Ledobta ruháját a Yaris GR

Épphogy megjelent a Yaris negyedik generációja, máris álca nélkül kapták le a sportváltozatot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Yaris előző generációjából is készült egy, a kis Toyotához képest szokatlanul erős kivitel, a friss változat viszont jóval rálicitálhat elődjére.

Már az álcázott prototípusról is sejthető volt, hogy nagyon megvadítják a Yarist, a képeket elnézve nem csalódtunk. Az eredetinél sokkal szélesebb hűtőrács elég vészjósló ábrázatot kölcsönöz a kisautónak, a hátsó méretes szélesítés ugyan elég szokatlan a Yaristól, mégis passzol a raliautós stílushoz. További érdekesség, hogy míg a „polgári” változatok kizárólag öt ajtóval készülnek, addig a sportváltozat csak három nyílászáróval készül, de a tető vonala is változott, a hagyományos változathoz képest jobban lejt a tető hátrafelé. A sportosság jegyében tetőspoiler is került a Yarisra, de a két kipufogóvég sem a hibridségről árulkodik, a megállásban pedig méretes féktárcsák segítenek.
Hirdetés
A beltérbe kukkantva olyan, már-már hagyományosnak tekinthető dolgok is szemet szúrnak, mint a manuális váltó, illetve a szintén karmunkával működtethető kézifék. A fotó alapján nem sok minden változott a kabinban, csupán a kormány kapott GR logót, a pedálok pedig fémből készülnek. A szemfüles lesifotós a kormányoszlop mellett egy érdekes kapcsolóra bukkant. Ezek szerint a Yaris GR képes lesz vizet spriccelni a töltőlevegő hűtőre (intercooler), ezzel javítva annak hatásfokát. A hivatalos leleplezés az új év első napján lesz esedékes, addig homály fedi az erőforrás kilétét, vélhetően négyhengeres turbómotor hajtja az izmos Yarist, a négykerékhajtás viszont garantált.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?