Ködlámpa ötezerért vagy ködben

Mindenképp bírság jár a ködlámpáért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olvasónk nem vitatja a bírság jogosságát, de azért mégis felháborodott azon, hogy büntetést kapott.

Gábor jól "hallható" felháborodással írta sorait:
"Felbosszantott a tény, hogy büntetni kell lehetőleg mindenért és főleg a pénzért. Miért tudom már előre, ha megállítanak a rend derék őrei, akkor biztosan fizetnem kell? Valahogy nem az emberi hozzáállást érzem sosem, hanem a pénzszedést és behajtást, bármi áron. Szabályt sértettem. Égett a ködlámpám, azért mert annyi szarvas, őz és vaddisznó volt az út szélén mint égen a csillag. Sümeg környékén, a 84-es főúton, éjjel 1 óra magasságában. Igaz, köd nem volt. 25 éve vezetek és szinte soha nem használom a ködlámpát. Most mégis a vadkárt elkerülendő felkapcsoltam. Forgalom szinte semmi nem volt. Nyári éjjel - tücsökzene. Persze lemeszeltek.

Elismeri? Elismerem. 5000 Forint. Köszönöm.


Elképesztő! Persze mindent vállalok, amit elkövettem. Tartom a hátamat fizetek, stb. Hibáztam, vétettem, elismerem. Az elv fáj egy kicsit. Nem lett volna elég egy figyelmeztetés? Kapcsold ki pajtás, aztán menj Isten hírével! Nem! A bűnöm értéke 5 ezer forint. Ennyire kell minden fillér ezek szerint? Nap mint nap elképesztő, hajmeresztő dolgokat látok az utakon büntetlenül. És semmi. Hozzáteszem, hogy utam során tíz autóból hétnek égett a ködlámpája, kettőnek pedig csak az egyik tompítottja volt meg. Voltaképp három lámpa is jól mutat, nem? Azért remélem ők megúszták!? Persze lehet, hogy én gondolkozom teljesen rosszul, és így kell csinálni, így kell működni egy igazi jó Magyar Rendőrségnek. Mindenkit büntetni, szedni a pénzt!"

Régi, de nem feltétlenül megalapozott vélekedés, hogy a ködlámpa elijeszti a vadakat, illetve, hogy használatával könnyebb észrevenni őket. Mivel ez kifejezetten lefele, az autó orra elé, tehát a leszűkült láthatósági tartományhoz alakított fényszóró, közelre, igaz a tompított lámpánál erősebb fénnyel világít. Ám normál látási viszonyoknál nem hoz több hátrányt, mint előnyt, magyarán kevéssel talán hamarabb észrevehető az autó, de pontosan ugyanennyivel zavaróbb is a szemből érkezőknek, mint a hagyományos tompított fény. A KRESZ pedig egyértelműen tiltja a használatát az esetben, ha a látási viszonyok ezt nem indokolják. Ez alapján tehát a bírság sajnos akkor is jogosnak tekinthető, ha sokszor ennél jóval nagyobb vétkekre sem mozdulnak rá a rendőrök. Mivel egyébként a kiégett tompított fényszóró sokkal veszélyesebb és zavaróbb, mint a ködfényszóró indokolatlan használata, nem lepődnénk meg, sőt, jogosnak tartanánk, hogy a "három lámpával" közlekedők ne kapjanak bírságot, hiszen vélhetően egy vészhelyzetre, a kiégett és nem feltétlenül egyszerűen cserélhető izzóra reagáltak a ködfény felkapcsolásával.
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól
II. fejezet
A járművek kivilágítása
A forgalomban részt vevő járművek kivilágítása
44. § (1) A forgalomban részt vevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani.
(2) A gépjárművet, a mezőgazdasági vontatót, a lassú járművet és a segédmotoros kerékpárt helyzetjelző lámpákkal és tompított fényszóróval kell kivilágítani. Nem kell a tompított fényszóróval kivilágítani az egytengelyes motoros részből és hozzákapcsolt egytengelyes pótkocsiból álló olyan lassú járművet, amely sík úton önerejéből 15 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes, továbbá a tompított fényszóróval fel nem szerelt segédmotoros kerékpárt.
(3) A tompított fényszóró helyett távolsági fényszórót használni - fényjelzés kivételével - csak lakott területen kívül szabad. Tilos a távolsági fényszóró használata
a) másik járművel vagy hajtott (vezetett) állattal való szembetalálkozás esetében olyan távolságon belül, ahonnan a fényszóró a szembejövő jármű, illetőleg állat vezetőjét elvakíthatja,
b) a másik jármű követése esetében olyan távolságon belül, ahonnan a fényszóró - a visszapillantó tükrön át - az elöl haladó jármű vezetőjét elvakíthatja,
c) ha a fényszóró az úttal párhuzamos vasúti pályán vagy vízi úton haladó jármű vezetőjét elvakíthatja.
(4) Tompított vagy távolsági fényszóró helyett vagy mellett ködfényszórót, továbbá hátsó helyzetjelző ködlámpát abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok ezt indokolják.
(5) Keresőlámpát és munkahely megvilágító lámpát mozgó járművön használni nem szabad.
(6) Fényjelzést adni a távolsági fényszóró felvillantásával szabad, feltéve, hogy ez a közlekedés többi résztvevőjét nem vakítja el.
(7) A forgalomban részt vevő motorkerékpárt és a tompított fényszóróval felszerelt segédmotoros kerékpárt - tompított fényszóróval - nappal és jó látási viszonyok között is ki kell világítani.
(8) Lakott területen kívüli úton a forgalomban részt vevő gépkocsit nappali menetjelző lámpával vagy tompított fényszóróval, mezőgazdasági vontatót és tompított fényszóróval felszerelt lassú járművet - tompított fényszóróval - nappal és jó látási viszonyok között is ki kell világítani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Régen úgy tanították a rendőröket, hogy ha valaki szabályt szeg, meg kell büntetni. Ma meg úgy, hogy ha szabályt szeg, meg kell büntetni, ha nem, hibát kell keresni!

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Egyetértek… Főleg júliusban, 13 órakkor első-hátsó ködlámpával közlekedőkre szabnék 300.000Ft-ot… Ráadásul az “újabb” autókon a hátsó ködlámpák is relézettek, elkerülve “3éve volt köd azóta így maradt” eseteket…

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Ezzel is egyetértek, mivel én még a legelején írtam, hogy a KIHALT, kivilágítatlan, és erősen KÁTYÚS útszakaszokon nem tiltanám mivel a 400.000.- Ft értékű autómon egy hatalmas tankcsapda 150 ezres kárt csinált úgy, hogy a kisebbeket kerülgetve belementem ebbe a Mariana-árokba, amiért a helyi önkormányzat természetesen nem vállal felelősséget!…..
    Ráadásul ugyanúgy mint a fényszórót, ezt is le lehet kapcsolni, ha jön valaki, nem kötelező az arcába világítani!!!

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Érdekes az író hozzáállása,de a szavazás állásából is látszik sokunkat szivat a szembejövő indokolatlan ködlámpa használata,vagy ha előttünk megy és féklámpának tűnik.Vadkár elkerülésére inkább vadriasztó felrakását javasolnám.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Engem pl soha nem zavart ha valaki az első ködlámpát használja mert akármit is mondtok az nem vakít ha jól be van állítva (még annyira sem mint a tompított) vizes aszfalton meg kimondottan jobban látsz ha használod Viszont aki a hátsót használja indokolatlanul azt keményen büntetném mert az nagyon tud vakítani

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    A 90-es években, legalábbis az évtized elején, biztosan lehetett helyzetjelzővel is használni. Szüleim négyütemű Wartburgján, automatikusan lekapcsol a ködlámpa, ha országútira váltok, helyzetjelzővel viszont, megy tovább.

    2001-es Vectrámon, megy a ködlámpa tompítottal is és országútival is.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Azért ez a ködlámpa dolog egy elégé érdekes téma!A hivatalos verzió amit annak idején is tanultam / tanultunk az iskolába (három autós szakmám van) hogy az első ködlámpa nem világíthatna csak a helyzetjelzővel se a refivel együtt csak a tompítottal! Azért kellett minden utólagos ködlámpát is relézni ,a mostani 5-10 éves korban lévő autóknál ilyennel már nem igen találkoztam a gyáriaknál se!

    Sajnos nagyon sokan pont fordítva használják a ködlámpát és nem tűnik fel nekik ,hogy kivakítva a hátsó zárófény a mögötte jövő autós szemét 🙁 ,pedig még ködben is le kell kapcsolni ha sorban megy az ember ,autópályán meg napfényben használja ,de erős szakadó esőbben+ felvert vízfüggöny akkor meg nem pláne ha jóval lassabban halad mint az a körülmények indokolttá tenné!

    Én személy szerint a vizes aszfaltot indokolt esetnek venném ,mert a tompítottból rengeteget elnyel a víz és semmit nem lehet látni ,teljesen vakvezetés 🙁

    a kanyarkövető ködlámpa pedig még elégé ritka opció talán 2007 óta van és utólagos (modul) beszerelése sincs még annyira elterjedve az emberek nagy többsége szerintem még a kanyarkövető fényszórókról se igen hallott!Amúgy meg a ködfényszóró nem magától hanem az index rákapcsolásától aktiválódik és nem forog mint a fényszóró,csak az adott oldalra tesz áramot és utána egy bizonyos idő után elalszik szóval nincs fizikai mozgása a motoros kanyarkövető fényszórókkal ellentétben!

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Szerintem csak annyi a lényeg, hogy a ma forgalomba helyezhető “luxus” elektronikával szerelt autókon ki sem lehet kapcsolni kanyarodáskor a ködlámpát. A törvény alapján kérjük ezen autók forgalmijának haladéktalan bevonását. Vagy a törvényt kell módosítani. Ennyi.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    ÉSZREVENNI? Úgy látom a fizika , matek nem az erősséged, meg a vezetéssel is így lehetsz, ha te az út szélét akarod nézegetni és 90-nél el akarod rántani a kormányt. Van itt egy pár számítás, hogy mennyit mennek a kocsik bizonyos sebességeknél. Próbáld meg értelmezni és próbáld ki elrántani a kormányt si de csak úgy ha a környékeden nincs senki! Sok sikert!

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    “Igen meg az út SZÉLÉT amit a tompított nem!!!”
    De az út szélét is csak kb. azon az 5m-en az autó előtt, amivel semmire nem mész 60-as tempónál. De látom nagyon nem érted, hogy a ködlámpa NEM segít azon, hogy a vadakat reakció időn belül jobban észrevedd! Aki ezzel áltatja magát, az jobb, ha éjszaka nem megy ki az útra, a büntetést meg megérdemli!

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    A ködlámpával közlekedő barmoknak, én is a pofájukba szoktam világítani. Szembe jövő, ködlámpás faszfejek ellen, kiváló az országúti fény, hátulról közelítő okostojás ellen, bevetem a hátsó ködlámpát. Az értelmesebbjének, leesik a tantusz és kikapcsolja, a többség sajnos, nem fogja fel, miről van szó.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Nem elijeszteni kell a vadakat ember, hanem ÉSZREVENNI, azon kívül sokan írjátok, h a ködlámpa csak az előttünk lévő pár métert világítja…
    Igen meg az út SZÉLÉT amit a tompított nem!!!…

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Elég baj, hogy nem ötvenezerre büntettek és nem vonták be a jogsidat. Tele van az út az ilyen barmokkal, akikre semmi nem vonatkozik, ellopja nagyitól a kályhacsövet felrakja kipufogónak, a néprádiót berakja hangrendszernek, úgy ordíttatja, hogy a lemezek vitorlaként lebegnek az oldalán, kitörgelik a Flair szék lábát , berakják az első ülésre és ők a versenyzők.” A ködlámpa elijeszti a vadat”- ja és az orrodat is tisztíccsa. Honnan szeded ezt a marhaságot? Több mint 25 éve vezetek, volt már kiugró vaddal dolgom és nem a ködlámpa kell, hanem le kell kapcsolni a fényszórót is , hogy ki tudjon menni a vad előled. Nem csipizem a rendőröket, de magyon jól tették, hogy megmázsáltak, mert ez olyan magyarázkodás, mint az egyik TV 2 szereplőnek a halott anyja mozgáskorlátozott kártyája éppen a műszerfalra esett.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Ez kizárólag pénzszedésre megy. Nettó f@szság azt mondani, hogy vakít a ködlámpa. Nyaralás alatt meghibásodott tompított fény miatt (nem okoskák, nem izzó hibája volt) 1600 km-t voltam kénytelen helyzet +
    öddel jönni konvojban. Mikor hazaértünk, kérdeztem az általában előttem menőktől, hogy nagyon gáz volt-e. Mindketten azt mondták felüdülés volt, mikor Én mentem mögöttük, mert nem égette ki a retinájukat a mögöttük jövők 70%-nak
    zarul beállított tompítottja. És ha már egyszer ennyire a látási viszonyokra megyünk, akkor a fácánvadászokat miért nem bűntetik? Sokkal veszélyesebb, mint egy ködlámpás. Ha a ködlámpa jól be van állítva, akkor lefelé, az autó elé
    és az útpatkára világít.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Ki mondta, hogy a VT-nak kellene finanszíroznia? Az autópályák mellett se ők építik, hanem a pálya részeként épül a kerítés. Nem csak a vadakat kell védeni, hanem a járműveket is. Hogy mást ne említsek, akár még a biztosítók is beszállhatnának. Szóval lenne rá pénz, meg sok minden másra is, ha nem lapátolnák kifelé folyamatosan az országból! De elkanyarodtunk, ez már messze nem ide tartozik.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    [b]Úgy gondolom, hogy jogos a büntetés.[/b]
    Sok esetben találkozom ködlámpásokkal és bizony ráverem a távolságit. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az autóm fényszóróinak kialakítása végett átlagon felül szúrós a fénye és ezt ki is használom. Persze jönnek itt a PuntoSwiftMatiz és hasonló csodagépek, és vissza villog, de fele annyira nem vakít el engem, mint én őt.
    Lehet itt méregetni, kinek hosszabb a …ka, de egyszerűen ingerelnek a Superman vezetők bedőlve a jobb első ülésre dübörgő übergagyi, torzító zenével, leeresztett ablakkal, gyök kettővel pásztázva a falut és persze mindezt ködlámpával és gusztustalan, már-már nevetség tárgyát képező utlagos kínai két forintos ledcsíkkal. Mert pesze az autónak úgy kell kinéznie, mint egy karácsonyfa.
    Véleményem szerint főként az ilyen Ogre a cél és nem az az ember, aki késő este egy teljesen kihalt útszakaszon vadlesen használja a ködfényszórót. Ez csak egy szerencsétlen véletlen, hogy pont egy “ártatlan” ember akadt a hálójukba. Bár hozzáteszem, hogy piszok kíváncsi lennék, hogy mondjuk 60-90 közti sebességgel mire megy, hogy jobban ki van világítva a kocsi előtt 4-5 méterre…
    Szerény becslésem szerint, ha egy autó 60-nal halad, akkor másodpercenként 16-17 métert tesz meg. Ha 5 méreten belül valami felbukkan a kocsi előtt, akkor kb 300ms, azaz 0,3 másodperc marad az észlelésre és az állóhelyzetbe való fékezésre. Na ne röhögtessen senki, hogy ez egy kicsit is életszerű! Elég gyenge kifogás…
    100 szónak is egy a vége: Ködfényszórót akkor, ha köd van!

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    “pénz meg mindig arra van, amire akarjuk hogy legyen (már úgy össz. társadalmilag)” Írtad Te, de a VT-k nem állami szervezetek és nem kapnak semmiféle támogatást ahhoz, hogy a kerítést finanszírozzák….

    1km kerítés kiépítve kb 2millió Ft alaphangon, ebből kb. minimum 50, maximum 5-600 (!!!) kellene egy VT-nek!

    SZERINTED ERRE HOL VAN PÉNZ????

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Ezt a büntetést megérdemelte.
    A vad nem tud ködlámpa és reflektor között különbséget tenni, és ezért semmi értelme használni a ködlámpát nyáron. A reflektor is ugyan olyan jó. Sokan csak a feltünési viszketegségük miatt használják, és éppen ezért, ha sok mind
    n más büntetéssel nem is, de ezzel eggyetértek.
    Rengeteget vezetek én is, van ködlámpám is, de csak akkor használom amikor értelme van.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Szamy! Elég sok vaddal találkoztam az autóm előtt az elmúlt 600.000 km alatt s egy-két kisebbtől eltekintve megmentettem az életüket magamtól. 🙂
    Én is úgy tapasztaltam, hogy általában nem 4-5 méterrel előttem bukkannak fel, viszont ez pont azt az állításomat erősíti meg, miszerint a probléma megoldása nem a ködlámpa használatában rejlik, hiszen a tompított/reflektor fénye az, amivel időben észrevehetjük őket.
    A biztonságra ésszerűen költeni soha sem drága, pénz meg mindig arra van, amire akarjuk hogy legyen (már úgy össz. társadalmilag). A kerítés akkor igazán drága, ha túl alacsony (ha érted mire célzok)! :))))
    Az, hogy az emberek mennyire figyelnek oda a fényszóró beállítására nem annyira a jármű korának, hanem a sofőr igényességének függvénye. Tegnap éjjel is a Balatonról haza a 7-es országúton a gyári xenon-os Audi is úgy vakított a jobb lámpájával, hogy majd kifolyt a szemem. Én anno a 120-as skodámon is manuálisan beállítottam, ha megpakoltam cuccal és hosszabb útra indultam.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Kedves Pjotr!

    Nem tudom mennyi vadat láttál már előtted felbukkanni, de nem átlagos a 4-5 méterre előtted történő felbukkanásuk, max. párzási időszakban, mert akkor kevésbé figyelnek a környezetükre, csak a párzással vannak elfoglalva (ami érthető)…:D
    A kerítés rendben lenne, de olyan drága, hogy egy VT (vadásztársaság) sem tudja kifizetni SAJNOS…

    Amúgy teljesen félreértettél, mert nem azt írtam, hogy állandóan bekepcsolt ködlámpával 220-as tempóval szeretnék közlekedni, hanem csak egyszerűen azt akartam kifejezni, hogyha kell és senkinek nincs a kárára akkor miért ne kapcsolhatnám be.
    És lehet hogy mi itt a hozzászólásban magasságállítást, meg mosóberendezéseket emlegetünk, de a sok idős paraszt a 20 éves autóival (nem a szegények ellen beszélek ne értsétek félre!!!) azt sem tudja mi az!!!!!!!!!!!!!!!

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    A másik, ami a vakító fényszórókat illeti:
    Megpakolom az autóm rakterét és nem tekerem lejjebb a fényszóró magasság állítót, hogy jól elvakítson, szembe világítson neked! Próbálj meg nem bele nézni 2-300m-ről, ha szembe jössz velem, úgy, hogy azért még az utat is figyeled! Sőőőt! Kapcsold be a ködlámpádat, hátha úgy jobban fogod látni az utat, míg Én vakítalak! Ugye, hogy ez így baromság?
    Nem olyan marhaság ám az a KRESZ, csak be kellene tartani és nem öntörvényűen közlekedni!
    Egyébként meg a mai állapota nem u.a., mint a 75-ös, mivel folyamatosan frissítik:
    http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.KPM
    “A jogszabály mai napon (2011.VIII.21) hatályos állapota”

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Kedves Szamy!
    Nem akarok vitatkozni veled a vadak viselkedésével kapcsolatban. Biztosan igazad van abban, hogy csak a 35km/h-ra lassítás esetén lennénk teljes biztonságban. Viszont azt kétlem, hogy a ködlámpa használata megoldaná a problémát! A ködlámpa max. az autó előtti 4-5 métert világítja meg jól, az út szélét is beleértve. 35km/h-nál közel 10 métert teszel meg másodpercenként. Ne mondd már, hogy a felbukkanó vadat az alatt a fél másodperc alatt lereagálod és ki is kerülöd! Hát még 60km/h-nál, hiszen Te nem fogsz 35-re lassítani! 🙂 Szóval ha nem megy a matek, légyszi baromságokat ne írkálj! 🙂
    Persze! Haladjunk a korral! Akkor inkább kerítsük el az utakat a vadak elől ott, ahol fokozottan esélyes a megjelenésük!

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Vadászom és ebből kifolyólag a vadgázolási ügyek felkeltik az érdeklődésemet, ugyanakkor imádok vezetni is.
    Múltkor láttam egy szép kis bakot elütve, (akinek nem lenne világos őzről van szó) Vác után a 2-es út mellet, FÉNYES DÉLBEN úgyhogy mindig vigyázni kell, de főleg éjszaka!!!!!
    Lehet itt nekem azzal jönni, hogy lassítani kell meg minden, de ha nem ismeritek a vadakat és annak mozgását, reakcióit akkor légyszi baromságokat ne írjatok, mert folyamatosan 35km/h val nem fogok menni, egy 60 km-es erdős szakaszon csak azért mert nem használhatom ki a lámpa adta lehetőséget, úgy hogy ha valaki jön szembe akkor lekapcsolom, mert különbem soha nem érek haza!!!
    Ugyanis, ha gyorsabban megyek akkor a vad összetöri a kocsit, és még a helyi vadásztársaság is megbüntet legalább félmillióra, a vad nemére korára és a fajra való tekintettel!!!!
    A szabály pedig 1975-ös!!!
    TALÁN HALADNI KÉNE A KORRAL ÉS FELFOGNI, HOGY GYORSABB ÉS JOBB AUTÓK VANNAK MINT AKKOR!!!
    Amúgy pedig az oktatóm anno azt mondta, ha vakít a szembejövő (akár tompítottja is) akkor a jobb oldalvonalhoz képest kell közlekedni és nem kötelező belenézni!!!!

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    “A KRESZ pedig egyértelműen tiltja a használatát az esetben, ha a látási viszonyok ezt nem indokolják. ” ENNYI! Miért kell ezt ragozni?
    Ha sok a vad az út szélén akkor meg LASSÍTANI KELL, nem a ködlámpát felkapcsolni! Elmebaj szintjén van már az, hogy ebben az országban a közlekedők (nem csak autóval) 90%-a szubjektíven értelmezi a KRESZ-t. A maradék 10% meg szenved miattuk. Persze a sok hülye között az a néhány normális tűnik hülyének. A konkrét esethez meg semmi köze annak, hogy létezik-e súlyosabb szabályszegés és hogy a rendőrök hogyan végzik a munkájukat. Ebben az esetben korrekt volt a büntetés.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Szerintem a mai első ködlámpák már egyáltalán nem vakítanak, (a hátsókkal ellentétben, amiért viszont nem szoktak bírságolni).
    Ez már csak egy beidegződés, hogy rávágjuk, hogy vakít. Meg kéne szüntetni ezt a buta szabályt.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Megint csak az van, hogy miért nem azokat büntetik, akik bla-bla…
    Ne tereljünk. Ködlámpáról szól a cikk, és azt tilos használni, ha nincs köd.
    Mennyi mindenbe bele lehetne kötni, hajaj! Bele is kéne, csak… De itt, most nem ez a téma. 😉
    Arra meg nincs szabály, hogy ha nem ég a jobb oldali tompított, akkor büntetni kell. Amikor elindulsz, akkor végig kell(ene) ellenőrizni, hogy rendben van-e az autó világítása. Ha nincs, akkor nem indulhatsz el! Viszont ha út közben romlik el, észre sem veszed. A rendőr pedig nem tudja megállapítani, hogy mikor égett ki.
    Rengeteg véleményes dolog van. Viszont ami konkrétan szabályozva van, azt be kéne tartani.
    Nem vagyok túl jó véleménnyel a rendőrökről (és akkor még finom voltam), de ha én rendőr lennék, akkor teljesen korrekt módon büntetve (tehát nem visszaélve a hatalommal) is százezreket vinnék vissza szolgálat végén úgy, hogy egy alkalommal sem szabnék ki 5eFt-nál nagyobb büntetést. Viszont büntetve lenne minden irányjelzést nem használó, minden szabálytalanul parkoló (nem a parkolójegyre gondolok, hanem pl. a bal oldalon parkolók, stb.), záróvonal átlépők, zebrán megállók, kereszteződésben bent ‘rekedők’, biztonságiöv nem használók stb. Még úgy is rengeteg pénz jönne be, hogy a gyorshajtókat nem is büntetném.
    Az a baj, hogy nem hogy javulna a morál mostanában, hanem aki viszonylag szabályosan közlekedik, az is ‘elkurvul’, mert a többiek úgy közlekednek. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy vagy neki is szabad, vagy azt, hogy ha ő nem szabálytalankodik, akkor hátrányba kerül a szabálytalankodók által.
    Mindenesetre szomorú a helyzet! Sőt, siralmas! Az itt hozzászólók nagy része (tisztelet a kivételnek) is abba a táborba tartozik, aki kapni akar, meg a másikat csesztetni, de a saját hibáit valahogy nem akarja látni, és még neki áll feljebb! 🙁

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Tudok mutatni olyan utólagos xenont, ami nem vakít. Az más téma, hogy beszerelték-e hozzá az utólagos automata szintszabályozást, és a lámpamosót. Ha tiszta a lámpa, és jól van beállítva, akkor sík úton biztos, hogy nem vakít! Ennek ellenére szabálytalan, és büntetni kéne érte. Viszont ennek a cikknek a ködlámpa a tárgya, és nem az utólagos xenon. 😉

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Üdvözlök mindenkit!

    Sajnos a mai világban nem nagyon van mérlegelési lehetőség, el kell fogadni, hogy ő a rend őre, mi pedig csak egyszerű halandók. Az van amit ő mond.Egy dolog van, ami nálam tapasztalat. Mikor a rendőr meg akar büntetni meg szoktam kérdezni tőle, hogy mondja el pontosan, hogy a KRESZ mit is ír, hogy pontosan tudjam, hogy legközelebb tudjak arra a dologra figyelni.Képzelhetitek, hogy hányan tudták megmondani? Egy sem, csak, hogy büntetni kell azt tudják. Az is biztos, hogy szerintem ki van nekik adva, hogy a bevételt produkálni kell. Így mindenképpen a rosszkor voltál rossz helyen elv működik.Sajnos velem is előfordult nem régen, hogy a jogsim lejárt, megállított a rendőr, mondja, hogy fel kell jelentsen, elismerem e a hibát. Mondtam, hogy el, mert nem tudtam, hogy az a dátum ami az elején van nem az ami a jogsim érvényességi ideje.Kérdezte a rendőr voltam e büntetve 2 éven belül. Mondtam neki, hogy 6 éve nem voltam. Erre mondta, hogy ez egy sima figyelmeztetés lesz, mert náluk így szokott lenni. Erre kaptam egy 10000 forintos csekket, plusz a feleségem is, mert ő a kocsi üzembentartója. Ez aztán a lehúzás.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Sziastok!

    Én 13 éve vezetek balesetmentesen, és 3 hete találkoztam ugyanezzel a problémával, azzal fűszerezve, hogy fél évvel ezelőtt belementem egy akkora kátyúba, ami után a 450ezer forintot érő autómon, keletkezett 150000ft kár amit természetesena helyi önkormányzat nem hajlandó kifizetni, ráadásul, ha bekapcsolom a ködlámpát olyan lakott területen ahol amúgy közvilágítás nincs (!!!), azért hogy ezeket a tankcsapdákat elkerüljem akkor fizethetek mint a katonatiszt!!!
    TISZTA RENDŐRI ÉS POLITIKUSI BÉNZBESZEDŐ LOGIKA NEM????????????
    DE!…:(

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Legyen is büntetés!
    Ha egyszer nem lehet használni miért használja???????
    Meg én is tapsoltam ám!Gondolom te is egy hisztis rendőr vagy rokona vagy valami ilyesmi lehetsz, hogy ha nem fogod fel, hogy 25 év munkának nevezett viszony után mi a faszért mehetnek nyugdíjba, de az hogy még nyugdíjat is kapnak a 25 év semmittevés után az az igazi szemétség! Persze ezt csak a rendőrökre értem!

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Németországban 2 hete kisvárosban ültem az autóban, GPS-sel voltam elfoglalva, félig járdán álltam… bekanyarodott a rendőrautó: magyar rendszám, igazoltatás. Személyi, jogsi nálam volt, de az autó papírjaiból semmi, otthon maradt! Kérdezte hol lakok, mondom itt 2 percre (valóban így van), elmenjünk-e érte? Lekérdezte a rendszámot rádión, visszaszóltak, hogy OK, s aztán udvariasan elbúcsúztunk egymástól (bünti nélkül)… otthon ennek mi a tarifája, nincs forgalmi és biztosításról csekk vagy “zöldkártya”?

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Szerintem örülhet, hogy 5.000-rel megúszta, mert tudtommal, 30.000 a tarifa. Egyébként, tényleg semmi értelme, normál látási viszonyok között is használni, sőt, a szembe jövőt zavarja.

    Más:

    (7) A forgalomban részt vevő motorkerékpárt és a tompított fényszóróval felszerelt segédmotoros kerékpárt – tompított fényszóróval – nappal és jó látási viszonyok között is ki kell világítani.

    Mi a helyzet, azokkal a segédmotoros kerékpárokkal, amik nincsenek felszerelve [b]tompított[/b] fényszóróval? Azokat, nem kötelező nappal kivilágítani?

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    A ködlámpa – mint ahogy a neve is mutatja – nem rossz útra való, ez tényleg butaság volt… 😉
    Fenntartom, hogy meglehet lenni nélküle is! (Ezért is nem kötelező!!) Ugyanúgy, mint DRL nélkül …

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Ködlámpával vadkár megelőzés okán?? Sánta indok… A ködlámpák használata a látási viszonyok leromlása esetére engedélyezett, mert a beállításuk is úgy történt, hogy akkor legyen értelme. Ha rosszak a látási viszonyok lassabban haladunk és a ködlámpák is csak közvetlenül az autó orra előtt lévő néhány métert világítják meg, ezért nem látom értelmét normál látási viszonyok, tehát normál sebesség melletti alkalmazásuknak. Ha 90km/h sebességnél jó alaposan megvilágítok a ködlámpával a verda előtt 5métert és jön az a vad akkor kidobom a vasmacskát és megállok?? Véleményem szerint csak arra jó, hogy be tudjam azonosítani (a több fénynek köszöhetően) ,milyen állatnak róható fel, hogy a járgánynak nincs “arca”. No meg arra hogy bosszantsam vele a többi közlekedőt. Ha valóban köd van, akkor köszönöm hogy használják, mert valóban sokat segít az észlelhetőségen.
    Más..
    A xenon bárkács @@,!!@
    Volt szerencsém ilyen “tuningolt” talicskában ülni. Borzalom!!! Kívülről mutatós, de belülről! Mindenhová vetít az a nyomorék foncsor, csak az útra nem! Nem vicc, egy a motorháztetőre szerelt mécses is segít annyit, mint egy ilyen utólagos vacak.
    Jogszabály szerin csak automata fényszóró magasság állítás, és fényszóró-mosóberendezés együttes megléte esetén alkalmazható. Az utólagos barkács engedély nélküli átalakításnak minősül, amiért ugrik a forgalmi, de sajnos a rendőr szava a legtöbb esetben nem sokat ér, arra meg nem nagyon hallotam példát, hogy barkácsolt xenonos sz@rt mint a szabálysértés tárgyi bizonyítási eszközét lefoglaták volna.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    És még mennyi ilyen büntetés lesz, főleg ha tényleg visszahívják nyugdíjból a rendőröket, és nem mehetnek el 25 év után. Majd minden sarokra jut egy vagy két rendőr, mert ugye, még el nem érik a 65-ös életkort addig foglalkoztatni kell őket. Remélem jól szét is büntetnek minden szabálytalankodót, meg mikor majd mentek tüntetni a megszorítások ellen, mert lesznek még, meg utána ti jöttök majd, puszta hálából jól leverik a kis tüntetéseteket játszi könnyedséggel, olyan sokan lesznek majd, de eddig nem ért el az eszetek, mikor tapsoltatok, hogy töröljék el a 25 év utáni nyugdíjat…

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Mégegyszer: szabályszegésért büntetésnek kéne járnia. Viszont ha nincs szabályszegés, akkor ne cseszegessenek. Normálisabb helyeken ez így működik (pl. USA, Új-Zéland, stb.).
    Ne takarózzunk, meg mutogassunk a másikra, hogy de ő is szabálytalan, vagy hogy ő meg még szabálytalanabb.
    Az a szabály, hogy ködlámpát csak ködben használunk. Pont. Ez alól nem felmentés, hogy pedig jobban látok mellette, és a szembejövőt szerintem nem is zavarja. Tök mindegy, szabálytalan.
    Az utólagos xenon is az. Nem mentség, hogy pedig jól van beállítva. Tilos és kész.
    Az egyes dolgoknál konkrét határt kell húzni, mert különben megy a magyarázás. Az más téma, hogy a józan ész esetleg máshol húzná meg a határt.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Az igaz, hogy a ködlámpa közvetlenül az autó elé világít, de az út melletti részre is jobban szórja a fényt (ezért is lehet zavaró a szembejövőknek), így az út szélén álló, mozgó vadat is könnyebb észrevenni.
    A büntetés a rendőr munkájának egyik mérőszáma, arról hiába írna jelentést, hogy “három gépjárművezetőt figyelmeztettem a szabálok betaaartására!”

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Az összes kamuxenonos, ködlámpás, szarul beállított lámpás sofőr jogsiját bevonni fél évre. Aztán megtanulja h nem buherálunk a lámpával és h az a kis pecek a magasság állításra azért van ott, hogy ha megpakolja/kiűríti stb az autót, akkor szépen be legyen állítva a fényszóró!

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Nap mint nap meg lehetne büntetni a közlekedők nagy százalékát akinek az autójában van “kanyarkövető” fény. Annak is a gagyi változata. 30-40 km/h sebesség alatt irányjelzőzéskor, kanyarodáskor felkapcsolja a ködlámpát abba az irányban amerre halad.
    Úgy gondolom kicsit át kéne fogalmazni a vonatkozó jogszabályt a kor elvárásainak megfelelően.

    Az tényleg felháborító, hogy fényes nappal a belvárosban a paraszt ködlámpával megy mert nem lát ki a hegesztő pajzs szemüvegén, de este olyan helyen ahol senkit nem zavar miért ne használhatnám a jobb látási körülmények biztosítására. Nem hiszem hogy zavaróbb mint a házilag beletaknyolt xenon egy ezer éves rozsdaboglyába.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    öreg autós
    Számomra teljesen érthetetlen a Gábor felháborodása,annál is inkább,hogy 25 éve vezet és nincs tisztába KRESZ-el.
    Én 46 éve vezetek ma is minden nap 3-400 km-t igen is nagyon zavaró a szembejövőknek a másik autó ködlámpa használata indokolatlanul,nem beszélve a hátsókról,mert azok meg egyszerűen vakítóak.Be kell tartani a szabályokat és nem kell fe
    háborodni,a vadakat meg nem ködlámpával hanem vadriasztóval és lassú figyelmes vezetéssel kell elkerülni,nekem már többször sikerült,de nem mentem gyorsabban a megengedettnél.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    azért azt tegyük hozzá, hogy a gyári ködfény semmivel nem zavaróbb mint a tompitott. az utólag felszerelt, beszerel köd és xenon sokkal rosszabb mint egy felkapcsolt gyári ködfény. meg valaki rájöhetne már
    bban a drága jó minisztériumban ahol közel 1000000 keresnek az illetékes urak(elvtársak), hogy néhány módosítás ráférne már a drága jó KÖHÉM és KPM-BM rendeleteikre. nem dúrva, hogy úgy kezdődik: 1/1975. (II. 5.) KPM-BM?????? kiemeln
    ?m az 1975-öt. azóta szerintem kicsit fejlődött a technika mind autó mind világítás terén.

    jago

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Emberek! Mindenki meg van húzatva (tisztelet a kivételnek)?!?
    Szabálytalankodott, elismerte, és csodálkozik, hogy megbüntették?!?
    Mi a tökömet szeretnétek elérni? Ha ugyanezzel az emberrel szemben haladtatok volna, akkor meg óbégattatok volna, hogy használja a ködlámpáját a ‘paraszt’!
    Az egy más téma, hogy a rendőrök más esetben meg nem korrektül járnak el. Inkább ezen kéne javítani.
    Igenis, jelen esetben jogos volt, és még méltányos is a bírság.
    Véleményem szerint kb. ezt az eljárást kellene alkalmazni minden szabályszegővel szemben, kivétel nélkül. Nem tartom jónak a horribilis bírságok kiszabását, hanem inkább támogatnám a kisebb összegűeket, de azt kivétel nélkül minden jogos esetben! A szabályok értelmével lehet vitatkozni, de ha él egy szabály, azt be kell tartani. Ha nem, akkor számítsunk szankciókra!
    Félreértés ne essék, én is fizettem már elehet a yardnak, de eszembe se jutott olyankor ágálni, amikor jogos volt!

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Nagyon buta vagy!!!! A köd lámba nem dizájn elem. Szörnyű hogy ilyen embernek lehet -ha van- jogosítványa. A köd lámpa nem távolsági fényszóró sőt messze nem az. Azért van hogy Te láss közvetlenül az autód elé jobban. Rossz úton ezért is szoktam éjszaka használni.
    Ez a sok szakértő meg jó lenne ha beülne egy autóba amiben gyárilag szerelt és nem “buher” van.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Elismeri? Nem!! És akkor mi van? Feljelent? Hogy bizonyítja? Engem is megállítottak,korrektül megbeszéltük, majd fel jegyzet mindent az az óta is őrzi a papírokat. Több éve.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    De a szemét k[]csög rendőrök bármikor mehetnek verőfényes napsütésben (helyzetjelző+ködlámpa) éjjel meg (tompított+ködlámpával) utálom ezeket a fattyúkat. Ezután már azért fognak megbüntetni minket kedves autós társaim mert az utakra merünk menni. Hihetetlen egy pénzbehajtás ez az egész BRFK és ORFK!!!

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Erdős szakaszon megyek hazafelé munkából és néha én is fölnyomom a ködlámpát. Azzal nem a távolban lévő vadat látom hanem a ködlámpa jobban szórja oldalra a fényt és látom ha a közelben fut oldalról
    gy vad!Ez saját tapasztalat. Nem ebbe kéne belekötni, hanem a RENDre kéne ŐRködni, és a bűnözőket elkapni, nem az autójukat és magukat féltő gépkocsivezetőket, mert pl. egy vadkárnál ki téríti meg az keletkezett kárt?senki….

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    A fiamat is ezért a nagy “bűnért” kínálták meg egy 5000 Ft-os bírsággal. Az ő bűne az volt, hogy egy ködös szakaszból kijőve nem kapcsolta ki azonnal a ködlámpát, ott állították meg, ahol már tiszta volt a levegő, kb 2-300 m-re a ködös szakasztól.
    Szerintem akkor is (máskor is) arra mennek rá a rend kiváló őrei, hogy egy kicsit javítsák a napi bevételi statisztikájukat.
    Egyébként volt már nekünk is olyan esetünk, amikor megbüntettek minket állítólagos gyorshajtásért, 60-as táblánál 65-70 km-es sebességgel száguldottunk lakott területen kívül, sötétben, esőben, sem előttünk, sem utánunk senki, még a szembejövő sávban sem.
    Ezt is ráírtuk az adománylistánkra, mint a fiam 5000 Ft-ját.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Vadkár ellen vadriasztó kell nem ködlámpa! Sokkal olcsóbb, és kevésbé zavaró! Vagy a zene hangosan hallgatása is jó tipp lehet szerintem, már aki bírja. Ez a “ködlámpát használunk a vadak ellen” elég vacak érv, akkor a távolságira sem mennének az autó elé. Én azt tapasztaltam(igaz nem autóval de ez tök mindegy), hogy ha lekapcsoljuk a távolsági fényt tompítottra, hamarabb elmegy a vad az útból.

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Ködlámpára szinte sosincs szükség, ködben sem ér többet, mint egy óvatos vezetés normál lámpával. Azaz 99%-ban ez egy “design elem”, ezért minden autómon van ugyan, de sosem használom… 😉

  • 2017.10.31. at 12:22
    Permalink

    Rengeteg az indokolatlan ködlámpa használat, sőt gyakori a hátsó is. Jogos a pénzbüntetés, ugyanis a jó nép nem ért a szép szóból. Sajnos csak akció vagy eseti módon kezeli ezt a rendőrség! Sokkal többet kellene foglalkozni a vakítást okozó egyéb világítási problémával is! Például a rosszul beállított tompítottal, pótlólagos xenonnal, a zavaró ledes minősítetlen fényfüzérekkel. Ide nem értve a minősített nappali menetjelző lámpákat vagy egyéb engedélyezett világítótesteket.

Vélemény, hozzászólás?