Koros Opellel Afrikába – Opel Frontera a Budapest-Bamako futamon

Pénteken startol a Budapest-Bamako 2015, íme egy induló

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén jubileumi, tizedik futamához ért a Budapest-Bamako. Start pénteken, ízelítőnek íme egy túra-kategóriás autó.

A Dakar szellemi örököseként aposztrofált, Afrikába zarándokoló Budapest-Bamako hamarosan elstartol. A verseny kategória izgalmas útvonalat, kemény etapokat és napi kiértékelést ígér. A túra kategória pedig rengeteg izgalmat és kalandot Budapesttől a célig. A 2015-ös futam lesz a 10. és - a verseny kiíró szerint - egyben utolsó, búcsú Bamako. A szervezők szerint óriási bulira és rengeteg nevezőre lehet számítani.E hét péntektől, azaz január 16-tól február 1-jéig tart a futam, mely során a versenyzők az alábbi videóban látható útvonalon 8464 kilométert fognak megtenni. A napi átlagtáv így 529 km, de az első 3,5 nap szokás szerint egy maratoni, európai, 3117 kilométeres autópályás etappal nyitja a kalandtúrát.

A futam minden évben kiemelkedő karitatív esemény Maliban és Mauritániában. Minden csapat ajándékokkal és adományokkal felszerelkezve érkezik a világ 5. és 6. legszegényebb országába. A legkiemelkedőbb karitatív munkát végző csapat nyeri el a Teréz Anya Jótékonysági Díjat.
A Budapest-Bamako e hét pénteken (január 16-án) 14 órakor, a budapesti Lurdy Ház parkolójából indul. Szokás szerint viccesebbnél viccesebb autók felvonulása várható, hiszen a túra kategóriában akár kétkerékhajtású autókkal is gond nélkül végig lehet menni, míg a verseny már komolyabb terepjárókat igényel. Már a start előtt megtekinthettük a "Fenstherm Ablak Zsiráf Opel Frontera Team" színeiben induló Opel Fronterát. A Fenstherm ablakgyártó által rajthoz állított, s ügyvezetője, Nagy István által vezetett, a gyermekkorunkból ismerős gyermekenciklopédia, az Ablak Zsiráf motívumaival díszített, a versenyhez vásárolt Opel Fronterát egy vadvédelemmel foglalkozó szervezetnek fogják ajándékozni, s az ablakgyártó egy út közben kiválasztandó gyermekkórház műtőjének hő- és porszigetelt (jövőbeli) ablakozását is célul tűzte ki. A csapat további tagjai Kiss Norbi (hatszoros magyar bajnok autóversenyző, kamion Európa bajnok), Gacsal Balázs jetski magyar bajnok, valamint Szikora István 16-szoros magyar bajnok bokszoló.
Hirdetés
A 2.5 TDS (115 LE) motoros, alapból hátul hajtó, kapcsolható összkerékhajtású és felezőváltós Frontera komoly átalakításokat nem, de korrekt műszaki felkészítést kapott. Friss kormányösszekötőkkel és lengéscsillapítókkal, valamint számos pótalkatrésszel vág neki a sivatagi túrának. Aki megnézné akár ezt az autót, akár a többi indulót, péntek délután megteheti. Alább pedig a tavalyi évről látható egy kis hangulatfilm.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 22:43
    Permalink

    Annyi köze azért van 🙂 , pl. a mienkbe (igaz az A “sport” C20NE Opel motor van). De a B fronterákban is a benzines motorok nagyrészt (2.2 16v) Opel motorok, (a 3.2 V6-ot nem tudom biztosan). Egyébként ebben szerintem nem a 2.5-ös motor van, a B “sport” Fronterákban már a 2.2 DTI dízelek voltak, a 2.5 ös meg a 2.8 as dízel az A “sportban” voltak jellemzőek.

Vélemény, hozzászólás?