Közel 20 évvel ezelőtti szinten van a hazai autópiac

Az autópiac tavalyi, emelkedő számai ellenére is 18 éves lemaradásra hívta fel a figyelmet az MGE

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) keddi sajtótájékoztatóján értékelte a hazai autópiac jelenlegi helyzetét.


A napokban megtartott sajtótájékoztatón a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke, Erdélyi Péter értékelte a tavalyi évet a hazai autópiac tekintetében. Elmondása szerint annak ellenére, hogy idén több, mint 20 százalékkal nőtt az új autók hazai forgalomba helyezése (erről itt írtunk), a 2014-ben eladott 67 500 db-os példányszám megfelel az 1997-es évi szintnek. A válság előtt, 2007-ben még 176 000 új autó kelt el itthon, korábban pedig 200 ezer példány feletti (természetesen 0%-os hitelekkel pumpált) példányszám is adódott.
Hirdetés
Az új autók növekvő eladása mellett még nagyobbat ugrott tavaly a használtautó-behozatal. Az elmúlt két év alatt közel duplájára, 49 ezerről 96 ezerre nőtt 2015-ben a külföldről behozott gépkocsik száma. Érdekesség, hogy az autók 43 százaléka a luxus vagy prémium kategóriát képviseli. Korösszetétel szempontjából a 11-15 évesek 34 százalékot, míg a 16 év felettiek 25 százalékot tettek ki. A behozott gépkocsik átlagéletkora 11 évre adódott a tavalyi évben.
Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke elmondása alapján a használtautó-import tavalyi növekedése annak is köszönhető, hogy idén már nyomon követi az adóhatóság az autók behozatalát is, ezzel visszaszorul az ÁFA-val való manipulálás lehetősége.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?