Legálisan lehet áfamentes a Mini

Mini Cargo néven jön a Clubman alapú furgon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavasszal, a Genfi Autószalon újdonságaként ismét kétüléses, de ezúttal lemeztetős modellt mutat be a Mini, a Cargo után ráadásul áfája is visszaigényelhető lesz.


Német sajtóértesülések szerint az idén év végén megjelent Roadster után újabb kétüléses modellt mutat be a Mini. Ezúttal azonban a nyitott, vászontetős helyett lemeztetős a karosszéria. Olyannyira, hogy a Clubman alapú újdonság, azaz a Cargo hátsó ablakai helyett is lemezfelületeket kap.
Hirdetés

Mivel már az alapul szolgáló Clumbanben is 930 literes raktér alakítható ki, a hátsó ülések kiszerelése és a kárpitozás hiánya által a minden idők legvagányabb városi áruszállítójának ígérkező Mini Cargo raktere bő 1 köbméteresnek ígérkezik. Motorpalettáján biztosra vehetjük az 1,6 literes 90 és 112 lóerős dízeleket, de nem lepődnénk meg, ha a Mini Cargo igazi expresszfutár lenne, s nem hiányozna palettájáról a Clubman 143 lóerős 2,0 literes dízele sem.
Noha a gazdasági társaságok számára visszaigényelhető áfájú kishaszonjárműveket rendszerint dízelmotorral vásárolják, a Mini esetében azért a benzines verzióknak is lehetne létjogosultsága, az 1,6-os 98-122, turbóval 184-211 lóerős egységek a dízelekhez hasonlóan hat fokozatú kézi és automata váltóval jöhetnének, így a Mini aligha hagyja ki a ziccert, hogy a 3,96 méter hosszú furgonja jócskán 200 km/óra feletti végsebességet is tudjon majd.
Részletek jövő év elején, legkésőbb március első hetében, a Genfi Autószalonon várhatók az áfamentesen is megkaparintható Miniről, amelynek így akár 4 millió forint alatti is lehet a nettó listaára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?