Lehet még fokozni a szépséget? VW Arteon Shooting Brake

Apró módosításokkal frissült az Arteon, miközben kombi is érkezett belőle

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az utóbbi évek egyik, ha nem a legszebb Volkswagene az Arteon. A márka formatervezői ráadásul tudták még fokozni a látványosságot, mindezt úgy, hogy egy hangyányit praktikusabb is.

Ügyesen időzítette a Volkswagen az Arteon kombi érkezését, hiszen a három éve bemutatott típus épp elérkezett a ráncfelvarrás idejéhez. A megújulás apropóján pedig be is mutatták a puttonyos változatot, amit hivatalosan Shooting Brake-nek neveznek, hozzá kell tenni, meg is érdemli ezt az előkelő megnevezést. Ahogy annak idején a Phaeton, aztán a CC is kilógott a Volkswagenek sorából, úgy az Arteon is különleges eset. A márka limuzinjai között a csúcsok csúcsát képviseli, illetve most már a kombik között is, ennek megfelelően igyekeztek már a formatervével is kifejezni, hogy ez a legdrágább „népautók” egyike. Szerintem nincs most a palettán egyetlen más modell sem, ami annyira érzelemdús, mint az Arteon, mindezt úgy, hogy a formatervezők itt is csak a vonalzót használták. A frissítés során pedig a szokásos trükköket vetették be. Elöl új a lökhárító és benne a légbeömlő, illetve a díszbetétek hangulata, ám ennél jóval látványosabb az új LED-fénycsík, ami a korábbi menetfényeket köti össze a két fényszórótest között. Hátul szintén új a lámpák rajzolata, tovább megjelentek új felnik is a kínálatban. Tömören ennyi a külső változás a limuzinhoz mérten, amelynek vonalait tökéletes harmóniával húzták tovább, hogy megszülessen a Shooting Brake.
Hirdetés
Érdekes, hogy az autó nem lett hosszabb, milliméterre megegyezik a limuzinnal, ám a tető magasabban fut, később kezd lejteni, így hátul nagyobb a fejtér. Ugyanígy minden más dimenziója is megegyezik a limuzinnal, szóval a tengelytávolsága sem nagyobb, a szélessége sem, és igazából a tető is csak kettő milliméterrel helyezkedik el magasabban. Említést érdemelnek még az ablakkeret nélküli ajtók, amik manapság ritka látványosságnak számítanak. Bent a frissítés új kormánykereket és alapáron járó, 11,7 colos érintőképernyőt hozott a középkonzolra. Szerencsére megmaradt néhány tekerőgomb is rajta, illetve a fényszórókapcsolás sem változott érintősre, ahogy azt néhány új VW termékben tapasztalni. Ugyanakkor a klíma kezelése már nem fizikai gombos, illetve a kormánykeréken is érintésérzékeny felületeken lehet kezelni a különböző menüket, rendszereket, szerencsére azonban haptikus a dolog, tehát visszajelzést ad a tapintásra. Összességében pedig tényleg prémium érzetet ad az anyaghasználat és az összeszerelés minősége, szóval akár még az Auditól is rabolhat el vásárlókat. Egyedül a HUD külön kiemelkedő felülete szomorított el, hiszen a szélvédőre vetített megoldás napjainkban már nem különösebben nagy meglepetés, ráadásul igényesebb, felhasználóbarátabb is. Ahogy arra számítani lehetett a méretadatok láttán, a csomagtér sem sokkal öblösebb alaphelyzetben a limuzinnál viszont nagyobbra bővíthető. A számok nyelvén csupán két literrel tágasabb alapból a maga 565 literes térfogatával, viszont egészen 1632 literesre bővíthető, míg a limuziné 75 literrel kisebb.
Hirdetés
VW Arteon Shooting Brake - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4866 1871 1462 2835 565-1632
Habár a kalkulátorban nem szerepel, a rövid próbán egy benzinmotoros változat is tiszteletét tette. A soros négyhengeres, kétliteres turbómotor 190 lóerővel és 320 Nm forgatónyomatékkal mozgatja az Arteont. Erejét pedig 7 fokozatú, duplakuplungos automata továbbítja az első kerekek felé. Ideális utazóautó, hacsak a fogyasztását nem nézzük, hiszen még a dízelnél is csendesebb, autópályán a maximális megengedett sebességnél semmi nem hallatszik a motorból, és még a szélzaj is csak valami távoli sustorgásként jut be az utastérbe. Elegance felszereltséggel valóban otthonos egyébként az utastér a faberakásokkal. A bőrfotelekben viszont vigyázni kell, mert a rengeteg vezetősegéddel autópályán szinte semmi dolga a sofőrnek, akit a lágy rugózás simán álomba ringathat, amennyiben hajlamos rá. Természetesen éberségfigyelő is vigyáz a vezetőre, nehogy ez valóban megtörténjen.
Hirdetés
R-Line csomaggal valóban kicsit más lesz az autó karaktere. Extraként persze bármelyik felszereltséghez rendelhető az adaptív futómű és az üzemmódválasztás lehetősége, amely lehetővé teszi a feszesebb, sport beállítást, de ez nem feltétlenül illik az Arteonhoz. Az eleve kényelemre hangolt futóműbeállításokat kár bolygatni, ezzel a hosszú kasztnival úgysem kívánatos a merész kanyargás. A gázolajos erőforrással meg aztán pláne nem. Igazából a hangon kívül nem éreztem hátrányát a benzinmotorhoz képest. Még úgy sem, hogy a 2.0 TDI-nek csak a 150 lovas változata dolgozott az orrában. De ez az erő és a 360 Nm forgatónyomaték tökéletesen elég az 1585 kilogrammos kombi Arteon mozgatásához. Szintén hétfokozatú DSG sebességváltó továbbítja az erejét az első kerekekhez, vagy akár mind a négyhez, hiszen 4Motion összkerékhajtással is megrendelhető, ám ennek csak kevés felhasználási területen látom igazán létjogosultságát. Fronthajtással is épp elég biztonságos az autó, persze az utasokat védő rendszerek egy részét extraként kínálják, így az Arteon ára jelentősen megugorhat az alaphoz képest. Az alap pedig 14 492 350 forint a Shooting Brake esetében. Az R-Line csomaggal már 14 769 210 forintra ugrunk, aztán az erősebb, 200 lóerős dízelmotorral máris 15 millió forint felett járunk. Érdemes megnézni házon belül a Passat árait is, amely a 150 lovas TDI-vel, DSG váltóval és Elegance felszereltséggel 13 246 480 forint. Viszont a Passat Alltrack eleve 15,4 millió forintról indul, igaz az Arteonnak nincs szabadidő-autósra faragott változata, de a SUV-mániát látva lehet, hogy ezt is meglépik a Volkswagennél. Szóval a lényeg, hogy bár hasonló árban mozog a Passat, ám az Arteon érezhetően különlegesebb és hihetőbben kacsintgat a prémium szegmens felé.
A VW Arteon Shooting Brake alapárai (Ft)
Arteon Shooting Brake Elegance 2.0 TDI DSG (150 LE) 14 492 350
Arteon Shooting Brake R-Line 2.0 TDI DSG (150 LE) 14 769 210
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.11.13. at 18:20
    Permalink

    Persze hogy lehet fokozni a szépséget, az Arteon esetében még csak nem is nehéz… 😛 De akit a szépség érdekel az úgysem VW-t vesz. 😛

    Amúgy ezt a fehér kombit (ami mellesleg nem is shooting brake) ügyesen összekonfigurálták.

  • 2020.11.13. at 18:20
    Permalink

    Persze hogy lehet fokozni a szépséget, az Arteon esetében még csak nem is nehéz… 😛 De akit a szépség érdekel az úgysem VW-t vesz. 😛

    Amúgy ezt a fehér kombit (ami mellesleg nem is shooting brake) ügyesen összekonfigurálták.

  • 2020.11.13. at 18:58
    Permalink

    Homasitás LED-csík odabasz az autó elején. A keret nélküli ablakokat már szépen ellesték a Peugeottól, de másban nem nagyon tudnak konkurenciát állítani az 508 SW-nek, az rendes Aisin automataváltót kínál teljes napfénytetővel és sokkal több parasztvakítással (ne kerteljünk: ez a kategória erről szól).

  • 2020.11.16. at 16:22
    Permalink

    Szegény Fócvágen annyira erőlködik, hogy majmolja a Mercit! Kezdődött a Paasat CC-vel, ami a CLS-t próbálta másolni, most meg ez a CLS Shooting Brake-klón. Mindkettőnek kb annyi köze van az eredeti ötlethez, mint a szánalmas torz kínai Cingcsucsang-másolatoknak az eredeti Range Roverhez, BMW-hez stb…
    Igaz, valóban a Fócvágent sose a szépségéért szerették! Úgy látszik, ez most se fog változni! A sikerének a titka az “önálló gondolat” lenne, de az sajna nincs!
    Amúgy jó kis tucatautó ez is. Nálam már az plusz pont, hogy nem egy újabb furgon…(ja bocs: SUV, vagy mi a fene…)

    • 2020.11.21. at 21:30
      Permalink

      A szépség szubjektív, kinek ez tetszik, kinek az (mint a nőknél, szőke vagy fekete 🙂 ). Nekem tetszik az Arteon, a kombi (vagy shooting brake) meg főleg, mert kombi párti vagyok. Igaz élőben még nem láttam, de hamarosan biztos szembe jön majd néhány. Szép az 508 is, nem is értem, miért nem látok ilyeneket az utcán. Abban azért biztos vagyok, hogy Arteon kombiból több lesz majd, mert a VW népszerűbb nálunk, és ami még fontosabb, a cégek is inkább a németeket preferálják. Vegye mindenki azt, ami tetszik és legyen boldog vele. Amúgy az 508 kb. 2 millióval olcsóbb az Arteonnál (az 508 kb. Passat árban van).

  • 2020.11.19. at 23:03
    Permalink

    Az Arteon nagyon szép autó, nagyon eltalálta a VW. Plusz előnye a praktikusság, vagyis, hogy nem 4 ajtós, hanem a hátsó ajtó egy 5. ajtó, nagyra nyitható, jól pakolható (mint az Octavia). A kombival tovább nő a lehetőségek száma. Képeken jól néz ki, kíváncsi leszek, élőben milyen. Előbb-utóbb biztosan szembejön majd egy az utcán.

Vélemény, hozzászólás?