Lehet-e kabriót venni másfél millióért?

Másfél millióért kabriót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ki az, aki képes télen kabriót venni? Például olyan ember, aki nyáron vesz csizmát, kesztyűt, mert szezonon kívül általában olcsóbbak az ilyen holmik.

Szomorú ezt leírni, de mostanság olyan világot élünk, hogy a mindennapos használatban lévő autót is egyre nehezebb fenntartani, így próbáltuk nem elvetni a sulykot, mikor „játszóautónak” való kabriókat kerestünk a Használtautó.hu kínálatában. Mivel a felhozatal változatosságára voltunk elsősorban kíváncsiak, az egyetlen keresési kritériumunk a pénzre vonatkozott: egymillió forinttól kezdtük a mazsolázást, és maximum másfél millióig nyújtózkodtunk a virtuális takaró alatt.

Ahogy illik, az autózás alfájánál, az Alfa Romeónál kezdtük a keresését, de nem dúskáltunk a lehetőségek között, mert csak két Spider maradt fenn a rostán. Az első példány még a klasszikus, hátsókerekes szériához tartozik, 110 ezer bevallott kilométerrel, fekete színben, de a nagy műanyag lökhárító, illetve az ízléstelen hátsó légterelő miatt - szerintünk - nem ez a legszebb változat. A leírás alapján a karosszéria teljes felújításon esett át, vadonatúj a fényezés, az utastérben pedig bőrülések pompáznak, de az adminisztráció okozhat némi nehézséget, mert a kocsi lejárt külföldi papírokkal rendelkezik. Magyar forgalomba helyezéssel 1,4 millió forintba fájna, de a típus rajongói szerint az Alfa Spider nyújtotta élmény megfizethetetlen. A másik Spider már az új, fronthajtásos szériához tartozik, a markáns vonalú karosszéria formáját a híres tervező, Walter de Silva alkotta meg. A tulajdonos 1,3 millió forintra taksálja a fekete színű, 1997-es modellt, amelynek orrában 2.0 literes, négyhengeres, 150 lovas Twin Spark benzinmotor ketyeg – persze, V6-ossal lenne az igazi, de a célnak voltaképpen ez is megfelel, a fenntartása pedig kevésbé terheli meg a pénztárcát. A karosszéria épnek tűnik a fényképeken, a könnyűfém felni nem gyári, de nem áll rosszul a Spidernek, az utastérről viszont nem sokat árul el a rossz szögből elkészített fotó.

Audiból a régi 80-as alapú Cabriolet jöhet szóba, de a megadott értékhatárig csak egy olyan példányt találtunk, amely nem külföldi import, és ezért nem kell rá pluszban regisztrációs adót fizetni. Az ezüstszínű járgány 1995-ös kiadás, viszonylag gazdagon extrázva: légkondicionálóval, blokkolásgátlóval, szélfogóval, nem agyonpadkázott alufelnikkel várja új gazdáját, és tulajdonosa szerint 142 ezer kilométert futott eddig. Az utastér valóban szépnek tűnik, nem szakadtak az ülések, a kormányról nem foszlik a bőr, és egyformán csillognak a lakkozott fabetétek. A karosszéria sem viharvert, nincsenek gagyi beavatkozásra utaló lámpacserék, sufnituningos légterelők, a felcsukott tető nem szakadozott, egyedül a hosszában felragasztott (vagy festett) csíkozás rondít bele az összképbe, csorbítva az eleganciát. 1,38 millió forintért mindenképpen érdemes lenne Szolnokra elutazni, és megnézni.

BMW… Kemény dió olyan müncheni modellt találni, amely a másfél milliós ársávban mozog, és átlagban tizenöt éves kora ellenére, épkézláb állapotban maradva nem vált a lakótelepi hülyegyerekek martalékává. Azért megpróbáltuk a lehetetlent, és ezt dobta ki a kereső. 1996-os 318i (E36-os sorozat), 1,39 millió forintos irányáron, titkolt futásteljesítménnyel, de láthatóan buherálásmentes állapotban, gyári felnikkel, Angel Eyes fényszórók nélkül (ez nagy szó), és ami a legfontosabb, Hard Top (kemény) tetővel! Sajnos, a hirdetésből nem derül ki, milyen állapotban van a vászontető (van-e szakadás, működik-e mechanika), és a bőr-szövet kárpitozású utastérben is vannak figyelemreméltóan fontos részletek. Egyrészt a különleges zöld szín megszokást igényel - bár a külsővel harmonizál, nem mindenki szereti az ilyen harsányságot -, ráadásul a vezetőülésen látható durva kopás nem arról tanúskodik, hogy szimplán szezonálisan, megkímélve használták volna az autót. 15 éve a BMW még egy kabrióhoz sem adott légkondicionálót alapáron, és a hifi számára idegen a CD lemezek lejátszása, a fejegység kazettás. Bár a BMW név gyakran a sportosság szinonimája, a négyhengeres 318i Cabrio nem tépi fel az aszfaltot, inkább kényelmes, mondhatni öreguras csordogálásra való.
Akinek fontos a dizájn, a hangulat, nem hagyhatja ki a számításból a FIAT divatos járgányát, a Punto-alapú barchetta (igen, így kisbetűvel helyesen) modellt. Az 1,8 literes, 130 lóerős benzinmotor kellő dinamizmusról gondoskodik, és a fronthajtás ellenére egészen jókat lehet autózni. A stílusos karosszéria még mai szemmel nézve sem elavult, ráadásul az olaszok a rájuk jellemző módon, ötletesen oldották meg, hogy a spórolás jelei az utastérben ne legyenek illúziórombolók. A színre festett lemezfelületek feldobják a hangulatot, a kerek szellőzők elmaradhatatlanok, és ugyan kevés a praktikus részlet, illetve nem túl bőséges a helykínálat, az ember mégis remekül érzi magát a volán mögött. Amint az adatbázisban talált példány bizonyítja, másfél millióért már megszerezhető az élmény, ráadásul a piros szín remekül áll a kocsinak. Mivel 2000-es az évjárat, ez még ráncfelvarrás előtti barchetta, de úgy tűnik, egyben van, és a rendszám alapján külföldről behozottnak tűnik. A 119 ezer kilométer reálisnak mondható, egyedül a váltókar piros szoknyája nem stimmel, azt már cserélték – valószínűleg elszakadt.
A Mazda MX-5 fogalom a kabriók között, amely helyesen roadster: hosszában beszerelt orrmotor, hátsókerékhajtás, kétszemélyes utastér. Az aktuális NC széria még nagyon drága, de a tucatnyi NA és NB között azért lehet válogatni – mi az utóbbi sorozatból választottunk egy példányt. A paraméterek dióhéjban: 1999-es kiadás, magyar okmányos, 147 000 futott kilométerrel, 1,6-os, 110 lóerős benzinmotorral. Akárcsak az Alfa Spider, és a FIAT barchetta, a Mazda is szigorúan kétszemélyes, tehát családi kiruccanásokra maximum egy gyermektelen házaspár mehet vele – mellesleg a csomagtartó is éppen akkora, hogy két sporttáskánál több nem nagyon fér bele, de őszintén szólva ez másodlagos szempont.

Ha fontos a négy szállítható személy, mindenképpen nagyobb autóra van szükség, és itt kerülhet képbe a Saab, amely a hideg skandináv telek ellenére nagy tapasztalatokkal rendelkezik a kabriók vonatkozásában. De a másfél milliós keretbe vajon belefér ez a márka? Úgy tűnik, a helyzet nem teljesen reménytelen, de azért a szerény számú találatokból arra következtetünk, ennyi pénzért legyünk türelmes keresők. Most egy 1995-ös 900-asra bukkantunk, elegáns méregzöld külső és bézs belső kombinációban, turbó nélküli (ez előny lehet) kétliteres, 133 lovas benzinmotorral, manuális váltóval. A közel 200 ezres futásteljesítmény kellő óvatosságra intő adat, és gyanúra ad okot, hogy a két első ülés színe láthatóan elüt a többi kárpitelem színétől – vajon miért cserélték vagy húzták be őket újra?
Hirdetés
Tegyük fel, hogy semmiképpen nem szeretnénk 10 évnél régebbi kabriót, és nem elsődleges szempont a méret vagy a márka. Álomban szendergünk? Nem, a Peugeot 206 CC megoldás lehet, bár ez leginkább nőknek ajánlott kiskocsi, elsősorban a gömbölyded formája, megjelenése miatt. A típus vonzerejét az elektromosan mozgatható fémtető jelenti, ám ez azzal a hátránnyal jár, hogy a modell teljes értékű jármű a téli évszakban is – ezért sem meglepő, hogy ez a bordó, ezer forint híján 1,5 millióért kínált, 2003-as évjáratú CC bizony túl van a százezredik lefutott kilométeren. Ellenben szépnek tűnik, megkíméltnek, és a tartalommal sincs baj, még automata légkondi is van benne.
Ugyan vannak márkák, típusok, amelyekről most nem ejtünk szót - például a középmotoros MG TF -, de a Volkswagen Golf mellett nem mehetünk el szó nélkül. A helyzet egyszerű: a Golf I Cabriolet kultuszautó, sokak féltett kincse, így megfizethető áron nem is találtunk belőle eladót. A kettes Golfot nem nyitották ki, marad tehát a hármas, mert a következő generáció, az EOS másik dimenzió – mind árban, mind műszakilag. Barátkozzunk meg a tudattal, hogy a virtuális tárcánkban rendelkezésre álló pénzért nem lesz fiatal a Golf III Cabriolet: 1995 és 1999 között gyártott példányok sorakoztak a találati listán. Mivel egy kabrió sokszor valóban csak játszóautó, úgy véljük, ilyenkor belefér némi bolondozás, és nem borítja fel a világbékét egy feltűnő fényezés. Ezen a narancsszínű (németül signal rot) 1995-ös Golfon történt némi barkácsolás, feketére lett fújva az embléma, elől-hátul sötétítettek a lámpák, cseredarabos a fényszóró, de ennél mélyebben szerencsére nem nyúltak hozzá, a belseje vállalható, a BBS felni pedig egyáltalán nem rontja az összképet. A 2.0 literes, 115 lovas benzinmotor univerzális wolfsburgi darab, ha karban volt tartva, akkor nem problémás a 143 ezer kilométer.
Körképünk alapján elmondható, aki így télvíz idején szeretne kabriót vásárolni, egyáltalán nincs kudarcra ítélve, még akkor sem, ha nem túlzottan vastag a tárcája. A megfelelő autó kiválasztásához azonban sok türelemre van szükség, hiszen ne feledjük, a legcsábítóbb hirdetés ellenére is előfordulhat, hogy a valóságban nem tetszik a kiszemelt jármű.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 20:59
    Permalink

    A cikkből kimaradt egy szerintem fontos tanács,miszerint a Peugeot 206 cc típusú és hasonló elven működő kemény tetős cabrionál nagyon oda kell figyelni az autó sértetlenségére.Éppen a tető miatt,mert nagyon drága a szakszerű karosszéria javítás egy esetleges törés miatt,és nem biztos,hogy tökéletesen sikerül.Persze,nem kell összetörni az autót,de megesik az ilyen.

  • 2017.10.31. at 20:59
    Permalink

    Én is tipikusan azok közé tartozom, akik télen vesznek fürdőnadrágot. Praktikus dolog így gondolkodni, de előre látónak kell lenni. Például most vettem 4 új nyári gumit a gépre, egész elfogadható áron.
    Viszont azt hiszem egy kabrió az valahogy érzelmi kérdés, nem feltétlen előre megfontolt döntésalapján veszi meg valaki. Kis hazánkban pedig sajnos rendkívül korlátozott az idő, amikor igazán használni tudjuk ezeket.
    Persze egy kellemes nyári estén nyitott autóban furkiázni nagy élmény !
    Kérdés, hogy megéri-e azt az összeget, amennyibe kerül.
    Télen úgy tűnik inkább megéri.

Vélemény, hozzászólás?