Könnyeket csalt egy Lada

Rászoruló család kapta meg az első hazai – új –Ladát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lada és a Class FM közös jótékonysági akciója keretében egy rászoruló család kapott autót. Az első hazai Kalina kombit.


A sors fintora, hogy a már nem sokáig hallgatgató Class FM indította azt a jótékonysági akciót, mely a Lada Hungary segítségével autót adott egy rászoruló család számára. Pár hete egy ország sírta végig a perceket, amikor a család megtudta, hogy ők kapják a nyereményt. A történet azonban régebbről, tavaly decembertől datálható. Akkor mutatkozott be a fehér Kalina Kombi, amit elsőként helyeztek forgalomba Magyarországon. Az első – újkori – hazai Lada a márka bemutatkozása után tesztautóként szolgált, majd félévesen úgy került vissza az importőrhöz, hogy az nyilvánvalóan tudta: ennek az autónak még feladata van, így elkezdtek azon gondolkodni, hogy a jövőben hol lenne a legjobb helye a sokat bizonyított autónak. Egy biztos volt: jótékonysági célra szeretnék felajánlani. Így amikor meghallották a Morning Show-ban felmerült ötletet, miszerint milyen jó lenne egyszer nem szerencse alapon dönteni, hanem egy valóban rászorulónak autót adni, nem is volt kérdés, azonnal jelentkeztek.
Így kezdődött a Lada és a Class FM közös jótékonysági akciója, ahol három hét alatt több mint kétezer történet érkezett a felhívásra. Nagyon nehéz volt a választás, de végül egy borsodi család mellett döntöttek. Juditék nehéz körülmények között, egészséges gyermekük mellett egy halmozottan sérült fiút nevelnek, akit speciális iskolába hordanak. Illetve hordanának, ha lenne saját autójuk. Eddig innen-onnan kért kölcsönautókkal próbálták megoldani a helyzetet, de nagyon nehézkesen ment, gyermekük ezért sokszor nem jutott el az iskolába. Reménytelenségükben egy sokadik autó nélküli napon sírva döntötték el, kiveszik gyermeküket az iskolából. A sírás oka nem sokkal később a boldogság lett. Rákóczi Feri gurult be a házuk elé a hőn áhított Ladával, a család pedig a zokogástól szó szerint szóhoz sem jutott. (A korábbi, vonatkozó Morning Show adásrészlet itt[/url] található.)
Hirdetés
Az autó ünnepélyes átadására – hasonló meghatottság mellett – most pénteken került sor a Lada miskolci márkakereskedésénél. Judit és az egész család határtalanul hálás és boldog volt, nem győztek köszönetet mondani az akció résztvevőinek. Akik nem voltak kevesen, hiszen a Lada és a Class FM mellett benzinkártyát, téli gumikat, biztosítást, motorolajat és sok más ajándékot is kapott a család. Nemes tett minden ajándékozótól, de nem egyedülálló. Nemrégiben számoltunk be egy magánszemélyről, aki nem kisebb gesztust tett azzal, hogy tízéves, de hibátlan Suzukiját egy mozgássérült gyermekét egyedül nevelő anyuka számára ajánlotta fel és nemsokára át is adja azt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?