Lada alapon, Datsun néven érkeznek az olcsó Nissanok

A Daciánál is olcsóbb lesz a Datsun - hála a Ladának és a Renault-nak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szép dolog a globalizáció: Lada alapon, Datsun emblémával érkeznek az olcsó Nissanok, és mindez a Renault-nak köszönhető.

Nem újdonság, hogy feltámasztja a Datsun márkanevet a Renault-Nissan szövetség, s az sem, hogy 1 millió forint alatti árral jöhet majd az így még a jelenleg a hazai piac legolcsóbbjának számító Dacia Sanderóhoz mérten is féláron adott, ám hasonló méretű kompakt Datsun. Nem is kevéssel 1 millió forint alá ígérik, 3000 dolláros alapárat (~680 000 Ft) jósoltak korábban, illetve most ismét a tűzhöz közel állók.
Hogy mindezt miként fogják elérni, eddig csak tippelni lehetett, ám mostanra néhány részletre fény derült. A 2004-ben a Daciát újjáélesztő Renault-Nissan szövetség 2014-ben, azaz 10 évvel a Dacia Logan után kívánja piacra dobni az első újkori olcsó Datsunt. Miután a konszern idén 750 millió dolláros befektetéssel 67 százalékos részesedés vásárlásába kezdett egy olyan közös vállalatban, amely 74,5 százalékos részesedéssel rendelkezik majd az általa gyártott Ladákkal az orosz piac 20 százalékát uraló AvtoVaz gyárban, össze lehet rakni a képet, lesz itt még gyártóhely és munkaerő az olcsó autókhoz. Minő véletlen, a tranzakció lezárására épp 2014-ben kerül sor.

Az, hogy a Datsunok alapját és egyik gyártóhelyét a Lada/AvtoVaz adja majd, nem csupán spekuláció, nemrégiben az Automotive News számára Colin Dodge, a Nissan EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) regionális igazgatója nyilatkozta, hogy "a Datsun autói az új Lada Kalina platformjára épülnek majd."
A neve ellenére a Nissant képviselő Colin Dodge szavai alapján a Ladák és Datsunok mai trend szerint modulárisan épülnek majd fel, azaz több közös részegységet tartalmaznak majd, ám hangsúlyozta, hogy a Datsunok megjelenése teljes mértékben eltér majd a Ladákétól. "Az utastér és a karosszéria kivitelezése teljesen más lesz, nem lehet majd észrevenni, hogy Ladáról van szó" - mondta Colin Dodge, akitől január elsején veszi át az EMEA regionális igazgatói tisztet Trevor Mann.
A Nissan elsőként az orosz, indiai és indonéz piacokon szánja bevezetni 2014-ben az alapvetően a fejlődő országoknak szánt Datsunt, így egyelőre nincs arra remény, hogy Európa nyugati vagy akár középső régiója kapjon majd a csábító árú modellekből. Vincent Cobee - a Datsun igazgatója - azt is elárulta az Automotive News Europe számára, hogy már 2014-ben két modellből álló kínálattal indít a márka, melyek közül az elsőt már jövő év végén láthatjuk, 2015-ben pedig egy harmadik sorozat is kiegészíti majd a Datsun palettáját.
Hirdetés

Gyártóhelyszínül az orosz piac számára Togliatti, az AvtoVaz üzeme, a többi, ázsiai piac számára pedig indonéz és indiai üzemek szolgálnak majd. A Datsun piacra lépésével a Nissan 2016-ig több mint duplájára (évi 170 ezerről évi 400 ezer példányra) kívánja növelni oroszországi eladásait, s az indiai piacon is dinamikus növekedést vár.
Az új Datsunok jellemzőiről egyelőre nincsenek információk, ám vélhetően valóban nem véletlenül lesznek olcsók, nem valószínű, hogy megfelelnek majd a nyugat-európai vagy az amerikai elvárásoknak és előírásoknak, így felbukkanásuk sajnos a magyar piacon sem várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 09:24
    Permalink

    Legalább már inkább sedan formátumú Datsun jönne Európába. Ilyen slendrián félresikerült
    bevásárlókocsiból már több is van, mint kéne!! Ellenben a négyajtós Datsun verda tetszetős.

Vélemény, hozzászólás?