Kormányok mennek, kormányok jönnek, a VW marad

Bármilyen autót vesz az állam, feltéve, ha Skoda

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még javában lehet pályázni a húsosabb állami autóbeszerzésre, ám ma kiderült, 600 millióért Skoda Superbeket vesz az állam.


Komoly összegű, 3+4 milliárd forint értékű autóbeszerzésre írt ki közbeszerzési pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alá tartozó Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF), ám még ezen kívül is jut pénz autókra. Az MTI közleménye szerint ma egy „újságírók számára rendezett kormányzati háttérbeszélgetésen” hangzott el, hogy a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság 97 állami felsővezetői autót cserél Skoda Superbre. Nem nehéz kitalálni, hogy kiszolgált Audi A6-osok, Volkswagen Passatok helyére érkeznek a cseh nagyautók – azaz államunk kormánytól függetlenül a Volkswagen-konszerntől vásárolja autóit. Ha a személyes véleményemre kíváncsiak: a Skodát az A6-nál sokkal jobb választásnak tartom, de azért el tudnék képzelni akár VW konszernen kívüli minisztériumi autót is. És nagyon érdekelne, hogyan lehet kiírni úgy egy közbeszerzést, hogy előre meghatározzák a beszerzendő termék típusát. Vagy ismét egy közbeszerzést ügyesen megkerülő bevásárlásnak vagyunk tanúi, mint nemrégiben a BM járműbeszerzése esetében?
A közlemény szerint a KSZF 350 rossz állapotú, drágán javítható autót számláló járműparkjának megújításában csak az első lépcső a 600 millió forintért, 6,185 millió forintos (nettó) átlagáron vásárolandó 97 Skoda Superb. Egyes források az elkövetkezendő 4 évben a teljes KSZF flotta lecserélését ígérik, állítólag Fabiák és Octaviák is érkeznek majd a Skodától – a KSZF-járműparkja így egységesnek ígérkezik.
Nyitott kérdés bőven maradt: az új autók beszerzésének egyik indokaként a sokasodó uniós rendezvényeket említik – áprilisban kezdődik az állami felsővezetők autóparkjának Superbre cserélése, hol lesz már az EU elnökség, mire a Skodák ideérnek? És a kedvencem: „A lecserélt járműveket valószínűleg bontási áron próbálják majd értékesíteni.” Azaz a ma még a minisztereket szállító autókat selejtként kótyavetyéli el az állam? Ennyire nem hiszem, hogy rossz autókkal közlekednének a vezetők ma. Bizony a Kádár korszak jut eszembe, amikor az egyik legnagyobb "juttatásnak" számított a jó állapotú leselejtezett állami autók fillérekért való átjátszása...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 17:44
    Permalink

    Nem értem mért ezeket afolkszvágen meg skoda meg szeát&audi kat nxomják…. sokkL INKÁBB VEHETNÉNEK VMI OLCSÓBBAT: PL PEUGEOT 508 CITROEN C5 RENAULT MÉGANE /LAGUNA CITROEN C3,C4……STB NEM KÉNE ANNYIRA NYOMI EZEKET SZR FOLKSZVÁGEN SZAROKAT

  • 2017.10.31. at 17:44
    Permalink

    Tisztelem mindenki véleményét, ám de…..
    Ugye nem gondolja komolyan hogy van olyan A6-os ami két éves korára 500 ezer kilométert futott?
    Arról már nem is nyitok vitát hogy valószínűleg a hitelrontás fogalmát meríti ki az [i][b]életveszélyes állapotban[/b][/i]kifejezés.
    És valóban nullára írta a kocsik értékét. Ezzel a kijelentéssel nincs mit vitatkozni.
    Csak így lehet egy forintért eladni,aztán hatmillióért továbbadni.

  • 2017.10.31. at 17:44
    Permalink

    Ui: Dehogy ne csak a levegőbe beszéljek idézném a témához az fn.hu cikkét: “Az A6-osok cseréjét legfőképp az indokolja, hogy a szakértők szerint némely kocsi már “életveszélyes állapotban” van, a napokban az egyik miniszterelnök-helyettes alatt állt meg az autó az Árpád-hídnál.Úgy tudjuk, a 4-500 ezer kilométert futott Audik javítási költsége két év alatt teljesen nullára írta a kocsik értékét.”

  • 2017.10.31. at 17:44
    Permalink

    Végre egyszer nem az überdrága Audi mellett dönt egy kormány, hanem spórol a berszerzéseken. Erre ahelyett, hogy örülnénk a spórolásnak, fanyalgunk. Egyébként, amíg az Audi ennyi pénzt fektet be Magyarországon, addig maradjunk csak a VW Gruppénél (max Opelre, vagy a Mercedesre váltsanak). Ami pedig a bontási árakat illeti, nem tudom milyen állapotban vannak ezek a sokat futott autók, de aki kicsit is ismeri a gyári alaktrészek árait meg a márkaszervízek óradíjait, az tudja, hogy van olyan amikor egyszerűen már nem érdemes rendbehozatni az autót, mert majdhogynem többe kerül a javítás, mint a kocsi értéke. De végülis igazatok van, inkább pörgetnék vissza a kocsik óráit, és adnák el a használautópiacon, mint megkímélt nagypapa autókat…

  • 2017.10.31. at 17:44
    Permalink

    Hm, érdekes téma… Ó, szép kis merkúros idők, Röppenytű utca, Öv utca, selejtes A-rendszámos járgányok. Gondolom, ezeknek a “bontási árakon” kínált autóknak már mind megvan a gazdája, aztán jöhet a nepperkedés.

Vélemény, hozzászólás?