Közel félezer változtatással jön az új Toyota Verso
Törökországból jön az átfogóan frissített Toyota buszlimuzin
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Igazából csak orr-részén látszik a változás, pedig a lemezek alatt is sokat tettek azért, hogy az új Verso kényelmesebb, takarékosabb és halkabb is legyen.
Yarisról, Aurisról és Avensisről már ismerős egyenarc
Hatalmas ajtók könnyítik a beszállást, ahogyan a Versón eddig is
Első látásra úgy tűnhet, hogy a kifutó és frissített Verso között nincs más különbség, mint a más modellekről - Yaris, Auris - már ismert egyenarc megjelenése, pedig a Toyota egész pontosan 470 alkatrészt módosított az autón. Legjelentősebb közülük persze mégiscsak az áttervezett orr-rész a sarkosabb lökhárítóval, LED-es nappali fényt tartalmazó fényszóróházakkal és hűtőráccsal. Kisebbek lettek az irányjelzőt integráló külső visszapillantók, és hátul is módosult a lökhárító, valamint a lámpatestek színezése.
Három új színnel, gyöngyházfehérrel és két új kék árnyalattal bővült a választható fényezések köre
Hatalmas tér, Toyota Easy Flat ülések, mérsékelt gomberdő
Az új Versót csak Törökországban fogják gyártani, 2013-ban 5%-os piaci részesedést jelentő 50 ezer példányt szeretne belőle eladni a Toyota
A Toyota Easy Flat-7 ülésrendszerrel továbbra is könnyed a 32 lehetséges formáció közötti átalakítás, az összes ülés igénybevétele esetén 155, ledöntött harmadik üléssorral 440 liternyi szabad tér jut a csomagoknak. Változatlanul háromféle felszereltség lesz elérhető, de bővítették az alapfelszereltséget, így a 6,1 colos, színes, érintőképernyős multimédia-rendszer már alapáron is jár az autóhoz.
Változatlan marad a motorválaszték, de itt is, ott is hegyezgettek apróságokat, hogy a korábbiaknál kedvezőbb fogyasztási és károsanyag-kibocsátási adatokat mutathassanak fel. A konkrét számok megismerése a párizsi bemutatóig még várat magára, de az eddigiekből kiderül, hogy marad a 126 lovas 2,0 literes dízel, valamint a 150 és 177 lóerővel kapható 2,2-es gázolajos, míg 1,6-os 132 lóerős és 1,8-as 147 lóerős motorok alkotják a benzines kínálatot.
Áthangolt futómű, finomabb kormányzás, merevebb kasztni, hatékonyabb hangszigetelés is szerepel a módosítások között