Kubica helyére Räikkönent igazolta a Renault

Hivatalos: Räikkönen visszatér az F1-be

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Régóta pletykálták a Jégember visszatérését a Forma-1-be, s immár hivatalos: Räikkönen két évre a Renault-hoz szerződött.


A jövőre Lotusként induló Lotus Renault GP bejelentette, hogy kétéves szerződést kötött Kimi Räikkönennel. A 32 éves Jégember két év kihagyást követően tér vissza a száguldó cirkuszba, ahol 2007-ben, a Ferrari alkalmazásában egyéni világbajnoki címet szerzett. Maranellóban Schumachert váltotta, majd Alonso érkeztével cserélt szakágat, s ment ralizni a WRC-be. Korábban a Williams istállóval boronálták össze, de Kubica kiesése okán a Renault-nak tapasztalt és gyors pilóta kellett. Kimi kétségtelenül annak számít.
Räikkönen 2001-ben mutatkozott be a Saubernél, mint F1-versenyző, rá egy évre máris a McLarennél találta magát. 2003-ban Schumacher, 2005-ben Alonso mögött lett második, 2007-ben a hétszeres világbajnok visszavonulásával lett Ferrari-pilóta. 2009-ben Alonso kellett a maranellóiaknak, a Jégember pedig köszönte szépen, s élő szerződéséből kirakva hatalmas fizetéssel távozott a ralielitbe. A WRC-ben Citroen C4, majd DS3 WRC-vel igyekezett elkapni a ritmust inkább kevesebb mint több sikerrel. Rengeteget bukott, dobogóra egyszer sem volt reális esélye.
Hirdetés
Az LRGP mindenesetre begyújtotta a rakétákat, hiszen előbb megmutatta nekünk, hogyan is gyorsul egy F1-autó 300-ra, aztán kisvártatva közölte Räikkönen leigazolását azt követően, hogy Kubicával kapcsolatban kiderült, gyógyulása eltart még egy ideig. "Mindig is mondtuk, hogy csapatunk új fejezetet kezd" - mondta Gerard Lopez tulajdonos. "A háttérben rengeteget dolgoztunk azért, hogy lerakjuk egy sikeres struktúra alapjait, Räikkönen megszerzése az első lépés a bejelentéseink sorában, amelyekkel komoly tényezővé fogunk válni a Forma-1-ben."
A főszereplő is nyilván elégedetten nyilatkozott: "Boldogan térek vissza az F1-be, köszönöm a Lotus Renault-nak, hogy lehetőséget ad számomra. A ralival töltött idő hasznos volt, de elhatalmasodott rajtam a vágy, hogy ismét a Forma-1-ben versenyezhessek. A csapat tervei ambiciózusak, célunk, hogy, a rajtrács elejére kerüljünk."
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?