Koronavírus Magyarországon: őszre kerül az AMTS

Már a hazai eseményeket is átrendezi a koronavírus

Múlt hét pénteken a Genfi Autószalon elmaradásáról kellett beszámolnunk, most a hazai Automobil és Tuning Show kapcsán eggyel jobb hírünk van: bár márciusban nem nyitja ki a kapuit, átkerül szeptemberre.

Múlt hét csütörtökön még csak kérdés volt bennünk és az autós szakmában gyakorlatilag mindenkiben, hogy vajon mi lesz a Genfi Autószalonnal. A választ rá egy napra Svájc adta meg: március közepéig betiltották az összes olyan tömegrendezvényt, amire várhatóan több mint ezer ember látogatott volna el. Bár a koronavírus-fertőzés már hazánkban is jelen van, nálunk egyelőre nincs ilyen korlátozás. A látogatóit és kiállítóit több mint 15 országból váró, évről évre több tízezer embert fogadó, az eredeti tervek szerint március 20-22. között tartott Automobil és Tuning Show szervezőcsapata úgy döntött, a látogatók esetleges fertőzésveszélye miatt az idei eseményt későbbi időpontban, szeptember 25-27. között, a változatlan helyen, a Hungexpo területén rendezik meg. Ahogyan azt a szervezők írják, "Az AMTS-t az elmúlt 15 évben tőlünk megszokott minőségben és színvonalban az őszi időpontban tudjuk biztonságosan megrendezni.". A korábban megvásárolt kedvezményes jegyek természetesen az őszi rendezvényre is érvényesek és ugyanúgy megnyerhető velük idei nyereményautó, az egyedi Porsche Boxster S, melyet az őszi rendezvény harmadik napján sorsolnak ki, mint a később értékesített jegyekkel. A jegyüket március 6-a előtt vásárlók az őszi AMTS-re való belépés lehetősége mellett egy 15. éves jubileumi AMTS kulcstartót is ajándékba kapnak majd a rendezvényen, akik pedig akkor nem tudnak ellátogatni, elővételes jegyüket hamarosan visszaválthatják az AMTS weboldalán keresztül. A szervezők közleménye szerint ősszel legalább akkora bulit ígér az AMTS, mint az elmúlt évek tavaszán: "Szervezőként érthetően most rendkívül csalódottak vagyunk, a jó hír viszont, hogy kiállítóink és partnereink szinte mindegyike mellettünk áll az őszi felvonást illetően, így ha pár hónap csúszással is, de minimum ugyanazt a nagyszabású show-t tudjuk prezentálni Nektek, amit most márciusra terveztünk."
Hirdetés
Az eredeti forgatókönyv szerint az Év Magyar Autója zsűrijével is az AMTS-en hirdettük volna ki és adtuk volna át a díjakat. Habár AMTS nem lesz március 20-án, díjátadó viszont igen, mi is akkor fogunk tudni beszámolni arról, hogy a 39 nevezett modellből melyek bizonyultak a legjobbnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?