Ledobható tetőt kap az Alfa sportkocsi

Ez a lámpa bukásra volt ítélve

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem a 4C lesz az a modell, ami megdobja az Alfa-eladásokat, de presztízsben jókorát lökhet az olaszok szekerén. Például azzal, hogy új lámpát vagy targatetőt is kaphat. Meg pár plusz lóerőt.


Rengeteget cikkeztünk már a 4C-ről, az akár az Alfa Romeo megmentőjének is aposztrofálható középmotoros, hátsókerekes és pehelysúlyú kis sportkocsiról, de az infók és képek-videók alapján szuper jó lehet az autó, és a jóból ugye sosem elég. A legfrissebb hír vele kapcsolatban az, hogy lecserélik az igen megosztóra sikeredett első fényszórót - a bevezető Launch Edition a 2011-es tanulmány polgári lámpájával jut el a szerencsés gazdik garázsába, már ha a gazdi nem ragaszkodik a gagyisztáni szúrós szemhez. Ezt Marco Tencone, a tervezőcsapat vezetője mondta az Auto Edizione lapnak.
Hirdetés


A gyári illetékes arról is beszélt, hogy hiába mindössze 900 kilós az alapmodell, néhány kilót ebből a súlyból is lefaragnak, továbbá plusz lóerőket is programoznak az 1,75 literes turbómotorba, meg aztán targatető, módosított műszerfal is kilátásban van. Hamarosan pedig kifejezetten versenycélokra készített és kínált Racing, valamint 240 helyett 270 lóerős Stradale utcai csúcsverzió színezheti a palettát, hajrá.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?