Lágy hibrid hajtáslánccal frissül a Kia Stonic

Elérkezett a ráncfelvarráshoz a Stonic

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Követi a trendeket a Kia is, a frissítés során 48 voltos hibrid hajtásrendszerrel gazdagodik a Kia Stonic.

Csak a szokásos helyen nyúltak a Kia Stonic formájához a frissítés során. Sőt, még ezeken a helyeken is csak nagyon óvatosan, hiszen a Stonic formája eleve frissnek hatott még. Enyhén átrajzolták a lökhárítókat, a fényszórókat, és megjelent két új külső szín egy szürke és egy kék árnyalat. Így a Stonic már kilencféle külső alapszínnel rendelhető, de megmaradt a lehetőség a kéttónusú fényezésekre is. A sárga tető megjelenésével és a fényezések választékának kibővülésével piactól függően 20 különböző színpárosítás közül választhatnak a vevők. Sokan élnek is a lehetősséggel, hogy minél egyedibbre szabják a Stonicjukat, hiszen az európai ügyfelek 33 százaléka kétszínű fényezéssel rendeli meg az autóját.
Hirdetés
Az utastérben a 8,0 colos középkonzoli érintőképernyő mellett fontos újdonság a vezető előtti műszeregységben a nagyobbra nőtt központi kijelző, amely immár 4,2 colos. A kárpitozás színválasztéka a kék és a sárga színcsomaggal bővült, így az utastérben négyre nőtt a választható „hangulatok” száma, illetve a színcsomagokkal a műszerfal és a középkonzol betétjei is színesednek. Persze ez is piacfüggő opció. Frissül az infotainment, most már az UVO Connect második generációja fut rajta, amely az Android és Apple rendszerű okostelefonokkal is kompatibilis. Motorfronton a 48 voltos lágy hibrid rendszer érkezése az újdonság. Ebben az 1.0 literes, közvetlen befecskendezéses, turbós (T-GDi) háromhengeres benzinmotor dolgozik együtt a 48V-os elektromos segédhajtással, magyarán egy indítógenerátorral, ami tisztán villanyhajtásra nem képes. Az új Smartstream motorok teljesítménye azonos a korábbiakéval, tehát 100 és 120 lóerősek, de a sebességváltó típusától függően forgatónyomatékuk kissé megnőtt. A 120 lóerős változat hétfokozatú duplakuplungos sebességváltóval a korábbinál 16 százalékkal több, összesen 200 Nm nyomatékot nyújt. Azért a nem lágy hibrid motorokhoz is hozzányúltak a mérnökök így az új, 100 lóerős, egyliteres T-GDi és a szívó 1,2 literes négyhengeres hatásfoka is javult, valamint csökkent a szén-dioxid kibocsátásuk. Az egyliteres motorhoz kapcsolt ötfokozatú kézi váltót pedig hatsebességes váltotta le, és a hétfokozatú robotizált 7DCT is elérhető hozzá. A felfrissített Stonic 2020 harmadik negyedévében érkezik az európai piacokra, a márkától megszokott 7 éves, 150.000 kilométeres garanciával.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?