Közösen fejleszt villanyautót a Toyota és a Subaru

Megosztja fejlesztési költségeit a Toyota és a Subaru

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Korábban is együttműködött már a Toyota és a Subaru, gondoljunk csak a GT86 és a BRZ sportkocsikra, most pedig másik területen, elektromos hajtáson fognak együtt dolgozni.

Bár már korábban bemutatkozott a Toyota első - Európában is piacra ígért - elektromos autója, a C-HR tisztán villanyhajtású változata, ám eddig is tudtuk azt, hogy a piacra semmiképp sem várható 2020 előtt. A legfrissebb információk szerint pedig még az említett idő is kérdőjelesnek tekinthető. A Toyota ugyanis a héten jelentette be, hogy leendő elektromos - személyautókban és SUV modellekben egyaránt alkalmazandó - hajtásláncát a Subaruval közösen fejleszti. A fejlesztési költségek megosztásával mindkét gyártó olcsóbban kínálhatja majd zéró emissziós modelljeit. Hogy a két márka nem először működik együtt, azt nem csak a GT86/BRZ páros mutatja, az Európában XV néven ismert Crosstrek (felénk szintén nem kapható) plug-in hybrid verziója a Prius PHEV hajtásláncának elemeit alkalmazza például.
Hirdetés
Bár a Toyota már egyértelműsítette, hogy első elektromos modellje a C-HR lesz Európa számára, a Subaru csak annyit árult el, hogy ők is egy kompakt crossover villamosítására készülnek. Hogy ez a Crosstrek (XV) lesz-e, vagy egy másik modell, esetleg annak utódja, azt egyelőre nem tudni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?