Kőkemény AMG GT S Mercit mutatott be a Renntech

Komoly tuningcsomagot kapott a Mercedes-AMG GT S

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A részben Mercedesek tuningolására specializálódott cég ezúttal az AMG GT S-t vette kezelésbe. Nem aprózták el, 726 lóerőt préseltek ki belőle.


Ismét elborult a mérnökök agya a Renntechnél, ugyanis elég komoly teljesítménytöbbletet passzíroztak a Mercedes-AMG GT S-be. Az alapból 510 lóerős teljesítményt 726 lóerőre növelték, míg a forgatónyomatéka 650-ról 890 Nm-re nőtt. Hátsó keréken ez bizony brutális! A menetdinamikai adatokról nincs hír, az viszont biztos, hogy a gyári 3,6 másodperces 0-100 km/órás sprintet jóval rövidebb idő alatt teljesíti. Mire volt szükség mindehhez?
Hirdetés

A leömlőket rozsdamentes acélra cserélték, a légszűrő is több levegőt enged a motor felé, mint a gyári, a turbófeltöltőt pedig lecserélték. A Stage 1 névre hallgató turbó 11 880 dollárt (kb. 3,3 millió forint) kóstál. Jó hír, hogy ebben az árban már az átprogramozott motorvezérlés is benne van. Ezen kívül állítható felfüggesztést is kapott a német fenevad. Gombnyomásra akár 1,5 centivel is közelebb kerülhet a GT S alváza az aszfalthoz. Az R1 névre keresztelt teljesítménycsomag kizárólag az AMG GT S-hez érhető el, annak ellenére, hogy a C 63-ban is ugyanez a motor dolgozik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?