Kugát fotóztak, konnektorral az oldalán

Lefotózták a Ford következő konnektoros hibridjét, Kugának álcázva

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Különös tesztautóról lőttek fotókat, látszólag egy Kugáról van szó, de az már messziről látszik, hogy valami baj van vele. Az egy dolog, hogy hosszabb és szélesebb, de van rajta egy plusz ajtó.


Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mire készül a Ford, de annyi biztos, hogy egy következő generációs SUV-t látunk a képen, ami még konnektorról is tölthető, tehát hibrid. Hogy Kaliforniában készültek a képek, az nem jelenti azt, hogy mi ne kapnánk majd belőle, mivel a Ford jelenlegi offenzívája szerint szinte az összes modelljük globális, egy új plug-in hibrid, ráadásul SUV Európában nettó siker. Hogy valójában mi lesz ebből, azt csak találgatni lehet, Kuga nem valószínű, a karosszéria, amit ráhúztak, erősen át lett szabva, hosszabb is, szélesebb is, ez egyértelmű az ideiglenes toldásokból.
Hirdetés

Nagyjából 10 évvel ezelőtt már kísérletezett a Ford egy hasonló méretű konnektorról tölthető hibrid SUV-val. Akkor az Escape-ből készült a villanymotorral szerelt szabadidő-autó, ami 10 kWh-ás akkumulátorcsomagjával, nagyjából 18 kilométer megtételére volt képes elektromosan, ami nem túl hatékony. Nem is készült el, az újabb próbálkozásra viszont elég nagy az esély, és miután főszerkesztőnk bejárta fél Európát egy elektromos Focusszal, bizakodva állunk az ovális márka villanyhajtású autóihoz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?