Klasszikus orrkúpot kap a 707 lovas Dodge

Vadabb külsőt kap a Challenger Hellcat!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkeztek az első fotók a frissítés útjára lépett brutális Dodge-ról. Sokáig a Hellcat volt a legerősebb kapható izomautó, mely most klasszikus vonalakat hoz a jelenbe.


Még nagyobb lesz a Dodge Challenger Hellcat arca, legalábbis ez derül ki a legelső fotókról, ami a frissített izomautót mutatja. A Dodge valóban büszke lehet a 707 lóerős hátsókerekes Hellcatre, sokáig a legerősebb újonnan kapható izomautó volt, és erre is csak házon belül licitáltak rá a Demonnal. A Hellcat vélhetően marad 707 lóerős és 881 Nm nyomatékú V8-as kompresszoros motorral szerelt, ám az FCA szerint azért volt szükség a frissített géptetőre, hogy több levegőt szívhasson a kompresszor a motor számára.
Hirdetés

Egyelőre nem tudni, mennyivel lesznek nagyobbak fizikailag a géptető lukai, ám az már most látszik, hogy jóval látványosabb lesz. az eddigi egy széles nyílást két hatalmas orrluk váltja, ez a megoldás ismerős lesz az izomautók szerelmeseinek. A klasszikus izomautókat idéző megoldás látványos, a Mopar még a '90-es években is kínált ilyen kiegészítőt eges autókhoz, például a Pontiac Firebirdhöz, ma viszont nem jellemző. A Hellcat ezzel igazán szigorú lesz, nem mellesleg még többet hoz vissza a múltból. A forma többi elemét egyelőre nem láthatjuk, de vélhetően elöl-hátul kap új lökhárítót, valószínűleg a lámpák is változnak. A technikai tartalomra még kicsit várnunk kell, de azt ígérik, nyáron elárulnak mindent.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?