Körvonalazódik a Mercedes-Benz pickupja

X-osztály névre hallgathat a Mercedes-Benz pickupja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Friss információk szivárogtak ki a stuttgartiak újdonságáról, amelyet leghamarabb az évtized vége körül tekinthetünk és tapogathatunk meg.


Ahogy arról már korábban írtunk, a Mercedes-Benz egy pickupot tervez piacra dobni az elkövetkező években. A CarAdvice szerint a Mercedes jövőben érkező pick upját egy szigorúan titkos ausztrál tervezőfórumon vitatták meg. Egy résztvevő állítása szerint az újdonság X- vagy Z-osztály néven jelenhet meg a piacon, legkorábban az évtized vége felé. Az X-osztályra a robusztusság és az off-road képességek lesznek leginkább jellemzők. Három különböző változat érkezhet belőle. A belépő szintű elsősorban off-road célra felel majd meg, hagyományos belsővel. A csúcskategória előkelő belteret ígér, amely a B-osztályhoz hasonlít majd leginkább, a köztes pedig szabadidő-autós lehet.
Hirdetés

A motorokat illetően sincs még megerősített információ, jelenleg úgy tűnik, hogy két dízel jöhet szóba. A belépő szintet egy 2,3 literes, 187 lóerős képviselheti, míg az erősebb egy hathengeres, 255 lóerős egység lehet. Az újdonság a Nissan Navara alvázára épülhet, a Mercedes ezzel szemben azt mondta korábban, hogy minden Mercedes lesz az autón. Sok még a kérdés a modell körül, ha azonban megvalósul, akkor kíváncsian várjuk, hogy az Audi és BMW mikor és hogyan fog rá reagálni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:57
    Permalink

    “Az újdonság a Nissan Navara alvázára épülhet, a Mercedes ezzel szemben azt mondta korábban, hogy minden Mercedes lesz az autón.”

    Biztos, hogy nem teljesen Mercedes lesz, legalábbis semmi értelme nem lenne. Akkor miért van a Renault-Nissan – Mercedes összefogás? Ennek lett egyik eredménye a Citan, ami a Kangoo ikertestvére. Most egy újabb haszonjárműről beszélünk – minden bizonnyal hasonló elvek alapján fog elkészülni, Renault-Nissan alapokat használva, amire igényesebb, fényűzőbb autót építenek: sokkal kevésbé lesz “munkaautó”, mint a Navara. A célközönség elsősorban Amerika lesz, ahol egy ilyen szinte elveszik majd a Ram-ek, F150-esek, Silveradók és GMC Sierrák között.

  • 2017.10.28. at 08:57
    Permalink

    Igen, a régi Telcoline-ok elejére gykran tettek Merci-jelet, de ez akkoriban nagyon jellemző volt – csőrös Tatrákon, Ifákon, Zukokon, Arókon is gyakran virított a csillag. Ebből is látszott, amit már többször felhoztam: a magyar szereti magát többnek láttatni.

  • 2017.10.28. at 08:57
    Permalink

    Hmmm hát elég ciki , hogy az ” önkéntes” fakitermelő fuxos brigád ez idáig nem tudott rózsafüzéres áfaelkerülős platós Merdzsóval fát lopni …. jó hogy orvosolták ezt a problémát . Ciki is volt mikor egy M(l) vagy egy S 4matic-al elakadtak a dagonyába meg egyébként is azokra ki kell fizetni az áfát .

Vélemény, hozzászólás?