Lecseréli emblémáját a Renault

Megújul a Renault modellek orrán az embléma

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mintha márkajelzés változtatási láz söpörne végig az autóiparon. Minap épp a Renault jelentette be, hogy hamarosan új logót láthatunk majd autóik orrán.

Peugeot, Opel, Kia, GM, mindannyian az utóbbi hónapokban mutatták meg az új emblémájukat, most pedig a Renault is beállt a sorba. Pontosabban nem is most, hiszen már a Renault 5 tanulmányautón felbukkant az új embléma. Viszont most már az is biztos, hogy az új Renault modellekre is az kerül majd fel. Az evolúcióra utaló Renaulution néven fut a francia márka megújulási programja, ennek a része az emblémaváltás is. Legutóbb 2015-ben módosítottak a Renault rombuszán, ám ettől függetlenül nem elkapkodott a mostani átalakítás. Nagyon is tudatos az új formula, hiszen figyelembe vették azt is, hogy jól mutasson dombornyomásban, varrva, vagy épp faragva is.
Hirdetés
Kezdetben a webes felületeken és televíziós reklámokban bukkan majd fel az új logó, aztán a jövő év elejétől már a bemutatótermekben is ezt fogják használni. Viszont azt még nem árulták el, hogy melyik sorozatgyártású autón láthatjuk majd először. Ugyanakkor érdekességként emlékeztettek rá, hogy az első rombusz az 1925-ös Renault 40 HP orrára került fel, a logó evolúcióját pedig megtalálod a képekre kattintva a galériában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?