Kutyákat mentett a Ford járműkövető alkalmazása

Hat kutyus is a FordPass alkalmazásnak köszönheti előkerülését, és persze egy Ford is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Londonban lopták el azt a háziállatokkal teli Ford Transit Custom furgont, amit a rendőrség a gyárilag beépített nyomkövetővel kerített elő.

A járművekbe szerelt változatos technológiai megoldások sok életet mentettek már meg, főleg természetesen emberekét. Most azonban hat kutya sorsa lett volna finoman szólva is bizonytalan, ha történetesen nem egy Fordban pihentek volna éppen akkor, amikor az autót ellopták. London nyugati részén, Ealingben történt az incidens, a jármű tulajdonosa, Brett Holte-Smith pedig késlekedés nélkül értesítette a rendőrséget. Szerencséjére autója rendelkezett a FordPass alkalmazás működéséhez szükséges fedélzeti modemmel, amit korábban aktivált is, így a rend őrei azonnal követhették a tulaj telefonján megjelenő nyomot, miszerint a kocsi a Park Royalnál volt.
Hirdetés
A helyszínre érkezéskor a lopott Transitot nem találták meg, de öt kutyus ott várakozott, akik így visszakerültek tulajdonosukhoz. A FordPass addigra egy új helyszínt jelzett ki, a Royal Park egy másik részénél, ahol már magát a járművet is megtalálták. A történet megkoronázásaként pedig nem sokkal később a hatodik négylábú is előkerült. Az elkövetők személye egyelőre ismeretlen, a rendőrség tovább folytatja a nyomozást. A kutyák egyike éppen Rory Cellan-Jonesé, a BBC egyik korábbi, technológiai hírekkel foglalkozó munkatársáé, aki blogjában le is írta a lopással és a FordPass-szal kapcsolatos élményeit az incidens után (bár feltehetően nem publicitási akcióról van szó, a rendőrség megvezetése súlyos bűncselekménynek számítana). Mint ő is kiemelte, a Ford utóbbi egy-két évben értékesített hasznogépjárművei mind rendelkeznek már a beépített modemmel, az ingyenesen letölthető FordPass alkalmazás (mely hazánkban is elérhető) pedig lehetővé tesz a jármű nyomkövetése mellett olyan funkciókat is, mint például az ajtók nyitása és zárása a távolból, vagy a jármű körüli gyanús tevékenységek jelzése. "A csatlakoztathatóság az okosjárművek gyártására irányuló küldetésünk egyik sarokköve. Az ilyen történetek azok, melyek ezt az elképzelést megvalósítják, és egyszerre örömforrássá is teszik: ahogy a Ford fejlett technológiájú járművei jobb végkifejletet biztosítanak vásárlóinknak" - nyilatkozta Mark Harvey, a Ford csatlakoztathatóságért felelős igazgatója.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?