Különleges Skodák debütálnak Genfben
Ünnepel a Skoda Genfben: speciális kiadásokat mutatnak be
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Skoda bejelentette: egy speciális "Edition" változatot hoznak el a 85. Genfi Autószalonra a Fabia, Octavia, Superb és Yeti modellekből.
Az összes autó egyforma megjelenést kap: színre fényezett tükrök, kétszínű könnyűfémfelnik és sötétített hátsó ablakok az Edition kivitel ismertetőjelei
Idén év végén ünnepel fennállásának 120., valamint az első autó legyártásának 110. évfordulóját a cseh autógyár. Ezen kettős alkalomból a VW tulajdonban lévő cég különleges, "Edition" névre keresztelt modelleket mutat be a jövő hónapban megrendezésre kerülő Genfi Autószalonon. Egyelőre mindössze két kép látható az új szériákból, ezeket mutatjuk most, márciusban pedig minden bizonnyal végig fogjuk tudni nyálazni az összes, a Citigo, a Roomster és a Rapid kivételével a teljes palettát érintő különkiadást. [BANNER type="1"]
Belül is egységes lesz a kép mind a négy autónál: háromküllős bőrkormány, bőr kézifékkar és szürke varrással ellátott textil padlószőnyeg várja az utasokat
Ez most valami vicc? Ez tényleg hír? Megírjam hogy mi mindent adnak a prémiummárkák közel akciósan alapáron vagy tetemes kedvezménnyel?
„Edition”? Mégis milyen edisön a drága? Mert annyira nem különleges hogy nevet is kapjon, mint mondjuk a Laurin and Klement?