Konzervatívabb fazont, biztosabb közlekedést nyújt a friss LS

Megosztó lámpáitól megszabadultak, és kicsit gatyába is rázták a Lexus LS-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egészen különleges formával, egyedi megjelenéssel szerepel a Lexus LS a limuzinok között, mostantól viszont visszafogottabb, és könnyebben emészthető, modernizálták is.

Arculatváltás egyelőre nincs a Lexusnál, de a legtöbb modelljüknél már elkezdték a finomhangolást. Az RC-nél, az ES-nél és az LS-nél alkalmazott, erősen megosztó fényszórók helyére most az LS is visszafogottabb darabokat kapott, ugyanazzal a ledes adaptív technológiával, amit az RX is kapott a frissítésekor. Némileg változott az LS lökhárítója is, de csak finomhangolták, és a rácsban megjelent egy tisztességes méretű radar is. Ennek fontos szerepe van, miután vezetéstámogatóinak képességét jelentősen kibővítették. Az adaptív tempomat és sávtartó, ráfutásgátlós együttes már sávváltásra is képes, valamint az LS teljesen magától be is tud parkolni: a féket, a gázt, a kormányt és a váltó előre és hátrameneti fokozatát is magának vezérli.
Hirdetés
A külső változások a fényszórókon kívül elenyészőek, de az első sárvédőin megjelent egy-egy markáns levegőkilépőnek tűnő rés, ezek funkciója viszont egészen más, egy-egy radart rejtenek. Mind a turbómotoros LS 500, mind a hibrid LS 500h is frissült picit technikailag is. Egyaránt állítottak a futóművükön, kicseréltek néhány stabilizátort és a turbós V6-os motor tartóbakjait is feszesebbre cserélték, valamint a 10 fokozatú automata váltó sebességén is gyorsítottak. A hibrid esetén is javítottak a gázreakción a kigyorsítások érdekében. Az utastérben újdonság az RX-ben megismert multimédiás kijelző, mely már érintésérzékeny és Android Auto, valamint Apple CarPlay kompatibilis. Új kárpitárnyalatok, díszítőelemek, felnik és fényezések is szerepelnek a 2021-es Lexus LS katalógusában.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?