Láthatáron az első turbós Lamborghini

A piac legsportosabb SUV-ját ígéri a Lamborghini - turbóval

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eddig még nem létezett turbóval töltött Lamborghini, az Urus szabadidő-autóval azonban az is megérkezhet.

Korábban úgy tudtuk, hogy V8-as hibrid hajtáslánccal érkezhet a Szlovákiában gyártandó és a piacra 2017-ben várható Lamborghini SUV, az Urus. Azt döntse el mindenki maga, hogy ez lesz-e a márka első szabadidő-autója, szerintünk igen, hiszen az 1986-1993 között 328 példányban gyártott, Countach-alapú négyajtós négyüléses LM002 egy alvázas SUT (Sport Utility Truck), azaz teherautó volt. Az Urus viszont ízig vérig SUV lesz, a legfrissebb hírek szerint nem hibrid hajtással, hanem turbóval töltött V8-as motorral. A márka első turbómotorjával. A downsizing és a fogyasztás-, valamint emissziócsökkentés jegyében, hogy ne a márkától megszokott V10-esek, V12-esek hörögjenek a majdan jó eséllyel a márka eladásainak zömét adó modellben.
Hirdetés
Hogy pontosan milyen lesz az a turbós V8-as? Egyelőre nincs róla semmiféle hír, viszont feltételezhető az Audi RS6, RS7 modelleket hajtó 4,0 literes dupla turbós 550 lóerőse. A feltöltött motor érkezése amúgy nem mondható váratlan eseménynek a Lamborghininél sem, Maurizio Reggiani kutatás-fejlesztési igazgató korábban is nyilatkozta, hogy 3-4 éven belül beköszönthet az első turbós Lambó. Most pedig a márka elnöke, Stephan Winkelmann kotyogta ki az Auto Expressnek, hogy az első SUV egyben az első turbós Lamborghini is lehet. Természetesen komoly futóművel, váltóval és a szegmensben ismeretlenül direkt kormányzással, hogy a legsportosabb szabadidő-autó lehessen. Esetében mondjuk vélhetően nem is nagyon lesz helyénvaló az elcsépelt jelzők használata, elegendő lesz a modellnév bedobása, s egy-egy fotó mutatása. Egyelőre a 2012-es koncepció látható, ötajtósnak, és a koncepcióval eltérően négy helyett ötülésesnek, négy felnőtt számára kényelmesnek ígérkezik az Urus.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?