Korosztályonként vizsgálták a legnépszerűbb autótípusokat!

Érdekes eredménnyel szolgált a különböző generációk autóvásárlási preferenciáinak vizsgálata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Piaci elemzők megvizsgálták, hogy az egyes korosztályba tartozó autóvásárlók milyen modellek mellett döntöttek a legnagyobb számban az USA-ban. Az eredmények részben meglepőek, ugyanakkor vannak szabályszerűségek.

A világ egyik legnagyobb online pénzügyi és gazdasági hírportálja, az Insider a több mint hetvenéves szakmai múltra visszatekintő piaci elemző szervezet, az S&P Global Mobility kutatásait felhasználva érdekes listát tett közzé: szerkesztőik összegezték, hogy az egyes korcsoportokba tartozó autóvásárlók milyen típusok mellett tették le a voksukat. Az elemzés a világ második legnagyobb újautó-piacának számító Egyesült Államokban (ahol tavaly 13,7 millió gépkocsit értékesítettek) érvényesülő tendenciákra világít rá, ugyanakkor felismerhetők bizonyos globális törvényszerűségek. Így például feltűnő, hogy a 25 év felettiek bevásárlólistáján kizárólag szabadidőjárművek, illetve pickupok szerepeltek. Az utóbbiak nem igényelnek magyarázatot, ami viszont az előbbiek népszerűségét illeti, az nem összekeverendő az SUV-ok megállíthatatlanul terjedő globális divatjával. Észak-Amerikában évtizedekkel régebbre visszanyúló hagyománya van ugyanis a crossovereknek.
Hirdetés
Ennél sokkal érdekesebb, hogy a friss jogosítvánnyal első autójukat megvásárló 19-24 évesek legnagyobb számban egy elvileg konzervatívnak számító karosszériatípus: a szedán mellett döntöttek. Ennek az a gyakran emlegetett jelenség lehet a magyarázata, hogy a fiatalok nem érzelmi, hanem pragmatikus szempontok mentén közelítenek az autóvásárláshoz. Ez bizonyos piacokon, például Japánban komoly értékesítési válságot is okoz: a fiatalok már nem tekintenek úgy a gépkocsira, mint a felnőtté válás jelképére, birtoklás helyett csupán használni akarják az autót. Alább megtekinthető a teljes táblázat, amely nem csak az adott korcsoport első számú választását, hanem egy kibővített dobogós listát is tartalmaz. Érdemes megfigyelni, hogy mindössze két márka van, amelynek típusai így vagy úgy, de az összes demográfiai sávban megtalálhatók: ezek a Chevrolet és a Toyota.
A legnépszerűbb típusok az USA-ban, a vásárló életkora szerint csoportosítva
Korosztály Születési év Legnépszerűbb típus Egyéb népszerű modellek
Z generáció 1999-2004 Toyota Camry Toyota RAV4, Toyota Corolla, Honda Civic, Chevrolet Silverado
Fiatal Y generáció 1989-1998 Toyota RAV4 Chevrolet Silverado, Ford F-széria, Jeep Grand Cherokee, Dodge RAM
Y generáció 1979-1988 Chevrolet Silverado Ford F-széria, Tesla Model Y, Dodge RAM, Toyota RAV4
X generáció 1969-1978 Chevrolet Silverado Ford F-széria, Dodge Ram, Toyota RAV4, Tesla model Y
Fiatal boomerek 1959-1968 Ford F-150 Chevrolet Silverado, Toyota RAV4, Dodge RAM, Honda CR-V
Boomerek 1949-1958 Toyota RAV4 Honda CR-V, Ford F-széria, Chevrolet Silverado, Chevrolet Equinox
Veteránok 1948 vagy korábban Chevrolet Equinox Honda CR-V, Toyota RAV4, Ford F-széria, Chevrolet Silverado
Hirdetés

Forrás: Smarter Média
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?