Lágy hibrid hajtáslánccal frissült a Jaguar XF és az XE is

Ráncfelvarrásra küldték a Jaguar XF modelleket, lágy hibridet az XE is kap

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szokásos módosítások mellett dízelmotoros lágy hibrid hajtásláncot és továbbfejlesztett infotainment rendszert kapott az XF, a technikai újítások az XE-be is bekerülnek.

Új hűtőmaszk és lökhárító díszeleg az XF orrán, amelyektől sportosabb hangulatúvá alakult az autó. A hatalmas légbeömlők, illetve annak tűnő díszbetétek szélesebbnek láttatják az XF-et, míg a kerékdobokra rakott légkivezető nyílásokat mostantól az ikonikus nagymacska embléma díszíti. Szintén megújult a fényszórók rajzolata. A négy elemből álló, teljes LED-es fényszórók opcióként pixel LED technológiával is elérhetők, de maga a LED-fényszóró az alapfelszereltség része. Az SE és HSE modellek automata fényszórókkal érkeznek, intelligens fényszóró asszisztenssel kiegészítve. Hátul szintén új a lökhárító, a szedán hátsó lámpatestei pedig sötét keretet kaptak. Látványosan megújult a műszerfal. Megjelent a középkonzolon egy 11,4 colos, magnézium keretbe foglalt, ívelt üvegpanellel fedett HD érintőképernyő, amelyről az új Pivi Pro infotainment rendszer kezelhető. Ezt már felkészítették az online kapcsolódásra is, a két LTE modem révén a rendszer párhuzamosan több funkciót is képes végrehajtani (pl. audio streaming és szoftverfrissítés). Emellett az ülések szélesebb párnázatot, új masszázsfunkciót, valamint nagyobb felületen működő hűtő és fűtő funkciót kaptak. Az alapkivitelű fejtámaszokat dombornyomott Jaguar embléma díszíti, míg a márka múltjára a kárpitokra erősített Est.1935 Jaguar Coventry címkék emlékeztetnek. Minden modellhez külön rendelhető utastéri levegő ionizáló is, ami jobb légminőséget szavatol a beltérben, kiszűrve az allergén anyagokat, valamint semlegesítve a kellemetlen szagokat.
Hirdetés
A friss XF motorpalettája 3 tagból áll, mindegyik soros négyhengeres. A kétliteres benzinesek 250, vagy 300 lóerővel érhetők el, 8 fokozatú automata sebességváltóval. A gyengébbik hátsó, illetve összkerékhajtással is, míg az erősebb csak összkerékhajtással. Az új lágy hibrid pedig szintén kétliteres, ám 204 lovas dízel, ugyanúgy 8 fokozatú automatával, hátsó- vagy összkerékhajtással. Az autó S, SE és HSE felszereltségi szintekkel választható, mindegyik kérhető R-Dynamic kivitelben. Szintén opcióként rendelhető az összes modellvariánshoz a fekete külső optikai csomag, viszont az árakról még nincs információ.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?