Kombi kupé lesz a Mercedes-Benz CLS

Shooting Brake kombiként is jön a Mercedes CLS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ez aztán öszvér a javából: nem elég, hogy négyajtós létére kupéként kelleti magát, hamarosan kombi karosszériát kap a Mercedes-Benz CLS.

Úgy látszik, ezen a héten minden napra jut valami Mercedes-Benz újdonság, hiszen a tegnapi C-osztályos hír után ma a CLS van terítéken, nem is akármilyen változatban. A gyár megerősítette: tavasszal, az Auto China 2010 rendezvényen nem véletlenül mutatták be a CLS Shooting Brake koncepciót, amely megérett arra, hogy némi izgalmat hozzon a prémium márkák közötti versengésbe. Miután az Audi és a BMW is kezdi megízlelni a négyajtós kupé fogalmát, Stuttgartban úgy gondolják, nem elég az a pofon, hogy a CLS-osztály immáron a második generációnál tart, most a kombival megint úttörő szerepet vállalnak. Négyajtós kupé, amely egyben kombi is?

Bizony, de a kombi szót nem illik emlegetni, a Shooting Brake sokkal stílusosabban hangzik, nem mellesleg, aki majd ezt a modell választja a Mercedes-kínálatból, aligha fogja igazi teherhordó kombiként használni a kocsit. Úgy hírlik, a tágas csomagterű CLS 2012-ben érkezik a piacra, és hazai pályán, a németországi Sindelfingenben fogják összeszerelni, azaz ott, ahol a normál CLS, valamint az E-osztályos limuzin is készül. A motorpaletta várhatóan nem tartalmaz majd újdonságot, és a csúcsmodell szerepét az AMG kivitel fogja betölteni, 5,5 literes, dupla turbós V8-assal, 536 lóerős teljesítménnyel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?