Labdára cseréli az aszfaltcsíkot a Chevrolet

A liverpooli focisták is Chevybe ülnek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még két hónap sem telt el azóta, hogy bejelentették a Manchester Uniteddel kötött szponzori megállapodást, most a Liverpool FC-t is szárnyuk alá vették.


A Chevrolet bejelentette, hogy a Manchester Uniteddel két hónappal ezelőtt tető alá hozott szponzori megoldáshoz hasonló, hivatalos autós partneri címet biztosító négyéves megállapodást kötött a Liverpool Football Clubbal. A kapcsolat a 2015/16-os Barclays Premier League és európai idény végéig tart. A Chevrolet márka látható lesz a Liverpool hazai Anfield stadionjában; megjelenik az egyesület nyomtatott és digitális kiadványaiban, rajongói oldalain; a csapat játékosai pedig szerepelnek promóciós rendezvényeken. A Chevrolet szintén hivatalos szponzora a klub Pre Season Tourjának, melynek keretében múlt szombaton a Liverpool a Toronto FC-vel játszott, holnap pedig az olasz AS Romával csapnak össze a bostoni Fenway Parkban. Július 28-án az angol első osztályú rivális, a Tottenham Hotspur következik Baltimore-ban.
Hirdetés
Chris Perry, a Chevrolet globális marketing-alelnöke a következőképp kommentálta a kapcsolat kezdetét:
A Liverpool szurkolói szerte a világon jól ismertek halhatatlan rajongásukról. Kapcsolatunk a Liverpool FC-vel túlmutat a szponzorálás hagyományos határain, a játék középpontjába helyezi a rajongókat.
A klub oldaláról Ian Ayre, az egyesület igazgatója méltatta a friss megállapodást. Úgy tűnik, a Chevrolet nem akarja maga mögött hagyni a sportszponzorációt a WTCC-ből való kiszállással, csak most megpróbálnak más közönséget megszólítani. Mennyiségi szempontból minden bizonnyal jobban is járnak a futballrajongókkal.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?