Könnyed játékszer a 140 lovas Swift

Megjelent az új Swift Sport, 1 tonna alatti önsúllyal és 140 lóval hergel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Külsőre morcos, igazi méregzsák és a belepakolt technika sem ígér mást. A Swift Sport 1 tonna alatti önsúlya komoly játszadozást ígér 140 lóval karöltve.


Imádtuk az új Suzuki Swiftet, tulajdonképpen mindegyik formájában, a hibridet kis fogyasztásáért, a CVT váltósat meg a kényelemért, de mégis az 1,2-es szívó négyhengeres, 90 lovas GL+ volt a legjobb. Mert egyszerű, könnyed, és épp ezért nagyszerű élmény vezetni. Futóműve remek, már az alapkivitel úttartása is meggyőző, de az új Swift Sporté még feszesebb. A hajtást a Vitara S-ből ismerős 1,4 literes turbós motorral fejelték meg, a korábbi 1,6-ost váltó négyhengeres 140 lóerőt és 230 Nm nyomatékot teljesít.
Hirdetés

Az apró karosszéria az erős motorral is 1 tonna alatt maradt, egész pontosan 970 kilót nyom a Suzuki rizsrakétája. Korábban is penge kiegészítőkkel dobták fel az eddig csak háromajtósként kapható Sportot. Utóbbi tulajdonság változik, mivel az új, 3. generációs globális, 4. generációs nálunk is forgalmazott és összességében az 5. generációs új Swift csak ötajtósként készül. A külső viszont az új Sport esetében is morcosabb, teljesen másak a lökhárítók, így a hűtőmaszk is, hátul pedig egy nagy fekete betét foglalja körbe a két egész nagy kipufogót, ami a tipikus japán hangulatú kisvideó szerint még tüzet is köpköd, ez persze azért nem lesz így. Az új Swift Sport menetteljesítményeinek adatai még nem ismertek, ahogy ára sem, és utóbbira még várnunk is kell egy darabig.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:52
    Permalink

    Hát persze, persze. Meg behajlik a bokor mögöttem a darlangba amikor hazaérek mi? Ilyen egy Pugos racionális kommentje aki még azt is tudni véli hogy lakom. Röhej avgy hogy csak személyeskedni tudsz. Nagyon meg lehetsz zakkanva.

  • 2017.10.27. at 14:52
    Permalink

    Hát nem tudom ki utazik könyökölve 50 kilométereket de egészségedre, biztos kényelmesebb egy Pug könyöklője hátul. Biztos ezért fog bárki is Pugot venni. 😀 MEg mert elöl puha a műanyag. Ez télleg szempont hogy kb félévente 1x amikor letisztítod akkor milyen finom puha a műszerfal. Ezért választanak az emberek Pug-ot. Biztos ezek az emberek árazzák be a használt árukat is. Amúgy megnéztem a 208 Pug belsejét. Dizájnban télleg egy hányadék. De biztos puha is 😉 Kívülről meg úgy néz ki mint egy Yaris.

  • 2017.10.27. at 14:52
    Permalink

    Már megbocsáss de miért lenne ez belül hányadék?
    Hátul nem szokott senki könyökölve utazni csak ha 3 megtermett felnőtt ül és a szélsők rá vannak szorítva a könyöklőre, ebben az esetben meg egyik könyöklő sem lesz kényelmes. Amúgy meg ebben az autóban nem is ülhettél még sem elöl sem hátul, hacsak nem voltál Franfurktban, szóval honnan veszed ezt? Csak kérdezem.

  • 2017.10.27. at 14:52
    Permalink

    [i]Rugalmasságban biztos jobb, de az meg kit érdekel?[/i]

    Aki a mindennapokra keres autót? Forgalomban nem fogsz állandóan 6 és 7-es fordulaton menni…

    Aki a pályára keres autót? (Teljesítmény: nyomaték x fordulat, időegység alatt talajra átvitt erő: integrál(teljesítmény).) Persze ha olyan pályán mész, ahol tudod szintén 6 és 7e között tartani a fordulatot, akkor nem szóltam.:) Váltási idő meg ugye szintén elég komoly időkiesés.

  • 2017.10.27. at 14:52
    Permalink

    Nem tűnik ez olyan rossznak elsőre.

    Tegnap láttam egy nem sport, de egy teljesen új Suzukit, meglepően összerakottnak tűnt, modern kisautó benyomását kelti.

  • 2017.10.27. at 14:52
    Permalink

    Az fogja megvenni aki akar egy manuális sport hatchback-et, ami megbízható is.
    Amúgy oldalról még bele látható a Mininek a vonalai is. Kicsit morcos és jók rajta a sportos elemek is, szerintem nem tolták túl a dizájnt. Pont annyi amennyire ma szükség van.

  • 2017.10.27. at 14:52
    Permalink

    ezt majd megtudjuk, ha kijön, lemázsálja AN remélem, kíváncsi vagyok erre a nagy kg háborúra. és egy jó egyenes úton való gyorsulás, és kiderül a turpisság.
    de ettől függetlenül csúnya mint a bűn, sztem nem sikere nem lesz, előző swiftek szebbek voltak, illetve kifejezetten jól néztek ki, ahhoz képest, de ezt nem tudom mire vélni.
    a 3. tényező az ár, ha 6 millió lesz, ki az isten fogja megvenni egy nagyobb , gyorsabb, erősebb és szebb Clio RS mellett????

  • 2017.10.27. at 14:52
    Permalink

    Hogyne menne jobban 70 kg-al könnyebb, az meg egy más világ ebben a súlycsoportban, na meg a 140 le sem biztos hogy annyi és ráadásul +20 le csak egy kis chiptunning kérdése.

  • 2017.10.27. at 14:52
    Permalink

    “…az eddig csak háromajtósként kapható Sportot.”

    Ez nem igaz, ötajtósként is lehetett kapni.

    Nem hiszem, hogy sokkal jobban menne mint a mostani 136 lovas szívó.
    Rugalmasságban biztos jobb, de az meg kit érdekel?

Vélemény, hozzászólás?