Lefestetted a féknyerged? De cuki! Miért nem vettél világítósat?

A Brembo legújabb találmánya a színes LED-del megspékelt féknyereg

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A rakpart sztárja lehetsz az okostelefonról állítható színben világító féknyereggel. Egyelőre még csak motoron láthatjuk, de a cég megerősítette, hogy autókra is készül majd belőle. Te milyen kocsin tudnád elképzelni az új Brembo G Sessanta nyergeket?

Meglepő, de nem csak azért világíthatnak a féknyergek, hogy királyul nézzenek ki. Legalábbis a Brembo állítása szerint, de gyanítom, ez is valami olyasmi lehet, mint a konnektoros hibrid SUV: elvileg lenne értelme, de amúgy szinte mindenki - tisztelet a kivételnek - csak menőzni venné majd. De hogy mi az extraszolgáltatás az unalmas, egyáltalán nem is világító társakhoz képest (hiszen izzani, így természetesen világítani csak a tárcsák szoktak): a fék így kommunikálhat is a felhasználóval. Fényjátékával, vagy akár az okostelefonos applikáción keresztül jelezheti többek közt azt is, ha mondjuk kezd elfogyni a kopóréteg a betétekről. Mindemellett, ha úgy van beállítva, akkor a cég állítása szerint "extra féklámpaként" is funkcionálhat. Ha a világítós témát elhagyjuk, az egyéb funkciók közt szerepel az okostelefonról vezérelhető kerékblokkolás, ha lezárnánk a járművet, illetve a GPS nyomkövetés, ha nem találnánk meg. Mielőtt már hívnád is az alkatrészes Józsi bácsit a sarki autósboltból, el kell, hogy keserítselek, egyelőre még csak koncepció a dolog, valósággá csak engedélyeztetés és rengeteg tesztelés után válhat.
Hirdetés
Dizájn terén - továbbra is eltekintve a LED-es részektől - az alkatrész az 1972-ben megjelent első Brembo fékre hajaz, ami azért különösen fontos, mert a cég állítólag így képzeli el a jövő fékjeit is. Tökéletes csomagban lehetne egyébként árulni a Brembo Greentive fantázianevű tükörfényű féktárcsáival, úgy valószínűleg még nagyobbat ütne a fényjáték. De ezeknek is van ám valós hasznuk: állítólag jóval lassabban kopnak, mint a hagyományos féktárcsák. Ha pedig mégis elérnék tervezett élettartamuk végét, akkor megjelenik a trükkös felületben a cég logója. Kreatív megoldás, nemde?
Hirdetés
Ha majd a polcokra kerül a végleges, utcai járművekre szánt változat, te vennél belőle? Melyik funkciója miatt? Mire tennéd? Tényleg hasznosnak tartanád, vagy csak - szó szerint - villogni akarnál vele?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?