Kompakt SUV az Alfa Romeotól a 159-es arcával

Leporolták az Alfa Romeo 159 terveit és egy szabadidő-autóra rajzolták

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ami egyszer jól bevált, az másodjára is működhet - gondolták az Alfa Romeo tervezői, ezért egy kicsit déjá vu érzést okoz új koncepcióautójuk.


Először tervezett az Alfa Romeo kompakt szabadidő-autót, amelyről bár az Alfa 159 jutott először eszembe, egy érdekes grafikán azért levezették, a Tonale tanulmányautó többi ősét is. Megtalálható közöttük a Montreal, a GTV, az SZ és a Brera is (ez utóbbi is lényegében a 159-es arcát örökölte), így nem is csoda, hogy a szűk résbe tuszkolt, hármas tagolású fényszórók és hátsó lámpák is visszaköszönnek a koncepcióautón.
Az utasteret is extravagánsra rajzolták, bár a legtöbb részlet alkalmatlannak tűnik a szériagyártásra. Két digitális képernyő uralja a látképet. A vezető előtti műszercsoport kijelzője 12,3 colos, míg a multimédiás rendszeré 10,25 col méretű. Érdekes még a szellőzőnyílások beépített kijelzője, illetve az ajtóburkolatok és a középkonzol hangulatvilágítása is.
Hirdetés

Technikai részleteket nem árultak el az olaszok, ám valószínűleg fronthajtásúra terveznék a sorozatgyártású változatot, mivel kisebb, mint a Giulia és a Stelvio. Lehetséges, hogy a Jeep Renegade, illetve a Fiat 500X alapjaira épülne és hibrid hajtáslánc is szerepelne a motorpalettáján.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.03.08. at 12:30
    Permalink

    Rengeteg szeniális koncepciója volt az Alfának a 90-es években (pl Nouvola, Dardo, Visconti), nagyon átsugárzott a rengeteg tehetség amit Marchione módszeresen elüldözött.

    Most kezd a márka legendás formatervezési részlege magára találni, sajnos túl későn ahhoz hogy a Giulián és a Stelvión segíthetett volna…

Vélemény, hozzászólás?