Lehet még fokozni! Frissül az MX-5

A Mazda MX-5 még nagyobb móka lehet 2019-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mazda naprakésszé teszi közkedvelt modelljét, az MX-5 erősebb motort, új extrákat, izgalmas felszereltségi csomagokat kap 2019-ben.


Korábban is kiszivárgott már az információ, de a Mazda nemrégiben megerősítette: az MX-5 2,0 literes Skyactiv motorja a 2019-es modellévtől már 181 lóerőt és 204 Nm nyomatékot tud. A 26 lóerős növekedést 6 sebességes kézi- vagy automata váltóval, meg persze hátsókerék-hajtással tudjuk kihasználni. Ha ennél is többre vágyunk, új extracsomagok közül is válogathatunk – legalábbis az Egyesült Államokban. A GT-S pakk első toronymerevítőt, részlegesen önzáró differenciálművet és Bilstein gátlókat tartalmaz, ezen kívül pedig még egy egyedi, kézzel festett fekete tetőt is kapunk. A Club kivitelnél alapáron kapjuk a már említett gátlókat, illetve itt is járnak a toronymerevítők, de részlegesen önzáró differenciálmű a manuális váltóval szerelt példányokhoz kérhető csak. Ezeken felül még van egy i-ActiveSense Club csomag számos vezetést támogató rendszerrel, ilyenek például a Mazda Smart City Brake Support fékasszisztense és sávelhagyásra figyelmeztető rendszer.
Hirdetés

A Brembo/BBS felszereltségi szint elemei kitalálhatók: jó minőségű Brembo fékek pirosra festett féknyergekkel, 17 colos fegyverszürke BBS könnyűfém felnik, továbbá küszöbtoldatok, hátsó szoknya, illetve bőrbe varrt, fűthető ülések is. Ha pedig inkább még több sportosságra vágyunk, érdemes a fűtött Recaro sportüléses változatot megvenni, pluszban itt is kérhető a kézzel festett tető.

Az új Mazda MX-5 RF alapmodellje a jenkiknél 32,345 dolláros áron lesz elérhető, ami alapból sem kevés, viszont a legtöbb csomagért (GT-S, Brembo/BBS, illetve Brembo/BBS/Recaro) igencsak borsos, több ezer dolláros felárat kell fizetni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?