Korea új autópiaci gyaluja? Próbán az új Kia Ceed

Kia Ceed nemzetközi bemutató és menetpróba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Statikusan láttuk már a végre egyszerűsített nevű Kia Ceed harmadik generációját, most pedig vezethettük is, versenypályára is vihettük, az állunk pedig csöppet leesett.


Ha azt mondom, Kia cee'd, akkor mindenki - aki az autók világában jártas - tudja, hogy a dél-koreai márka fura írásmódú, s egyben a márka mai, modern korát elhozó, első ízben 7 év/150 000 kilométer garanciával kínált modelljéről van szó. Viszont azt már kevesen, hogy a 2006 decemberében debütált, a piacra pedig 2007-ben érkezett kompakt a kezdetek óta a márka zsolnai gyárában készül (Szlovákiában), s fejlesztéséért a frankfurti központ volt felelős. A név egészen pontosan a Community Europe & European Design, azaz európai közösség és európai dizájn szavakból ered. Igen, egy Európában rajzolt és fejlesztett modell, európai gyártással, Európa számára. Minősége olyannyira a távol-keleti mércét hozta, hogy azon nem csak a felhasználók lepődtek meg, a szlovák üzem a gyári információk szerint még a koreainál is jobb jellemzőket hozott. A cee'd az első perctől sikernek számított, eddig 1,28 millió példány kelt el belőle, pont fele-fele arányban (640 ezer-640 ezer példány) az első és a 2012-ben kihozott második generációból. Idén pedig megérkezett a harmadik nemzedék, aminek neve már (végre!) aposztróf nélkül és nagy kezdőbetűvel írandó. A harmadik generációs Ceed a piaci igényeknek megfelelően már nem készül háromajtósként, elsőként az ötajtós debütált, még csak azt vezethettük, de már tapinthattuk az SW névre hallgató kombit, év végén pedig jön egy SUV-ba hajló Shooting Brake változat is.
Hirdetés

Az új Ceed arca egészen erősen emlékeztet az előző GT verzióéra, a gyáriak viszont inkább a Stingert látják bele. Tény, hogy mindkettőre erősen hasonlít, hiszen mind a jól megszokott tigrismaszkot hordják, illetve a „jégkockás” LED menetfény is rákerült. Apropó menetfény, már hátul is van, szintén LED-del, és egészen jól is néz ki. A karosszéria pontosan olyan (4310 mm) hosszú, mint az előzőé. Változatlan (2650 mm) a tengelytáv is, viszont az első túlnyúlást 20 mm-rel csökkentették, a hátsót ennyivel toldották meg, az első tetőoszlopot pedig 68 mm-rel vitték hátrébb. Utóbbi kapcsán a prezentáción kiemelték, hogy ezzel prémiumosabb lett, a 23 mm-rel csökkentett magasság miatt pedig sportosabb. A kevésbé emelkedő, már-már vízszintes övvonallal mintha nőttek volna az ablakfelületek, az pedig biztos, hogy a szinte egy ívet rajzoló, krómmal szegélyezett, félhold alakúnak mondott ablaksor elegánsabbá teszi.
Kia Ceed, 2018 - méretek
Hosszúság [mm]Szélesség [mm]Magasság [mm]Tengelytáv [mm]Csomagtér [l]
Ötajtós4310180014472650395-1291
Kombi4600180014652650625-1694

Ahogyan a külső vonások, úgy a beltér is a szélességet hangsúlyozó lett – nem mellesleg az is nőtt 2 centit. Az elődből átülve érezhetően tágasabbnak, jobb minőségű anyagokból, precízebben építettnek tűnik a harmadik generáció. Bár a bemutatóra hozott második generációs kombi kapcsán többünkben összeesküvés-elméletek fogalmazódtak meg: az én emlékeimben jobb minőségűnek élt. Az új műszerfal érintőkijelzője a sajtóanyag szerint „lebegő”, valójában azonban csak az alsó felén megtámasztott. Apple CarPlay és Android Auto kompatibilitás egyaránt jár hozzá, ami jó pont, mert a gyári (7 éves ingyenes frissítéssel adott) TomTom alapú rendszer automatikus ki-be zoomolásával erősen megszokást igénylő; a szigorúbban fogalmazó kollégák szerint követhetetlen. Viszont le kell szögezni: a Ceed tökéletességét mutatja, hogy leginkább csak a navigációjába lehet belekötni. Műszerfala gusztusos, jól átlátható, ülései kényelmesek, főként akkor, ha nem jut eszünkbe megrendelni a bőrkárpitozást. Bár utóbbi az első és hátsó fűtésen túl elöl még szellőztetéssel is kérhető, a szövet jobb tapintású és tartású. Az elektromos állítású, bőrkárpitos sofőrülés még egy hátrányt mutatott: sokkal magasabbra volt szerelve, mint az alap(abb) verzióé, nem lehetett kellően leengedni. A bőrhatású, kamuvarrást is tartalmazó műanyaggal burkolt műszerfal betétei alapból fémes hatású, opcióként zongoralakk műanyagok.
Minél inkább elmerülünk a részletekben, egyre inkább kirajzolódik, hogy a Ceedből továbbra is az alapgép lesz a legjobb, hiszen már az is elképesztően sokat ad, illetve az autó alap kvalitásai tényleg döbbenetesen jók. Talán nem véletlenül „a meglepetés erejével” a márka szlogenje. A gyári mérések szerint a kategória széltében legtágasabb hátsó üléssorát kapjuk, szerintem továbbá a lábtér is szenzációsan nagy lett hátul. Nem mellesleg közel sík padlójú, légbeömlőt is adó. Az ötajtós verzió csomagtere 15 literes növekedéssel 395 literes, üléshajtással sík padlójú, a korábbinál szélesebb és alacsonyabban kezdődő nyíláson keresztül pakolható.
Utóbbi is szép, de amivel valóban tarolhat az új Ceed a piacon – na persze ár/érték arányán és garanciáján túl – az a vezethetősége. A kormányzást például 17 százalékkal közvetlenebbre vették, a kormánykerék így már csupán 2,44 fordulatot ír végállásai között, visszajelzése is sokkal jobb lett, a korábbi háromfokozatú szervórásegítést pedig egyetlen, eltalált beállítás váltotta fel. Változott a továbbra is elöl MacPherson, hátul multilink futómű geometriája, újak a kanyarstabilizátorok, a lengéscsillapítók, illetve azok bekötési pontjai is, de az érezhetően kellemesebb viselkedésben bizonyára az is szerepet játszik, hogy a 23 kilogrammal csökkentett tömegű karosszériaváz nagy szilárdságú és ultra nagy szilárdságú acélból készített részei 27,2-ről 50,7 százalékos arányúra nőttek, amivel a karosszéria merevsége 30 százalékkal javult.

A német és angol utakon, de még a Nordschleifén is finomhangolt futómű tudását a Kia a normál menetpróbáktól nem megszokott módokon is prezentálta: szlalompályán, nagy sebességű (70 km/óra feletti) hirtelen vészkikerüléssel és versenypályás körökkel is vallathattuk az új modellt. Nem véletlenül, az új Ceed tényleg döbbenetesen stabil lett, ugyanakkor a Portugáliában tartott menetpróba szerint még a legnagyobb, 17 colos kerekekkel is elég jó a csillapítása (nem mellesleg azokra gyárilag Michelin Pilot Sport 4 abroncsok kerülhetnek!). Az alapáras 15 colos, illetve a köztes 16 colos kerekkel (amikre olcsóbb, 195/65 R16 és 205/55 R16 abroncsok valók) jó eséllyel a hazai utakon is komfortos lesz; az Eco csomaggal Michelin Energy Saver abroncsokat kapunk.

A motorpaletta kapcsán a legfontosabb információ, hogy az egész kínálat teljesíti a jövő ősszel életbe lépő Euro 6d TEMP emissziós normát. Az alapgép továbbra is az 1,4 literes, 100 lóerős szívó benzines, a kínálat többi tagja kivétel nélkül turbós és közvetlen befecskendezésű. Az elődmodell 1.6 GDI motorját az 1,4 literes, 140 lóerős turbós váltotta, de érkezett egy teljesítményben köztes (120 lóerős), méretben legkisebb, 1,0 literes, háromhengeres (szintén turbós) benzines is.
Kia Ceed, 2018 - benzinmotoros verziók
Motor1.4 MPI1.0 T-GDI1.4 T-GDI (DCT)
Emissziós normaEuro 6d TEMP
Hengerűrtartalom (cm3)13689981353
Hengerek/szelepek száma4/163/124/16
Váltófajta/-fokozatkézi/6kézi/6 (DCT/7)
Teljesítmény [LE (1/min)]100 (6000)120 (6000)140 (6000)
Nyomaték [Nm (1/min)]134 (3500)170 (1500-4000)242 (1500-3200)
Végsebesség [km/h]183190210 (205)
Gyorsulás 0-100 km/h 12,611,18,9 (9,2)
Kombinált fogyasztás [l/100 km]6,25,65,9 (5,7)
CO2-kibocsátás [g/km]142128128 (129)
Saját tömeg [kg]118512221240
Megengedett össztömeg [kg]176018001820

Az 1,4-es kihagyásával a menetpróbán utóbbi volt a belépő, taktikusan azzal is kezdtem az ismerkedést. Ha nem tudjuk, hogy háromhengeresről van szó, nem fogjuk felismerni. Alapjárata néma és rezzenéstelen, hangja húzatáskor is visszafogott, a hengerszámot nem felfedő, s utóbbival bizony le tudja pipálni a konkurens háromhengereseket. Ha viszont takarékosságát nézzük, abban szerintem van jobb nála, s az erősebb, 140 lóerős, 70 newtonméterrel nagyobb nyomatékot adó 1,4-es sem érezhetően torkosabb nála – az első tapasztalatok szerint. Utóbbival döbbenetesen jól szedi a lábát a Ceed, tehát nekem benzines téren inkább az 1,4-esek a szimpatikusabbak, még úgy is, hogy papíron, NECD ciklus szerint az alapgép a leginkább torkos.
Vannak persze dízelek is, 1,6 literesek, 115 és 136 lóerővel, miként a csúcsbenzines, az alapáras 6 fokozatú manuális helyett 7 fokozatú duplakuplungos automata váltóval is. A gázolajosakkal nem kunszt az 5 liter alatti fogyasztás, hangjuk nagyon jól szigetelt. Míg kívülről elég messziről felismerhető, de akkor sem bántó a dízelségük, belülről legfeljebb csak jelentős nyomatékukból azonosíthatók, ami rendre jelentősebb a duplakuplungos automata váltót választva.
Kia Ceed, 2018 - dízelmotoros verziók
Motor1.6 CRDI LP1.6 CRDI LP Automata1.6 CRDI HP1.6 CRDI HP Automata
Emissziós normaEuro 6d TEMP
Hengerűrtartalom (cm3)1598
Hengerek/szelepek száma4/16
Váltófajta/-fokozatkézi/6DCT/7kézi/6DCT/7
Teljesítmény [LE (1/min)]115 (4000)136 (4000)
Nyomaték [Nm (1/min)]280 (1500-2750)300 (1500-2500)280 (1500-3000)320 (2000-2250)
Végsebesség [km/h]192200
Gyorsulás 0-100 km/h 10,910,29,9
Kombinált fogyasztás [l/100 km]4,04,14,3
CO2-kibocsátás [g/km]104109111
Saját tömeg [kg]1313134013131340
Megengedett össztömeg [kg]1880190018801900

A fogyasztáscsökkentésben a mindegyik motorhoz alapáras start-stop elektronika mellett opcióként aktív vezérlésű, csak szükség esetén nyíló hűtőmaszk-lamellák is részt vehetnek. Már most hirdetik a jövőre érkező 48 V-os, rásegítős (mild) hibridet, aminél a Suzukikból vagy épp a Mercedes CLS hibridjéből ismerős elv szerint a szíjhajtású generátor villanymotorként segíthet rá a gyorsításokra, illetve a még gyorsabb motorindítás lehetősége miatt menet közben is leállíthatja a benzinmotort – az alacsonyabb fogyasztás és emisszió érdekében.
Extrából elég sokat kínál már a kezdetekkor is a Ceed. Például a már említett első és hátsó ülésfűtésen, első ülésszellőztetésen túl fűthető kormányt és fűtőszálas szélvédőt is. A menetbiztonsági elektronikák között alapáras a ráfutásgátlós vészfékrendszer, az automata reflektor és a sávelhagyásra figyelmeztetés is. Opcióként aktív sávtartó elektronika, araszolófunkciós távolságtartós tempomat, azaz a Kiák között első ízben 2-es szintű önvezetés is elérhető. Továbbá és a teljesség igénye nélkül LED fényszóró, parkolóasszisztens, holttérfigyelő és mögöttes forgalomra figyelmeztetés is.
A navigáció kapcsán előre tekintés, hogy az a parkolási és üzemanyagár információkon, valamint a folyamatosan frissülő közlekedési, traffipax és időjárás infókon túl a villanyautó-töltőhelyeket is ismeri. Lehet, hogy a Ceed harmadik generációjából tisztán elektromos is érkezik? A lehetőség nincs kizárva. Pláne arra gondolva, hogy a Ceed sorozatot 5 tagúnak ígérik, az ötajtós, a kombi és a Shooting Brake után még két meglepetés is jöhet.
Az viszont biztos, hogy az újdonság hamarosan hazánkban is rendelhető lesz, árai közül egyelőre a már légkondis és a már említett új biztonsági extrákat tartalmazó (LX) alapverzióé ismert: a kifutónál 300 ezer forinttal magasabb. Listaáron 4,79 millió forint, de szokás szerint van – épp az árnövekedéssel egyező mértékű – árkedvezmény is, így az új Ceed 4,49 millió forinttól vihető haza. Ellátmányát, megjelenését és vezethetőségét tekintve bajnok ajánlat. Míg az ötajtósokat már termeli a zsolnai gyár, a kombik augusztus 21-től készülnek csak, azok áráról egyelőre nincs információ, de alighanem az is jó ajánlat lesz a továbbra is flotta túlsúlyos, de egyre több magánvásárlót vonzó piacon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.06.22. at 11:59
    Permalink

    Százszor inkább ezt venném, mint bármelyik hasonló németet.
    De sajnos nagyon hasonlít az elődhöz, túlságosan hasonlít egy Golfhoz, így nem eléggé egyedi. Kicsit merészebben is nyúlhattak volna a külsőhöz. Persze Európában ezt szeretik, konzervatív forma nagyon kevés változással az elődhöz képest. Nekem más az ízlésem.

    • 2018.06.28. at 21:37
      Permalink

      “rothfbb
      Százszor inkább ezt venném, mint bármelyik hasonló németet.”

      és ez miért fontos a mi szempontunkból? kit érdekel? illetve minek írtad le? vagy csak azt a fajta szellemi dagonyát akartad megindítani, hogy jöjjön valaki azzal, hogy százszor inkább németet venne mint ilyen keleti lomot? minőségi kontent, az biztos 😀 😀 😀 😀

      “Persze Európában ezt szeretik, ” te valami mongol, vagy kínai vagy amúgy? mert hát igen, az európaiak csupa konzervatív járgánnyal ja (maserati,Bentley,RR,Bugatti,Lambo,Ferrari,alfa, stbstb bezzeg a koleraiak….édes istenem, tényleg le kell menni ilyen óvodás szintre az an fórumában? 🙁

      • 2018.06.30. at 17:05
        Permalink

        Az biztos, hogy nem azért írtam le a véleményemet, hogy egy olyan bunkó, mint te belémkössön. Édes Istenem! Majd, ha kedvem lesz, elnézést kérek, hogy nem egy germán csodát szeretnék venni.
        “és ez miért fontos a mi szempontunkból?”
        Te amúgy 6 ökör vagy, hogy királyi többesben beszélsz?
        “vagy csak azt a fajta szellemi dagonyát akartad megindítani, hogy jöjjön valaki azzal, hogy százszor inkább németet venne mint ilyen keleti lomot? minőségi kontent, az biztos”
        Most komolyan, ezek után ki, mikor, milyen szellemi dagonyát is indít el?
        Esetleg a magyar helyesírás szabályait is megismerhetnéd, mondatkezdés címszó alatt ott van, hogy a mondatokat NAGY betűvel kezdjük. Érted?
        “édes istenem, tényleg le kell menni ilyen óvodás szintre az an fórumában? ”
        Többek közt ezért haldoklik a fórum itt, mert olyan óvodás szellemi szinttel, mint amilyennel te is rendelkezel, 60 IQ-dal kötsz bele normálisan beíró, véleményüket elmondó emberekbe.
        Ebből a szempontból Zold is fényévekre van tőled, ő legalább értelmes mondatokat, helyesen összerakva tud leírni. Legfeljebb nem értek egyet, de ehhez hadd legyen már jogom.
        Egy esetben lehet jogod moderálni, esetleg leszólni engem, ha te vagy az egyik moderátor itt. Ha így van szólj bezzi.

        • 2018.07.03. at 19:43
          Permalink

          “rothfbb”

          “Te amúgy 6 ökör vagy, hogy királyi többesben beszélsz?”

          látszik, hogy fogyatékos vagy, hisz nyilván meg sem fordul a fejedben, hogy rajtad és rajtam kívül más is olvassa a cikkeket, hozzászólásokat… :D:D:D ráadásul, lehet éppen nem kínai fanatikus mint te 😉 gondolom a 8 osztály nincs meg, hogy ezt nem sikerült összelogikáznod, illetve ennek okán még egy óvodás, hülyegyerek személyeskedést is el akartál lőni viccesen…isten lámája 😀

          “Most komolyan, ezek után ki, mikor, milyen szellemi dagonyát is indít el?”

          nálad nagyobb ostoba dagonyászó vita indítót nem lehet találni, még1x : “Százszor inkább ezt venném, mint bármelyik hasonló németet.”
          de te csak ugye a véleményedet mondtad el, én is elmondtam a véleményemet és a TÉNYEKET mégis itt hisztizel, személyeskedsz, sértődötten 😉 …mert a tényekre, érdemben sajnos nem tudsz válaszolni, nyilván azért mert szellemileg komoly kihívásokkal küzdesz, illetve az európai autó -gyártás/tervezés/piac-nak egy hangyányit több történelme, ága és eredménye van, mint a kínaiaknak/koreaiaknak (nyilván az első pont miatt nem tudja feldolgozni a kocsonyás eper lekvár ezt sem a fejedben).

          “Többek közt ezért haldoklik a fórum itt,”

          nem, a fórum azért haldoklik, mert ilyen gyökér, félhülye koreai fanatikusok is beleböfögnek semmit sem érő baromságokat.

          “60 IQ-dal kötsz bele normálisan beíró” nem kötöttem bele, az más lenne. kifiguráztam illetve egy kis tényeket is beleszőttem, aki belekötött valakibe, az te vagy….meg nyilván, pont egy ilyen félhülye, elemi dolgokkal tisztában nem lévő szerencsétlen hülye mondja meg nekem, hogy hány iQ-m van 😉 istenem….

          ennél az is többet ért volna, ha elolvasod a cikket, kirántod a koreaiakra és szépen haladsz tovább, ehelyett egy tök fölösleges, hülyegyerekszintű véleményt leírtál, mert semmi épkézláb, semmi használható, semmi érdekes nincs benne (gondolom család nem foglalkozik veled, ha ilyen semmit sem érő hülyeségeket is kényszeresen meg kell osztanod idegenekkel 😀 😀 😀 😀 )

          • 2018.07.04. at 00:10
            Permalink

            Ádámnak van igaza, te egy igazi barom vagy. Én böfögök bele valamibe, te németbuzi? A 60IQ-dal azt hiszed, hogy amit leírsz az itt mindenki véleménye? Igazán sokra tartod a nagy pofádat, de komolyan. Pedig ugyanannyira senki vagy, mint én. Az a baj, hogy te inkább senkiházi vagy. Én ennyit tudtam a magasröptű nyomorék válaszodból leszűrni. Te kifigurázol engem, te szerencsétlen idióta? Kinek képzeled magad? Én nem személyeskedtem, amíg te a paraszt, büdös pofádat ide nem toltad.
            Tanulj meg magyarul írni, – mert ugye a 8 osztály kapcsán mindenki magából indul ki – majd azután szólogass itt le bárkit.
            Na erre szoktam mondani, hogy pokrócot rá és addig ütni, amíg mozog. Az ilyen köcsögökkel, mint te haver, így lehet csak bánni. Egyszer majd valaki megtanítja a tiszteletteljes viselkedést és azt, hogy a te nyomorult kis szinteden beszélj a mocskos száddal úgy ahogy feljebb is tetted.
            Most pedig verd ki egy német dízelre, lehetőleg bele a kipufogóba, mikor éppen be van indítva a motorja.

      • 2018.07.01. at 12:48
        Permalink

        Te egy igazi tapló vagy!
        Ő leírta a véleményét, amit én is osztok, te pedig az alpári stílusodban nekiestél!
        Nem kellene ilyen helyekre írkálnod, helyette inkább szívj el egy cigit és “nyugoggyá” le!

  • 2018.06.23. at 19:23
    Permalink

    “Pláne arra gondolva, hogy a Ceed sorozatot 5 tagúnak ígérik, az ötajtós, a kombi és a Shooting Brake után még két meglepetés is jöhet.”

    Vajon mi lehet az a két meglepetés? Valószínűleg ebből is várható egy hot hatch, ami már az elődből is volt(bár sokan csak félmegoldásnak tartják), és ugye itt a testvér i30N is… Elképzelhető egy i30 Fastback-hez hasonló Octavia-rivális is, és ezzel két irányból vennék össztűz alá a koreaiak a Skoda modelljét. Lehet egy szedán változat is, kvázi a Forte itteni megfelelője. És a végére hagytam, amitől már egy kissé remeg is a kezem a billentyűzeten: mi van, ha az Exceed nevű kabrió-tervet újra előveszik a fiókból? Esetleg egy CC-t hoznak ki?

    https://www.google.hu/search?q=kia+exceed&client=opera&hs=33o&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwir-t7operbAhUMGZoKHTsNBbMQ_AUICigB&biw=1024&bih=658

    De jöhet még körbeműanyagozott, félig-meddig SUV-ba hajló “Active” változat is…

  • 2018.06.24. at 00:03
    Permalink

    Az előző Ceed nekem jobban testszett, konkrétan ahol haza szoktam sétálni szoktam látni egy fehér proceedet, fekete panoráma tetővel és valami (jó értelemben véve) vadabb (barnás) színű belsővel.

    Legszívesebben gratuláltam volna a tulajnak a kosijához, mert nagyon szép autót konfigurált össze.

    Na ez közel sem olyan izgalmas (szerintem a Kia formatervei valahol 2014 körül voltak a csúcson azóta kicsit lejtmenetben), de talán ebben a kategóriában nem is akkora elvárás.

    A 7 év jó dolog, de amikor használt Vengákra vadásztunk, feltűnt hogy nem mindenre terjed ki a 7 év (lehet azúta változtattak ezen?).

  • 2018.06.26. at 22:00
    Permalink

    Miért fogyaszt egy hasonlo teljesitmenyu szivo benzines Toyota, Honda 1,0-1,5 literrel kevesebbet 100km-en mint egy Kia vagy Hyundai? (spritmonitor adatai alapjan)

Vélemény, hozzászólás?