Kupés far, ismerős technika: itt a VW ID.5

Az ID.4 technikájával, de annál sportosabb külsővel készül a Volkswagen ID.5

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb lépést tett a Volkswagen a teljes elektromosítás felé, az ID.4-ről lehúzott bőrrel megszületett a márka emelt hasú, kupés hátú villany SUV-ja.

Az egyre keresettebb villanyautó piacon szép helyet szerzett magának a Volkswagen, amiből nem kíván engedni, inkább bővíti a választékot. Ha valakit eddig az tántorított el, hogy nincs olyan lecsapott hátú villanyautó, ami még SUV is, annak már nem kell az Audi kereskedésbe átsétálni, immár a VW szalonban is rátalálhat a megoldásra.
Hirdetés
Az ID.5 nagyrészt megegyezik az ID.4-gyel, a két modell úgy viszonyul egymáshoz mint az Audi Q7 és a Q8, ebben az esetben is a nagyobb szám lesz a sportosabb/drágább. A formai különbséget hátul kell keresni, a lecsapott hátsót összekötött lámpák és finom spoiler dobja fel, ilyen a Renault Arkana is. Az ID.5 csak a 77 kWh-ás akkupakkot kapja, az ID.4 esetében ennél kisebb kapacitást is választhatnak a vásárlók. Teljesítményből három szint áll a rendelkezésre. A legpolgáribb verzió 174 lovas, itt a villanymotorok darabszáma egy, amit hátulra építenek. Hiába a szám szerint egészen sok lóerő, ebben a súlycsoportban ez már csak átlagos dinamikára elegendő, a 0-100-as gyorsulás 10,4 másodpercig tart. A Pro névre hallgató alapszint felett a Pro Perfomance áll, ez 204 lovas, de itt is egy villanymotor hajt, a százas gyorsulás 8,4 szekundum. A legcombosabb kiadás GTX néven fut, itt két villanymotorral valósul meg az összkerékhajtás. A 299 lóerő 6,3 másodperces 0-100-at tesz lehetővé, a végsebesség 180 km/h, a két gyengébb esetén 160 a limit. A hatótáv tekintetében nincs nagy különbség, az ID.5 gyári ígérete 480-520 kilométer. A modell megjelenése jövőre várható, becslések szerint fél-egymillió forinttal lesz drágább az ID.4-nél.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?