Konnektorból tölthető Mercedes kisbusz a Genfi Autószalonon

Mercedes-Benz Concept V-ision e: plug-in hybrid a V-osztályból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kisbuszok autók abszolút csúcsát készítette el a Genfi Autószalonra a Mercedes. A V-ision e a V-osztály konnektoros hibridjét jelenti.


Kezdjük a rossz hírrel: a Mercedes-Benz Concept V-ision e egyelőre csak koncepció, abból viszont felettébb ígéretes. A V-osztály is megkapta a C 350 Plug-in hybrid hajtásláncát, illetve annak egy kissé átalakított verzióját. A négyhengeres, 2,0 literes (211 LE, 350 Nm) turbós benzines mellé 122 lóerős, 340 Nm nyomatékú villanymotor csatlakozik, a rendszerteljesítmény 333 LE, az össznyomaték 600 Nm.
A gyártó szerint a kicsinek semmiképp sem nevezhető V-osztály abszolút csúcsverziója lehetne az "e" kivitel, ugyanis 6,1 másodperces 100 km/órára gyorsulást ígér és 206 km/órás végsebességével is többet tudhat, mint a jelenlegi csúcsnak számító V 250 BlueTEC. Fogyasztásból pedig persze kevesebbet, kereken 3 literes 100 kilométerenkénti kombinált értéket, ami persze konnektoros töltéssel értendő, a tisztán elektromosan (legfeljebb 80 km/órás tempóval) megtehető 50 kilométeres emissziómentes hatótávval. Nem nehéz kiszámolni, hagyományos hibrid üzemben 6 l/100 km lenne az átlagfogyasztás, ami szintén bámulatosan szép eredmény - ugyanezt ígéri a V 250 BlueTEC is.
Hirdetés

A legtakarékosabb és legdinamikusabb V-osztályt egy kicsit kívülről is megkülönböztették, sportosabb lökhárítókat kapott (igen, a kisbusz...), továbbá hátsó légterelőt, 20 colos alufelniket, sötétített hátsó ablakokat. Az utastérbe fa padló, hátul is független ülések fotelek kerültek. Mindössze kettő, ugyanis a fotelek abszolút első osztályúak, természetesen elektromosan szabályozhatók, felhajtható lábtámaszukkal akár ágyként is funkcionálhatnak. A tető üveg, a kárpitozás fehér nappa bőr, a hátsó utasok számára iPad-tartó is került az első ülések hátuljára. Bár a konnektoros Mercedes-Benz Concept V-ision e csak négyüléses, menetdinamikájával, aszkéta fogyasztásával és fényűző utasterével minden bizonnyal sikeres lehetne.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?