Közel 400 kilométeres hatótávval jön az új Renault Zoe

Hét év után új generációval jelentkezik a Renault Zoe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Frissített vagy új? Az újnak mondott Zoe nagyon hasonlít az eddigire, ám annál frissebb technikával óvja a környezetet.

Magyarországon eddig nem terjedtek el olyan mértékben a francia gyártó elektromos autói, mint akár a Nissan hasonló modelljei, mivel a Renault csak jóval a típus megjelenése után tette elérhetővé elektromos autóit hazánkban. A Zoe 2012-ben került a szalonokba 22 kWh-ás akkumulátorral, majd a 2016-os ráncfelvarrás keretében a kapacitás 41 kWh-ra nőtt. Az 1,5 millió forintos állami támogatással is megvehető Zoe második generációját már 52 kWh-ás akkupakkal szerelik, így az egy töltéssel megtehető távolság 390 kilométer is lehet a WLTP szabvány szerint. A töltőcsatlakozót fedő Renault embléma bő 9 óráig is nyitva maradhat, ha 7 kW-os fali töltőről tankolunk, de közterületi AC töltőről 22 kW-ot is fel tud van a megszokott Type2-es csatlakozón keresztül, s immár CCS csatlakozós DC villámtöltő is rendelkezésre áll, azzal csupán 30 perc szükséges 145 kilométeres hatótáv „feltankolásához”.
Hirdetés
Az ősszel érkező, Renault Clio méretű Zoe csúcsváltozatát 134 lóerő és 265 Nm fogja mozgatni, a száguldozás 140 km/h-nál végződik, a százat pedig kevesebb mint 10 másodperc alatt fogja elérni.

Újdonság lesz a Zoéban az egypedálos üzemmód: olyan erős motorfékhatás állítható be, mely átlagos lassítás esetén feleslegessé teszi a fékpedál használatát.

A technikai változások mellet a külsőt is átszabták, bár első ránézésre jelentős hasonlóságot mutat elődjével, a második generációt a nagyobb emblémáról, a más rajzolatú és alapáron LED-es lámpákról lehet felismerni, de változott a lökhárító és krómdíszítést kapott a hűtőrács. Belül is a jelen kor elvárásaihoz igazították a Zoét, 10 colos digitális műszeregységgel és közel ugyanekkora központi kijelzővel szerelik, továbbá a manuális kézifék helyét elektromos vette át, a felszabadult helyre pedig indukciós telefontöltő és két pohártartó költözött. A francia és a német piacon évről-évre egyre nagyobb eladási számokat produkáló elektromos kisautó árát egyelőre nem árulták el, a jelenleg futó generáció állami- és Renault támogatással 7,8 millió forintért elvihető, amivel még mindig az olcsóbb elektromos autók közé sorolható a Zoe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?