Lebukott a Mitsubishi: csaltak a fogyasztási adatokkal

Újabb fogyasztási botrány robbant ki, most épp a Mitsubishinél

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tetten érték a Mitsubishit is, hogy csalt az autói fogyasztási adataival. Japán belpiacos kei car modellek érintettek, a részvények zuhannak.


A Mitsubishi nagyon csúnyát koppant a most felcsapó újabb emissziós botrányban. A helyzet az, hogy tetten érték, ráadásul nem is a hatóságok vagy egy független szervezet, hanem egy másik gyártó, akivel üzleti kapcsolatban áll. A piaci értéke alapján a Mitsubishi Japán hatodik legnagyobb autógyártója, most be kellett ismerje, hogy a fogyasztásmérést nem éppen korrektül tette meg. Nem is a szigetországban megszokott módon vizsgálták autóikat és befolyásolták is a mérést, hogy kedvezőbb értékeket kapjanak.
Hirdetés
Összesen 625 ezer autó érintett, ezek közül 157 ezer eK Wagon és eK Space, meg ami még kellemetlenebb, 468 ezer Nissan Dayz és Dayz Roox. Utóbbiak ugyanis a Mitsubishinél készülnek, és így borult a bili. A Nissan saját próbáin bukott le az autó, ami rendesen megmérve nem tudta a megadott értékeket. A Mitsubishi így nem csak a saját vásárlóit kell kártalanítsa, de partnerét, a Nissant is. Mindeközben már 15 százalékot estek a cég részvényei a japán piacon, ami így 12 éve nem látott mélypontra került.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:56
    Permalink

    Karosanyag kibocsajtas a VW botrany oka, nem a fogyasztas. Pont ez a baj jelenleg, hogy vagy a fogyi fog noni, vagy a teljesitmeny csokkenni, mert momentan a beadott javaslatot visszadobta az illetekes szervezet.

    A Mitsubishi eseteben pedig jo lenne a korrekt es teljes cikket kozolni. Arrol van szo, hogy a Mitsu gyartja a Nissan szamara ezt a kis vakarcsot, es csak hazai piacra, a bajt az okozta, hogy nem a megfelelo gumikkal teszteltek igy nott a fogyasztas, tehat koze sincs a VW fele patkany megoldashoz.

  • 2017.10.28. at 05:56
    Permalink

    Persze biztos van egy kis sunyiság a fogyasztási értékekben minden gyártónál, de pl én februárban 1 hónapig voltam Németországban egy 2-3 év körüli céges automata 2.0 tdi passat kombival, ha jól tudom pont ezen motor körül volt a botrány, de nem tudom mennyi a gyári értéke, és igaz nagyrészt pályán használtam, de volt benne rövid szaladgálás és város, sőt dugó is, a tankolásokat meg a cég fizette, tehát leszartam mennyit fogyasztok, és így a 4 ezer km átlaga 5,8 lett, ha 5 litert ad rá a gyár, nem tartom elképzelhetetlennek, hogy odafigyeléssel teljesítse, mert ez az 5,8 nem spórolós üzemmódban jött ki nekem…

  • 2017.10.28. at 05:56
    Permalink

    Ezt már a Hyundai is eljátszotta egyszer az amerikai piacon. Szerintem vihar a biliben, ebből az egészből mindent elsöprő botrány lehetne, ha végignéznék a többi gyártót is. Nagyon gyakran lehetetlen a gyári fogyasztási értékeket reprodukálni. A kamu és a parasztvakítás világát éljük. Ezt hozta magával a szép, új világ. Az átrozsdásodás elleni garancia is csak szemfényvesztés:

    [url]http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2016/04/13/a_mercedes_rohad_a_kereskedes_harit/[/url]

    A Mitsut mostanában az ág is húzza, ez most nagyon nem jött jól nekik. Az a “szerencséjük”, hogy valószínűleg csak Japánra korlátozódik ez a mizéria.

Vélemény, hozzászólás?