Leesett az első hó – mivel védjük autónkat?

Hóesésben is irány a mosó! Vajon miért ajánlja az EZWash?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A napokban leesett első hó láttán sokak tavaszig félreteszik az autómosás gondolatát, pedig ilyenkor is ajánlott a mosás.


Fagy még nincs, hideg már van, az utak pedig többnyire nedvesek. A legtöbb autós ilyenkor gondolni sem mer az autómosásra, pedig érdemes. Az igazi télben egyrészt az utak síkosságmentesítésére bevetett sót időközönként, optimális esetben akár hetente ajánlott lemosni a karosszériáról, illetve főként kiöblíteni a kerékjáratokból, s azok eldugott sarkaiból. Most utóbbival számolni még nem kell, de nem árt, ha a karosszéria nem koszos, a tiszta autó ugyanis hamarabb szárad meg, mint a koszos, ezáltal a lemezek hajszálrepedésein keresztül is kevesebb nedvesség szivároghat be. Továbbá érdemes waxot is felhordatni az autóra, a vízlepergető, a koszt távoltartó bevonat által ugyanis kevésbé gyakorta lesz szükség az autó mosására, mint nélküle.
Hirdetés
Mint legutóbb írtuk, az autót gőzzel, több száz liternyi víz helyett mindössze egy fogmosásnyi, átlagosan 4 literes dózissal mosó EZWash Prémium mosásába a brazil carnauba fa nedvét tartalmazó speciális wax felvitele is benne foglaltatik. Utóbbi vízlepergető és a koszt távol tartó képességében annyira bízik az EZWash, hogy a Prémium mosást választóknak esőgaranciát is kínálnak - alapáron. Ha a mosás másnapján elered az eső, s az nyomot hagy a karosszérián, az EZWash ingyenesen, néhány perc alatt távolítja el azt - természetesen gőzzel.
Autómosás ingyen?
Ritka, de létezik, facebook-oldalunkon minialkalmazásában egy egyszerű kérdésre választ adva nyerhető ingyenes, az EZWash országos hálózatában Prémium külső-belső autóápolásra jogosító kupon. Három nyertest már október közepén, újabb hármat pedig e hét elején sorsoltunk. Ezúttal Koczóh Tamás Bence, Vincze János és Kiss János számára kedvezett Fortuna, ők takaríttathatják ingyenesen autójukat. Gratulálunk nekik!
Cikkeinket és nyereményjátékunkat jövő év június végéig érdemes figyelni, addig ugyanis kéthetente teszünk fel kérdéseket, a cikkekben leírt információk alapján helyes választ adva pedig kéthetente 3-3 szerencsés kap ingyenes, az EZWash által végzett mosást az Autónavigátortól.
Nem csupán az esőgarancia miatt ajánlott persze télen mosóba menni. Az utastér tisztántartása szinte évszaktól függetlenül szükséges. A rossz, nedves időben talán a nyárinál gyakrabban is, hiszen lábunkkal több szennyeződést hordunk az autóba, mint nyáron. Ennek ellenére sokan amiatt sem mosatnak télen, mert alig látják autójukat, s vallják: minek legyen az tiszta vagy épp csak nem nagyon koszos? Nos, talán azért, hogy ki-beszállásnál ne koszoljuk össze magunkat, s utána az utasteret, amiben akár órákat ülünk. Utóbbi faktor, azaz az autóban töltött idő pedig hamar rávilágít arra, hogy azt bizony érdemes tisztántartani. Más közérzetünk lesz egy ápolt autóban, mint egy koszosban, s higgye el mindenki, azért mert egy autó nem új, még nem kell feltétlenül ápolatlan legyen. A rendszeres takarítás mellett, vagy főként, ha az egy ideig elmarad, ajánlott komolyabb ápolásokat, kárpittisztítást vagy bőrápolást is bevetni.

Utóbbiak az utastér őszi, tavaszi nagytakarításaként is felfoghatók, s habár a bőrt sokak a mindent kibíró, még a makacsabb szennyeződések, például a csokoládé foltjának esetén is egyszerű letörölhetőséget kínáló kárpitként aposztrofálnak, az igenis törődést igénylő. Tisztítását és speciális ápolását sem szabad elhanyagolni. Így ugyanis elkerülhető az elszíneződése, töredezetté válása és a koszréteg beivódása, mely idővel még a legfinomabb luxusautóból is megöregedett és lelakott járgányt tud faragni.
Az sem mindegy természetesen, hogy a bőrt mivel ápoljuk. Számos erre ajánlott és akár nem is erre ajánlott, de alkalmazott szer van a piacon. Látványos és egyben visszataszító lehet, ha az üléseket s az egyéb, bőrrel burkolt felületeket szilikonos spray-vel fújjuk le. Utána pedig mi magunk is ragacsosak leszünk, a bőr koszgyűjtő lesz, s nem, hogy éltető, a felületet rugalmasabbá tevő nedvességet nem fog kapni, hanem épp ellenkezőleg, a szilikon által még szárazabb, porózusabb lesz – így tehát az összes szilikontartalmú anyag kerülendő az autóban - az ülések esetében is.
Pálffy Zsolt, az EZWash Lurdy Házban található mosójának vezetője szerint a bőrt, mint természetes anyagot éltető anyaggal kell „táplálni”, lehetőség szerint negyedévente. Ők a gőzös, speciális tisztítószeres takarítás után speciális viaszokat és olajakat tartalmazó ápoló bevonatot is felhordanak a bőrre. Ezt állatorvosi lovunknál, a Dension által immár Bluetooth hangátjátszásra is képes, Lexus RX 400h-nál nézhettük meg. Az évek során láthatóan megsárgult bézs bőr látványosan világosabb lett a tisztítás által, felülete nem lett ragacsos, s a kelleténél fényesebb sem.
A takarítást és a komolyabb autóápolást is csakis ajánlani tudjuk. Jót teszünk vele az autónak, hiszen gyári állapotát tovább őrzi, vagy akár vissza is kapja azt. Használtként jobb áron lesz eladható, addig pedig saját magunk is jobban, már-már új autóban érezhetjük magunkat, hát ezért nem szabad télen sem elfelejteni az autómosást, illetve –takarítást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?