számára és persze a Renault-nak is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 08:47
    Permalink

    Már nem emlékszem hogy hol,de azt olvastam valamelyik magazinban hogy modus családot a kereslet hiánya miatt valószínűleg kiveszik a kínálatból, s helyét egy hasonló méretű crossover veszi át. Lehet hogy ez lesz az? A méretei és a clio alap miatt simán lehetne. Mindenesete kár hogy régi 100 lovas már nem lesz kapható, mivel arról a renaultos szerelőm dicshimnuszokat zengett (a szívó benyás alap miatti tartóssága miatt).

  • 2017.10.30. at 08:47
    Permalink

    Igen, így van, ahogy írod, a 100 lovas csak a Clio III-ban van, a többiben – pl. a Megane-ban – már a 115 lovas van. Hát a 2.0 TCe az nagyon durva lenne ebbe a kocsiba 🙂 Jöhetne hozzá egy kis optikai tuninig (szerintem ez a Captur nagyon jó alap), egy minimális ültetés, és kész a Renault Captur RS 🙂

    Amúgy arra még kiváncsi leszek, hogy mennyibe fog majd kerülni. Ha a kis benzinessel, klímával, elektromos ablakkal, CD-s rádióval megáll 4 -4,2 millióból, akkor jó lehet. Az ellenfele szerintem az Opel Mokka lesz, igaz az 15 centivel hosszabb, és nagyobb motorok vannak benn. Abból az alap, amiben már benne vannak a felsorolt extrák 4,6 millió körül indul.

  • 2017.10.30. at 08:47
    Permalink

    Az 1.2 Tce ből most már csak az új 1198 köbcentis 115 Le (190 Nm) a nyerő, az új Clio is azt kapja meg! A régi az 1.2 16v továbbfejlesztése volt (ami a Clio III-ban szolgált, 1149 köbcenti 100 Le, 145 Nm), ezt a régit váltjaja le az új 900-as Tce, tehát az biztos hogy nem kerül már be a kínálatba. Viszont az új az takarosan tolna rajta, bár a legjobb az lenne hogyha a megane-ban lévő 2.0 Tce motort kapná meg 250 pacival…

  • 2017.10.30. at 08:47
    Permalink

    A cikk szerint ebbe a kocsiba benzinesből valószínűleg csak a 900 köbcentis 3 hengeres 90 lóerős motor lesz rendelhető, mint az új Clioba. Azért írtam, hogy jobb lenne a kicsit nagyobb motor, mert ez a kocsi nehezebb is, és magasabb is (vagyis nem olyan áramvonalas), mint a Clio. Nem lenne rossz, ha a 4 hengeres 1200 köbcentis TCe motorral is rendelhető lenne, abból van 100 és 115 lóerős változat is. Valószínűleg azok jobban mozgatnák a kocsit.

  • 2017.10.30. at 08:47
    Permalink

    A Modus/Grand Modus egyértelműen kis egyterű volt. Ez a Captur inkább egy kis SUV, de persze tuja azt, amit egy egyterű, és a cikk szerint a vezethetősége pedig teljesen személyautós. Nekem nagyon tetszik ez a kocsi. Ezeknek a SUV-oknak van, és egyre inkább lesz létjogosultságuk, minden méretkategóriában. Hiszen helyettesít egy kombit és egy egyterűt is, és ami fontos jól is néz ki. Megmutattam az asszonynak, szívesen elfogadná a jelenlegi Clio helyett 🙂 Azért az 1.2 TCe motort remélem beletszik, nem árt, ha van benn egy kicsit nagyobb erő.

Vélemény, hozzászólás?