Különleges A 45 modellel ünnepel Mercedes-AMG

Kettős Forma-1-es győzelmét ünnepli a Mercedes-AMG

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Különkiadású A 45 modellt készített a Mercedes-AMG az egyéni és a konstruktőri Forma-1-es bajnoki címük megünneplése alkalmából.


Múlt hónap végén lezárult a Forma-1-es világbajnokság, a Mercedes csapat persze már az utolsó futam előtt is duplán ünnepelhetett. Lewis Hamilton és a csapat idén is megnyerte a világbajnoki címet, ebből az alkalomból pedig egy különleges A 45 változatot is piacra dobnak. Módosított első és hátsó lökhárítókkal, 19 colos felnikkel, hátsó légterelővel és a Forma-1-es versenyautón megszokott színvilággal látta el a Mercedes-AMG az ünnepi A 45 modellt.
Hirdetés

A módosítás csupán a szemünkre van hatással, a technikához nem nyúltak. Nem mintha nem lenne elegendő a 2,0 literes négyhengeres turbómotor 381 lóereje és 475 Nm nyomatéka. Mindez egy szoftverfrissítésen átesett hétfokozatú duplakuplungos váltón keresztül jut el a négy kerékig, hogy lehetőségünk legyen mindössze 4,2 másodperc alatt 0-ról 100 km/órára gyorsulni. Az A 45 Petronas 2015 World Champion Edition az Abu-Dzabi-i Nagydíjon debütált, és jövő év januártól májusig lesz elérhető. Ára Németországban 65 400 euróról (kb. 20,6 millió forint) indul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 10:34
    Permalink

    Javaslom a hozzászólások előtt ezt a tesztet
    A résztvevők időráfordítását lehetőségeinkhez képest anyagilag is kompenzáljuk.
    A teszt egy rövid beszélgetéssel kezdődik, amely azokkal a gyanújelekkel és nehézségekkel kapcsolatos, melyek már korábban felmerültek. Aztán az olvasáshoz kapcsolódó képességek részletes tesztelése következik, ami elsősorban számítógépes feladat-csoportok megoldását jelenti:

    észlelési feladatok (hallás, látás, téri tájékozódás)
    figyelem és emlékezet (hallási és vizuális figyelem és emlékezet)
    beszélt nyelvi képességek (szókincs, szavak utánmondása, szótagolása és hangokra bontása,
    hallott szöveg megértése)
    írott nyelvi képességek (szavak felolvasása, hallás utáni írása, hang-betű megfeleltetés)
    mozgás (mozgások tervezése, módosítása, mozgássorok utánzása)

    A beszélgetés és a teszt együttes időtartama átlagosan egy, maximum másfél óra. A teszt teljes mértékben önkéntes (kívánságra megszakítható), utána egy rövid szóbeli kiértékelést adunk.

  • 2017.10.28. at 10:34
    Permalink

    Ha történetesen ez egy B-Merci lenne, az nekünk, magyaroknak lenne mérföldkő – mindenki tudja, miért. Egyébként meg sem az, sem az A-Merci nem tűnik ki semmivel a versenytársai közül, sőt…

Vélemény, hozzászólás?